Már hatévesen labdát fogott a kezébe
Kuczora Csenge gyerekként kipróbálta a tornát és az úszást is, de hatévesen már a kézilabda volt az első számú sportág az életében. Az iskolája és a Vasas néhány perc távolságra volt egymástól, így minden adott volt ahhoz, hogy edzésre járjon, ráadásul a világbajnoki ezüstérmes legenda, Kovács Péter lett az edzője, aki sokat foglalkozott a lövőtechnikájával. 2017-ben mutatkozott be az NB I-ben, és a frissen feljutott Vasasban 20 meccsen 97 gólt szerzett, ezzel a legeredményesebb utánpótláskorú játékos lett. A szezon végén azonnal le is csapott rá a Váci NKSE, és leigazolta a tehetséges irányító-átlövőt, ahol hamar új csapata meghatározó játékosa lett. A korosztályos válogatottakban is remek eredményeket ért el, 2017-ben Győrben aranyérmet szerzett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), majd tagja volt a szlovákiai ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmes együttesnek is.
Egymás után kétszer is megszerezte a gólkirály címet az NB I-ben
Az új szezonban azonban csak öt meccsen tudott pályára lépni, mert 2018 októberében a Győri ETO elleni bajnokin térdszalagszakadás szenvedett, és fél évet ki kellett hagynia. 2019 azonban már ott volt a junior-Európa-bajnoki aranyérmes csapatban, és bár 2021-ben újabb térdsérülést szenvedett, visszatérése után 2022-ben és 2023-ban egymás után a hazai bajnokság gólkirálynője lett, előbb 190, majd 203 találattal, és bemutatkozott az Európa Ligában is. A felnőtt válogatottba 2021-ben hívta meg először Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, amelyben első tétmeccse egy Spanyolország elleni Európa-bajnoki selejtező volt Tatabányán. Egy év múlva már a nemzeti együttessel tartott a 2022-es szlovén–montenegrói–észak-macedón közös rendezésű kontinensviadalra, amelyen hat meccs alatt 19 gólt szerzett, és a 2023-as világbajnokságot sem hagyta ki.
Az olimpiai selejtezőn megérkezett a válogatottba
A 2024-es debreceni olimpiai selejtezőn remek teljesítményt nyújtott, a svédek legyőzéséből nyolc góllal vette ki a részét. A 2024-es esztendő egyébként is nagy lépcsőfok volt a pályafutásában, nyáron ugyanis a légiós életet választotta, és a német bajnoki bronzérmes Thüringer HC-hoz igazolt. Nyáron hatodik lett a magyar válogatottal a párizsi olimpián, decemberben pedig bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon. A következő éve is remekül alakult, a klubcsapatával megnyerte az Európa-ligát, amelynek döntőjében a dán Ikastot győzték le 34–32-re, Kuczora Csenge öt gólt szerzett.
Nagyon örülök, hogy külföldre igazoltam. Már eddig is sokat fejlődtem, és szerintem fogok is. Leginkább a játékfelfogásban léptem előre, és abban, hogy még több munkát kell belerakni.
“„
Díjai, elismerései
• olimpiai 6. (2024)
• világbajnoki 10. (2023)
• Európa-bajnoki 11. (2022)
• Európa-bajnoki 3. (2024)
• Európa-liga-győztes (2025)
• 2× NB I-es gólkirály (2022, 2023)
• junior-Európa-bajnok (2019)
• ifjúsági világbajnoki 2. (2018)
• Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF)-győztes (2017)
