A Fradiban csak egyetlen bajnoki mérkőzést hagyott ki
Ötgyermekes családban nőtt fel Tökölön, csak akkor került a fővárosba, amikor felvették a IX. kerületi középiskolába. Egy barátja unszolására elment egy ferencvárosi toborzóra, a klub pedig kiválasztotta, és Tóth Jenő utánpótlásedző irányításával kezdett sportolni az FTC-ben. Fradi-szurkolóként egy ideig nem tudta eldönteni, hogy futballista vagy kézilabdázó legyen, az edzéseken az előbbit favorizálta, ekkor ragadt rá a „Szacsa” becenév. Aztán mégis a kézilabdát választotta, hamar bekerült az ifjúsági válogatottba, a sportágban viszonylag alacsonynak számító termetét (183 cm) szorgalmával és elképesztő kitartásával kompenzálta. Előbb irányító volt, majd hamar beálló posztra került, és remek védő vált belőle, ahol nagy hasznát vette az egykori tököli birkózóedzéseknek is. A hatvanas években lett a Fradi felnőttcsapatának tagja, melyet sosem hagyott el – pályafutása alatt csak egyetlen bajnoki mérkőzést hagyott ki! –, pedig a riválisok közül az Elektromos, a Tatabánya és a Budapest Honvéd is szerette volna leigazolni.
Belezúgtam a Ferencvárosba, olyanok voltunk, mint egy igazi család, a mai napig azok vagyunk, összetartunk, összejárunk. A találkozóinkon Németh András, sőt, Elek Gábor is részt vesz. Tizenkilenc évet húztam le a zöld-fehéreknél, világéletemben Fradi-szurkoló voltam, leginkább Albert Flórián miatt.
“„
Tizenegy év alatt öt világversenyen játszott a válogatottban
A magyar felnőttválogatottban 1972 decemberében mutatkozott be a Szovjetunió ellen, és az 1974-es keletnémet világbajnokságra már vitte magával a nemzeti csapatnál generációváltást levezénylő szövetségi kapitány, Faludi Mihály. Az átlövő Kovács Péter nagy barátja és szobatársa lett a válogatottban. A montreali volt az első olimpiája 1976-ban, öt mérkőzésen lépett pályára, 15 gólt szerzett, a nemzeti együttes pedig a hatodik helyen végzett. Az elkövetkező világversenyeken sem szerepelt rosszul a válogatott, négy év múlva a moszkvai olimpián például negyedikek lettek, de úgy érzi, nem volt mindig szerencséjük, és több volt abban a csapatban. 1982-ben lemondta a válogatottságot, de egy év múlva az akkori szövetségi kapitány, Kovács László kérésére visszatért, és 1983 márciusában Spanyolország ellen lépett utoljára pályára a magyar nemzeti együttesben, amellyel tizenegy év alatt öt világversenyen vett részt, 214 mérkőzésen 541 gólt szerzett.
Játékos-pályafutása után Ausztriában lett sikeres edző
A Ferencvárossal trófeát nem szerzett, 1979-ben Magyar Kupa-döntőt játszott a Debreceni Dózsával, de két meccsen alulmaradtak. 1980-ban kétszer is behívták a világválogatottba, majd 1982-ben hagyta el a Fradit, és Debrecenbe tette át a székhelyét. 1985-től négy évig játékosedző lett Ausztriában a St. Pölten csapatánál, ahol aztán 1996-ig volt vezetőedző. Ezután 2002-ig az Union West-Wien, 2007-ig az UHC Tulln, végül 2007 és 2013 között az UHK Krems kispadján ült, utóbbi két csapatával megnyerte az osztrák kupát, majd 2014-ben hazatért Magyarországra, ahol Dabason előbb edzőként, jelenleg pedig az utánpótlás szakmai vezetőjeként dolgozik. Fiai, Zoltán és Viktor ugyancsak kézilabdázók lettek, utóbbi több mint 200 alkalommal lépett pályára az osztrák válogatottban, majdnem húsz évig játszott a német Bundesligában, és ma is a sportág legmagasabb szintjén, THW Kiel férfi-kézilabdacsapatának sportigazgatójaként dolgozik.
Díjai, eredményei
• olimpiai 4. (1980)
• olimpiai 6. (1976)
• világbajnoki 7. (1974)
• 2× világbajnoki 9. (1978, 1982)
• 2× világválogatott (1980)
• az év magyar kézilabdázója (1976)
Forrás
• kezitortenelem.hu / Éliás Gábor