A hetvenes évek egyik legjobbja volt itthon
Varga István szülővárosában, Abonyban kezdett el kézilabdázni, majd miután a katonai szolgálatot teljesítette, 1965-ben a Budapesti Honvéd játékosaként robbant be az élvonalba. 1965 és 1973 között négyszer nyert bajnoki címet a csapattal, amellyel az 1965–1966-os idényben a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) is bejutottak a döntőbe, ott azonban alulmaradtak a német SC Leipzig csapatával szemben. A világklasszis átlövő 1972-ben Debrecenbe szerződött, azaz csak szeretett volna, mert a Honvéd nem adta ki a játékjogát, így egyéves kényszerpihenő és némi edzői munka után a gárda vezéregyéniségévé nőtte ki magát, játékosként Debreceni Dózsában töltötte pályafutásának legsikeresebb éveit, újra bajnokságot nyert. A városban olyan nimbusza volt, hogy ha belépett az Arany Bika Szálló éttermébe, a prímás azonnal elkezdte játszani a nótáját.
Iszonyatos erejű átlövései fogalommá váltak
1972 és 1979 között hat alkalommal lett a magyar bajnokság gólkirálya, 1975-ben pedig az év férfi kézilabdázójának választották Magyarországon. Iszonyatos erejű, elhajlásos, a sorfalat megkerülő szabaddobásai fogalommá váltak a sportágban. A müncheni olimpián az Egyesült Államok elleni mérkőzés bemelegítésének végén megeresztett egy lövést 13 méterről, a labda nagy csattanás után a felső lécről a plafon felé pattant, és széttört egy-két lámpatestet. A találkozón 13 gólt dobott, ennél többet egy mérkőzésen azóta sem szerzett olimpián magyar férfi kézilabdázó. Pályafutása során két olimpián (1972, 1976) és két világbajnokságon (1967, 1970) vett részt, a magyar válogatottban 119 alkalommal lépett pályára, 411 gólt szerzett, behívták az Európa- és világválogatottba is.
Tizenöt éves koromban három műszakban robotoltam az abonyi téglagyárban. Minden műszakban 13 ezer 200 - még ma is jól emlékszem a pontos számra - nyers téglát kellett átforgatnom kézzel, ennek köszönhetem, hogy világhírű csuklóm lett.
„„
Nyolc évig Németországban kézilabdázott
A hetvenes évek egyik legjobb magyar kézilabdázójaként 1980 után megfordult a Nádudvar és a Budapesti Spartacus együtteseiben is, majd érdemeire tekintettel, sportminiszteri jóváhagyással 1982-ben külföldre szerződhetett, de csak a negyedosztályba és a családja nem tarthatott vele. Nyolc éven át légióskodott Németországban, a Germania Kassel, a Seulberg, a TuS Spenge és a Lenzinghausen csapataiban kézilabdázott, a Spengében kétszer is gólkirály lett az akkori másodosztálynak megfelelő Regionalliga nyugati csoportjában. Negyvenhat évesen fejezte be aktív pályafutását, de dolgozott még kisebb német csapatok mellett, mielőtt 1992-ben hazatért volna Debrecenbe, majd később edzősködött Kiskőrösön is. 2011-ben tüdőrákot diagnosztizáltak nála, hosszan tartó, súlyos betegség után 71 éves korában, 2014. december 6-án hunyt el, szülővárosában sportcsarnokot neveztek el róla.
Díjai, eredményei
• olimpiai 6. (1976)
• olimpiai 8. (1972)
• 2x világbajnoki 8. (1967, 1970)
• 5x magyar bajnok (1966, 1967, 1968, 1972, 1975)
• 5x Magyar Kupa (MNK)-győztes (1967, 1968, 1971, 1972, 1979)
• 6x magyar gólkirály (1972, 1974, 1975, 1976, 1978, 1979)
• világválogatott (1975)
• az év legjobb magyar kézilabdázója (1975)