Faragó
Lea

A kézilabdás családból érkező Faragó Lea gyorsan a magyar élvonal egyik húzóemberré vált. Nővérével együtt 2025-ben debütálhatott a felnőttválogatottban.

Születési hely
Körmend
Születési idő
2005. júl. 22.

Nem lehetett nem kézilabdázó…

Vérbeli kézilabdás családba született a balátlövő Faragó Lea, hiszen édesapja és édesanyja is edző a Körmendi DMTE utánpótláscsapatainál. Nővéréhez, Lucához hasonlóan óvodáskorától kezdve járt edzésekre, ugyanakkor egy ideig úszott is a kézilabda mellett. Tizennégy évesen, 2019-ben lett a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) játékosa, és Fonyódon járt gimnáziumba.

Valósággal berobbant az NB I-be

Előbb az NB I/B-ben szerzett tapasztalatot, a 2022–2023-as idényben játszott először az élvonalban, ám ekkor még kiegészítő szerepet kapott az újonc NEKA-ban. A következő évadban az első öt fordulóban 22 találatot szerezve rögtön húzóemberré lépett elő, és később sem fékezett a gólgyártásban: a bajnokság végéig meg sem állt 125-ig, ezáltal az NB I hatodik legeredményesebb játékosának vallhatta magát. Igyekezett nem nyomásként, hanem lehetőségként felfogni a jócskán megszaporodó játékperceket a „nagyok” között, hogy megmutathassa, mit tud – sikerült neki, ráadásul úgy robbant be az NB I-be, hogy közben az érettségit is célkeresztbe kellett helyeznie.

A junior-vb álomcsapatában

A 2024–2025-ös idényre az Elek Gábor vezette Mol Esztergomba igazolt, ám a bajnoki rajt előtt még volt feladata: a nyári junior-világbajnokságon kellett helytállnia. Nem okozott csalódást, a második helyen végző válogatott húzóemberének bizonyult, amit az elődöntőben (28–24, Hollandia) és a fináléban (26–29, Franciaország) szerzett hat-hat gólja, valamint beválasztása a vb All Star csapatába igazolt. Az újonc Esztergom harmadik lett az NB I-ben, ráadásként egyéni sikert is elkönyvelhetett Faragó Lea: 183-szor volt eredményes (a Dunaújváros ellen 34–29-re megnyert meccsen 14-szer talált be a kapuba), ezzel a góllövőlista második helyén végzett a szombathelyi Pődör Rebeka mögött. Faragó Lea teljesítménye előtt a riválisok is kalapot emeltek, ugyanis a klubok szavazatai alapján ő lett az NB I legjobb játékosa, megelőzve Klujber Katrint, Győri-Lukács Viktóriát és Estelle Nze Minkót! Nem csoda, hogy öles léptekkel halad, amiben legjobb tulajdonsága nagyban segíti: sohasem elégedett magával, a legtöbbet követeli magától, azaz maximalista.

Nővérével együtt debütált a válogatottban

Noha a 2024 novemberi–decemberi felnőtt-Európa-bajnokságon nem vett részt, részsikernek értékelhető, hogy tagja volt a bő Eb-keretnek. A felnőttválogatottban 2025 márciusában mutatkozott be, mégpedig az Ukrajna elleni felkészülési találkozón, és két gólja (egyaránt büntetőből) mellett örömét csak fokozta, hogy nővérével, Lucával együtt debütált piros-fehér-zöld színekben. „Az is nagyon nagy élmény lehet, hogyha valaki ezt egyedül tapasztalja meg, de az, hogy a testvéremmel élhettem át, így elsőre ez tényleg ilyen leírhatatlan. Ezt éreztem az egész héten, hogy mindig ott voltunk egymásnak, remélem, hogy a jövőben még lesz ilyen alkalom, hogy együtt tudunk pályára lépni” – nyilatkozta a távirati irodának. Faragóval 2025 októberében szerződést hosszabbított az Esztergom, amelynek edzője, Elek Gábor kulcsfontosságúnak nevezte a vezérszerepet betöltő nagy tehetség megtartását. Szolgálataira Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is igényt tartott, a fényes tehetségű balátlövő tagja lett a holland–német közös rendezésű világbajnokságon (2025. november 26. – december 14.) részt vevő válogatottnak.

Forrás

• https://en.wikipedia.org/wiki/Lea_Farag%C3%B3 • https://www.vaol.hu/helyi-sport/2022/08/arany-es-ezust-nemzetkozi-porondon-a-farago-lanyok • https://www.utanpotlassport.hu/2024/05/02/farago-lea-berobbant-az-nb-i-be • https://www.kemma.hu/helyi-sport/2025/01/testverharc-mol-esztergom-kezilabda

Egyesületei

2013 — 2019
Körmendi DMTE
2019 — 2024
Nemzeti Kézilabda Akadémia
Balatonboglár
2024 —
Esztergomi Kézilabda Club
Esztergom
2024 — 2025
Esztergomi KS KFT
2024 — 2025
Esztergomi Vitézek RAFC