Kovács

László

Kovács László Miskolcon, ahol felnőtt, gyerekként sokat futballozott a barátaival, akikkel elmentek egy kézilabda-toborzóra is. Mindkét sportágat szerette, űzte, és úgy döntött, kapus lesz belőle, ami talán így is lett volna, ha közbe nem szól egy térdsérülés. A porcleválása miatt le kellett mondania az álmáról, ráadásul mivel a kézilabdások segítettek rajta, és Eiben Ernő professzor megműtötte a sérült tesztrészt, úgy döntött, ezek után a kézilabdát választja. 1953-ban a Diósgyőr NB I-es együttesének legfiatalabb játékosa lett, érettségi után pedig kitanulta a villanyszerelő szakmát, majd bevonult katonának, és a Honvéd őrezred tagjaként, 1959-ben a Budapesti Honvéd játékosa lett. Alig húszévesen már válogatott kerettag volt, de a jugoszlávok elleni debütálása olyan gyengén sikerült, hogy abba akarta hagyni a kézilabdázást, szándékától csak a csapatkapitány Som Ferenc tanácsára állt el.

Játékosként fantasztikus beálló volt, a játékát edzők oktatták. A Honvéddal hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot, négyszer a kupát, ezüstérmes lett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1966), közben kétszer választották az év kézilabdázójává (1964, 1965). A magyar válogatottban 87-szer szerepelt, három világbajnokságon játszott (1964, 1967, 1970), 1968-ban Fenyő Adrással és Marosi Istvánnal együtt meghívták az első alkalommal összehívott világválogatottba. Még aktív játékos korában, 1971-től egyre inkább az edzői munka felé fordult, ösztönzőleg hatottak rá TF-es tanárai, Kolos Ferenc és Varga Jenő jótanácsai. Hét esztendőt töltött a főiskola női csapata mellett, egészen 1978-ig, amikor megkapta a korszak egyik legjobb magyar férfi kézilabdacsapata, a Bp. Honvéd kispadját, amelyben a valaha volt egyik legjobb magyar férfi játékos, Kovács Péter is kézilabdázott, olyan társakkal, mint Őri Péter, Kenyeres József és Illés Sándor.

A Honvéddal aztán nemcsak az NB I-et, hanem az első számú európai kupasorozatot, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) is megnyerte (1982); szakmai tevékenységét mesteredzői címmel ismerték el 1985-ben. A BEK-győzelem után átvette a magyar válogatott irányítását, amellyel 1983-ban B-világbajnokságot nyert. A magyar férfiválogatott kispadján kétszer ült, 1982 és 1985, majd 1992 és 1993 között, összesen 84 mérkőzésen irányította a nemzeti csapatot, mellyel kiemelkedő eredményt nem ért el. Ennek fő oka az volt, hogy hiába harcolták ki 1983-ban az NSZK ellen a Los Angeles-i olimpiai részvétel jogát, a politika másképp döntött, 1985-től pedig családi okok miatt Kuvaitban kellett munkát vállalnia. Második kapitánysága idején, 1992-ben több kulcsjátékos is elhagyta a nemzeti csapatot, ő pedig a svédországi világbajnokságon elért 11. hely után lemondott a posztjáról. 2003-ban még visszatért, egykori tanítványától, Kovács Pétertől vette át a női juniorválogatott irányítását, amellyel második lett a világbajnokságon.

• 3x világbajnoki 8. (1964, 1967, 1970) • Bajnokcsapatok Európa-kupája-ezüstérmes (1966) • 6x magyar bajnok (1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968) • 4x Magyar Kupa (MNK)-győztes (1964, 1967, 1968, 1971) • 2x az év magyar kézilabdázója (1964, 1965) • világválogatott (1968)

• kezitortenelem.hu / Éliás Gábor