Hársfalvi
Júlia

Hársfalvi Júlia útja a veszprémi és mosonmagyaróvári évektől a győri BL-sikereken és nemzetközi kalandon át a Ferencváros stabil balszélsői posztjáig ívelt. A válogatottba hat és fél év után térhet vissza.

Születési hely
Zalaegerszeg
Születési idő
1996. nov. 12.

Tapolcától a valenciai U19-es Eb-ig

Hársfalvi Júlia óvodáskorában kezdett sportolni. Először úszni tanult meg, majd az általános iskolában dzsúdózott, és megismerkedett a szivacskézilabdával. Otthonukban, Tapolcán ötödik osztályosként kezdett kézilabdaedzésekre járni, a gimnáziumi tanulmányait már Veszprémben folytatta, és a helyi Barabás KC utánpótláscsapatát erősítette. 2014-ben megszűnt az anyagi nehézségekkel küzdő, két éve már csak az ETO partnerségének köszönhetően életben maradó klub, amelyet az „anyaegyesület” ekkor Mosonmagyaróvárra költöztetett. Edzője, Bognár Róbert biztatására Hársfalvi Győrbe költözött (egyúttal a Kazinczy gimnázium tanulója lett), és a 2014–2015-ös évadban a Barabás KC nyomában – de nem jogutódjaként – frissen megalakult Mosonmagyaróvári KC korosztályos csapatában folytatta pályafutását. Az idényt követően a nyári valenciai U19-es Európa-bajnokságon szerepelt, amelyen a magyar válogatott egy góllal kikapott a svédektől a bronzmeccsen.

Csodás volt 2017, mégsem maradt Győrben

Az új évad előtt a mosonmagyaróvári felnőttcsapattal kezdett edzeni, de egy hét sem telt el, és az akkor már kétszeres BL-győztes (2013, 2014) Győri ETO-ban találta magát kölcsönben, nem egészen 19 évesen. Az Ambros Martín, Danyi Gábor edzőpáros – minden frontot figyelembe véve – 33 mérkőzésen küldte pályára a szezonban, és 44 gólt szerzett, valamint első bajnoki aranyának örülhetett. A kölcsönévadot követően, 2016 augusztusában szerződtette az ETO, ám hiába lett másodszor is bajnok, hiába mondhatta magát immár BL-győztesnek is (a Kim Rasmussen vezette válogatottban is bemutatkozott 2017-ben), a korábbinál kevesebb játéklehetőség miatt a Debreceni VSC-hez szerződött kölcsönbe. A kilencedik helyet hozó debreceni kitérőt újabb kölcsönadás követte, a német TuS Metzingen játékosaként próbálta ki a légióséletet, és lett bronzérmes együttesével a Bundesligában.

Sűrű klubváltások után sikerek a Fradival

A balszélső győri szerződése 2019 nyarán lejárt, és a Siófokhoz igazolt. A balatoniak a második helyen álltak a tabellán 18 mérkőzés után, de a Covid-járvány miatt nem avattak bajnokot 2020-ban, a 2020–2021-es évadban pedig csak hetedik lett a csapat, amelyet összesen 60 góllal segített az idényben. Már 2021 februárjában eldőlt, hogy az évad után a Ferencvároshoz távozik, és mint kiderült, véget is ért a sűrű csapatváltások időszaka: Hársfalvi Júlia lehorgonyzott a Fradinál, amellyel 2022 és 2025 között egyszer sem engedték ki a kezükből a Magyar Kupa-serleget, 2024-ben letaszították a bajnoki trónról a Győrt, 2023-ban pedig Bajnokok Ligája-döntőt játszottak (24–28, Vipers).

Hat és fél év után újra válogatott

Ugyanakkor a válogatottba nagyon sokáig nem tudta beverekedni magát, szereplései számát nem tudta növelni. Hársfalvi Júlia mindössze öt válogatottság, egyúttal hat és fél év után léphetett újra pályára nemzeti színekben, 2025 márciusában Ukrajna ellen kapott lehetőséget Golovin Vlagyimirtól. Lényegi változást ez sem hozott, mert bár szeptember végén helyet kapott a bő világbajnoki keretben, a november eleji csapatszűkítésnél kiesett a rostán. Ám Fodor Csenge váratlan combizomsérülése az utolsó pillanatban kinyitotta előtte a kaput, a kapitány vele helyettesítette a kieső győri játékost.

Forrás

mksz.hu nemzetisport.hu Kisalföld 2015. december 3.

Egyesületei

2007 — 2011
Tapolca Városi Sport Egyesület
Tapolca
2011 — 2014
veszprém Barabás KC
Veszprém
2014 — 2015
Mosonmagyaróvári KC Kft.