Kaló

Sándor

Kaló Sándor a Hajdu-Bihar megyei Egyeken született, ahonnan 1958-ban költözött Tatabányára. Három évig vájártanuló volt, és ez idő alatt került be a város másodosztályú kézilabdacsapatának keretébe. Tanulmányait ezután a Bányászati Aknászképző Technikumban folytatta, de a kézilabdát továbbra sem hagyta abba, sőt, egyre komolyabban vette, olyannyira, hogy Albrecht Miklós szövetségi kapitány még a másodosztályban, egy válogatott elleni edzőmérkőzésen felfigyelt a játékára, és 1965-ben lehetőséget is adott a fiatal jobbátlövőnek a szovjetek ellen, amit két góllal hálált meg. 1967-ben a Tatabányai Bányásszal feljutott a hazai élvonalba, de a csapatnak elsőre nem sikerült bennmaradnia még úgy sem, hogy Kaló lett a bajnokság gólkirálya. Egy év másodosztály után a Bányász újra ott volt az NB I-ben, sőt, a Magyar Kupa döntőjében 14-13-ra legyőzte a Bp. Spartacust, megszerezve a klub első kupagyőzelmét. Kaló Sándor ismét gólkirály lett, igaz, ezúttal Vass Sándorral (Elektromos) megosztva.

A Tatabánya népszerű játékosa 1970-ben megnősült, 1974-ben, 1978-ban, 1979-ben pedig magyar bajnokságot nyert az együttesével. 1978-ban a Magyar Kupát is megnyerte, ami után év végén másodszor is az év legjobb magyar kézilabdázójának választották. Kaló Sándor klubjában egyedülálló teljesítménnyel dicsekedhetett: 1969 és 1974 között egyetlen mecset sem hagyott ki, mind a 155 alkalommal pályára lépett a csapatban, sőt, mindegyik alkalommal gólt is szerzett, hat év alatt összesen 842-t. A válogatottban 1965 és 1978 között 130 alkalommal szerepelt, tagja volt az 1972-es müncheni olimpián, valamint az 1967-es és 1970-es világbajnokságon részt vevő nemzeti csapatnak, amely mindhárom világversenyen nyolcadik lett. Kaló Sándor 1978-ban még egyszer visszatért a nemzeti csapatba az akkori szövetségi kapitány, Faludi Mihály hívására, de 1980-ban visszavonult, hiszen akkor már elkezdődött pályafutásának új szakasza, a tatabányai utánpótlásban dolgozott edzőként.

Edzői karrierje hamar beindult, 1980 októberében egy évre a Tatabányai Bányász vezetőedzőjének nevezték ki, majd 1982 nyarától Kovács László segédedzője volt a felnőtt-férfiválogatottnál. Bár tárgyalt a Tatabányával is, 1983-ban végül Veszprémbe került, ahol az Építők kispadjára ült le, amellyel történelmet írt: 1985-ben megnyerte a klub történetének első magyar bajnoki címét, majd 1987-ben a másodikat is. 1991-ben a válogatott másodedzője lett, 1993-ban pedig a hazai szövetség őt nevezte ki szövetségi kapitánynak, amely pozíciót két évig töltötte be. Később visszatért Veszprémbe, ahol a csapattal 1998-ban újra megnyerte a bajnokságot és a kupát, 1999-ben pedig Európa-bajnokságot nyert az ifjúsági válogatottal. Az ezredforduló után négy éven át dolgozott Kuvaitban, mielőtt visszatért a veszprémi utánpótlásba, majd 2015-ben Várpalotán, alacsonyabb osztályban fejezte be edzői pályafutását. Kaló Sándor, a magyar kézilabda meghatározó alakja 2020. január 28-án hunyt el.

Játékosként: • olimpiai 8. (1972) • 2× világbajnoki 8. (1967, 1970) • 3× magyar bajnok (1974, 1978, 1979) • 2× Magyar Kupa (MNK)-győztes (1969, 1978) • 2× év magyar kézilabdázója (1967, 1978) • 2× NB I-es gólkirály (1967, 1969). Edzőként: • világbajnoki 17-20. (1995) • 3× magyar bajnok (1985, 1986, 1998) • 3× Magyar Kupa (MNK)-győztes (1984, 1988, 1989) • Magyar Kupa-győztes (1998) • kuvaiti bajnok (2003)

• kezitortenelem.hu / Éliás Gábor • https://24.hu/sport/2020/01/29/kezilabda-elhunyt-kalo-sandor/