Vass

Sándor

Vass Sándor gyerekként a fővárosi Testvériség Sportegyesületben kezdett kézilabdázni 1960-ban, majd 1964-ben az Elektromos SE-hez került, ahol már komolyabban foglalkozott a sportággal. A következő évben azonban bevonult a Honvéd Budai Nagy Antal katonaegyesületbe, és csak 1967-ben tért vissza a „Tromosba”, amellyel 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben, egymás után háromszor nyerték meg a magyar bajnokságot Kozlovszki István edző irányításával, őt pedig a triplázás után a legjobb magyar férfi kézilabdázónak választották. Közben tagja lett a magyar válogatottnak is, amelybe 1967 júliusában hívták meg először Románia ellen, és az 1970-es franciaországi világbajnokságon már volt Albrecht Miklós együttesében. Végül a nyolcadik helyen végeztek. Két év múlva bátyjával, a beálló Vass Károllyal együtt utazott a müncheni olimpiára, amelyen hat meccsből ötön kezdőjátékos volt, és szintén nyolcadik lett a nemzeti csapattal.

Az Elektromosban 1980-ig kézilabdázott, és nyert még két Magyar Kupát az együttessel – 1976-ban Tatabányai Bányászt, 1980-ban a Bp. Honvédot győzték le a döntőben. A magyar válogatottnál Faludi Mihály szövetségi kapitány 28 évesen le akart mondani róla, de az 1980-as moszkvai olimpiára mégis visszahívta, és fontos szerepet játszott a negyedik helyen végzett nemzeti csapatban, amelyben a Románia elleni bronzmeccs volt a 149., egyben utolsó fellépése. Ezt követően elhagyta Magyarországot, Grazba igazolt, ahol előbb játékos, majd játékosedző lett, 1982-ben pedig kinevezték osztrák szövetségi kapitánynak a férfiválogatott élére. Közben az ATSE Wagner Biro Graz együttesét kétszer is irányította, hatszor vezette győzelemre az osztrák ligában, és közben egy évig átvette a patinás HYPO női együttesét is, mielőtt újra kapitánynak állt volna, de immár az osztrák női nemzeti csapatnál, amellyel kijutott a barcelonai olimpiára.

Civil foglalkozása közlekedés-gépésztechnikus, és pénzügyi főiskolát is végzett. Grazban 1996-ig dolgozott edzőként, amikor a klub megszűnése után hazajött, és leült a Veszprém férfi-kézilabdacsapatának kispadjára, mellyel 1997-ben megnyerte a magyar bajnokságot. Az Építőknél azonban rövid időt töltött csak el, mert megbízták a magyar válogatott irányításával, szövetségi kapitányként három világversenyen vezette a nemzeti csapatot, az elsőn, az 1997-es világbajnokságon negyedik lett. Mellette 1998-ban egy biztosító cég budapesti vezérigazgató-helyettese lett, 2004 és 2011 között pedig a sportág vezetésében vállalt szerepet, a Magyar Kézlabda-szövetség szakmai alelnöki pozícióját töltötte be, és bár saját bevallása szerint az eredményekért meg kellett küzdenie, mindig emlékezetes volt őszinte és szókimondó stílusa. 2024-ben megkapta a hazai szövetségtől a Török Bódog-életműdíjat.

Játékosként: • olimpiai 4. (1980) • olimpiai 8. (1972) • világbajnoki 7. (1974) • világbajnoki 8. (1970) • 3× magyar bajnok (1969, 1970, 1971) • 2× Magyar Kupa (MNK)-győztes (1976, 1980) • NB I-es gólkirály (1969) • az év legjobb magyar kézilabdázója (1971) • Török Bódog-életműdíj (2024) Edzőként: • 7× osztrák bajnok (1983, 1984, 1985, 1987, 1988, 1990, 1991) • Bajnokcsapatok Európa Kupája-győztes (1990) • BEK-2. (1991) • magyar bajnok (1997) • világbajnoki 4. (1997) • világbajnoki 5. (nők, 1991) • világbajnoki 11. (1999) • Európa-bajnoki 6. (1998)

• kezitortenelem.hu / Éliás Gábor