Farkas
József

Az Eb-ezüstérmes röplabdázó a Vasas és az Újpesti Dózsa csapatát erősítette pályafutása alatt. Visszavonulása után az ország legkiválóbb sportfotográfusai közé emelkedett.

1
Európa-bajnokság
Születési hely
Budapest
Születési idő
1938. dec. 3.
Halálának ideje
2019. márc. 3.
Halálának helye
Budapest

Ezüstös évek

Farkas József Budapesten született, 1938. december 3-án. 1951 és 1965 között a Bp. Vasas, majd a Vasas SC röplabdázója volt, 1966 és 1968 között az Újpesti Dózsában játszott. A piros-kékekkel 1956-ban megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát, a bajnokságban pedig kétszer is ezüstérmes lett (1955, 1958–1959). A Dózsával 1966-ban a bajnokságban és a kupasorozatban is második lett. A válogatottban 1962-ben és 1963-ban 35-ször játszott. Részt vett a moszkvai világbajnokságon 87.) és az ezüstéremmel zárt bukaresti Európa-bajnokságon. Már élsportolóként érdeklődése a sportfotografálás felé fordult, 1967-től a Képes Sport riportere, majd hét évig a fotórovat vezetője. Huszonöt esztendő, vagyis a lap megszűnése után, 1992-től hét évig – nyugdíjba vonulásáig – a Nemzeti Sport fotóriportere. Számos díj nyertese, 1967, 1972 és 1976-ban az Ezüstgerely pályázaton első, számos alkalommal második, harmadik helyezett. Elnyerte a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíját, a sajtófotó pályázaton három első és több helyezés után, 1973-ban a World Press Photo pályázaton Elen Tittel drámája sorozatát a harmadik díjjal jutalmazták. 2013-ban a Magyar Olimpiai Bizottság Életműdíját vehette át.

Egyesületei

1951 — 1957
Budapesti Vasas SK
Budapest
1957 — 1965
Vasas Sport Club
Budapest
1966 — 1968
Újpesti Dózsa
Budapest

Eredményei

1962
Riga; Leningrád; Kijev; Moszkva
Szovjetunió
Teremröplabda Férfi röplabda
7