Vámos
Petra

Vámos Petra junior-Európa-bajnok, ifjúsági világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, aki két olimpián irányította a magyar válogatottat, és 2024-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett.

1
Európa-bajnokság
Születési hely
Ózd
Születési idő
2000. szept. 14.

Ózdról került Balatonboglárra, a NEKA-ba

Gyerekként próbálkozott az atlétikával is, kislabdadobásban bejutott a Diákolimpia országos döntőjébe, amit a régi Puskás Stadionban rendeztek, de tízévesen végül egy csapatsportot, a kézilabdát választotta. Már tizenhárom évesen bemutatkozott a harmadosztályban szereplő Ózdban, 22 mérkőzésen 126-szor volt eredményes, ami után Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) megfigyelői kiszúrták, és a szülei beleegyezésével a nyolcadik osztályt már Balatonbogláron kezdte. Az érettségi előtt, 2019-ben Debrecenbe igazolt, inspirálta, hogy Bulath Anitától tanulhat. Ő volt az irányítója a 2019-ben junior-Európa-bajnokságot nyert korosztályos válogatottnak, ami után Kim Rasmussen szövetségi kapitánya a felnőttek közé is meghívta, az oroszok elleni felkészülési meccsen debütált, év végén pedig már ott volt a világbajnokságra utazó keretben.

Sikeres átmenet a felnőttválogatottba

A 2021-re halasztott tokiói olimpián váratlanul nagy feladatot kapott, miután a két rutinos irányító, Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó is megsérült, de fiatalon is helytállt, és fontos gólokkal, dinamikus játékkal segítette a nemzeti csapatot, ,amelynek azóta első számú irányítója. Ott volt a 2021-es és a 2023-as világbajnokságon, ahol mindkétszer a tizedik helyen végzett Magyarország, utóbbival az együttes megváltotta helyét az olimpiai selejtezőben. A 2023/2024-es szezonban bemutatkozott a Bajnokok Ligájában is, ami után mindenképpen külföldön szerette volna magát kipróbálni, így a francia Metz csapatához igazolt, amelynek edzője, Emmanuel Mayonnade is szorgalmazta a szerződtetését. Sikeres két év következett, a válogatottal 2024-ben szerepelt a párizsi olimpián, majd bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon, klubjával pedig 2025-ben megnyerte a francia bajnokságot és a kupát is.

Az utóbbi másfél-két évet sikerült megkoronázni az Eb-bronzéremmel, és talán áthelyeztük a magyar válogatottat egy másik polcra, közelítve a világelithez.

Díjai, eredményei

• olimpiai 6. (2024) • olimpiai 7. (2021) • 2× világbajnoki 10. (2021, 2023) • világbajnoki 14. (2019) • Európa-bajnoki 3. (2024) • Európa-bajnoki 11. (2022) • francia bajnoki (2025) • francia kupagyőztes (2025) • junior-Európa-bajnok (2019) • ifjúsági világbajnoki 2. (2018) • ifjúsági Európa-bajnoki 3. (2017) • az év legjobb női junior kézilabdázója (2019)

Egyesületei

2010 — 2014
Lóczi DSE
Ózd
2014 — 2019
Nemzeti Kézilabda Akadémia
Balatonboglár
2019 — 2024
Debreceni VSC
Debrecen
2024 —
Metz Handball
francia

Eredményei

2019
Kumamoto; Yamaga; Jacusiro
Japán
Terem Kézilabda női kézilabda
14
2021
Granollers; Llíria; Castellón; Torrevieja
Spanyolország
Terem Kézilabda női kézilabda
10
2020
Tokió
Japán
XXXII. nyári olimpiai játékok
Terem Kézilabda női kézilabda
7
2022
Szkopje; Podgorica; Ljubljana; Celje
Észak-Macedónia; Montenegró; Szlovénia
Terem Kézilabda női kézilabda
11
2024
Innsbruck, Basel, Debrecen
Ausztrisa, Svájc, Magyarország
Terem Kézilabda női kézilabda
3
Összes eredmény