Sportpályafutása, tanulóévek
Az Újpesti Dózsa vívó tanfolyamán, Hátszegi Hatz József keze alatt kezdődött a pályafutása 1964-ben. Hátszegi azzal adta át a későbbi mesterének, Zarándi Csabának: „Itt van ez a gyerek, vigyázz rá, ebből lesz valaki!” Gedővári minden körülmények között kitartott Zarándi mester mellett, aki kamaszkorától a szöuli aranyig kísérte végig tanítványa útját. Az érettségiig Gedővári elsődleges sportága a kosárlabda volt, és utána köteleződött el végérvényesen a vívás mellett. 1986-tól lett a Vasas SC kardvívója.
Út a világbajnoki aranyéremig
Húsz évesen figyeltek fel rá komolyabban: 1971-ben ezüstérmes volt az ifjúsági világbajnokságon az egyéniben. 1973-ban bronzérmet szerzett a moszkvai Universiaden, csapatban. 1974-ben szerepelt először felnőtt vb-n, ahol csapatban negyedik lett. A következő évben Budapesten csapatban ezüstérmes, egyéniben negyedik volt a világbajnokságon. Az 1976-os olimpián csapatban a negyedik helyen zárt. A hat mérkőzés közül négy esetben Gedővári volt a csapatban a legjobb, bár az utolsó két találkozón a vesztett helyzetből ő sem tudta kirángatni a társait. Egyéniben ő végzett a legjobb helyen a magyarok közül, 7. lett. 1977-ben a Buenos aires-i vb-n egyéniben negyedik helyezett, csapatban harmadik lett. A bronzmérkőzésen bár az olaszok már 8:6-ra vezettek, de Marót és legvégül a négy győzelmet elért Gedővári visszahozta a mérkőzést. 8:8, találataránnyal (63:67) a magyaroké lett a bronzérem. A szófiai Universiaden csapatban egy hely előre lépéssel második, egyéniben negyedik lett. Az 1978. évi hamburgi világbajnokságon csapatban bajnok lett, megszerezte az első aranyát. De milyen hihetetlen körülmények közt! Egy asszóval a befejezés előtt a románok 8:7-nél átvették át a vezetést. Hammangnak legalább 5:2-re kellett nyernie a döntőbe jutáshoz. S mindez 4:1 és 6:3 után!... Marin 3:2-re vezetett, majd Hammang egymás után három vitathatatlan találatot adott, így alakult döntetlenre a mérkőzés. A döntőbe jutásért szétvívásra állt fel Gedővári, aki pillanatok alatt nyert: Gedővári-Pop 5:0. A csapat így lett döntős a szovjetek ellen. Gedővári Gerevichcsel együtt 3-3 győzelmet termelt. A csapat 8:8-cal, jobb találataránnyal világbajnok lett. A következő évben csapatban ötödik, egyéniben hatodik helyen végzett a világbajnokságon. Az Universiaden Mexikóvárosban viszont aranyérmes volt, ráadásul egyéniben.
Bronzérmek Moszkvából
Az 1980. évi moszkvai olimpián egyéniben és csapatban is bronzérmet szerzett. A csapatnak elég rosszul indult az olimpia, a válogatott Gedővári remek vívása (3 győzelem, 1 vereség) ellenére vesztett az olaszok ellen (7:8). Az NDK ellen 4 győzelmet szerzett, az elődöntőben a szovjetek jobbak voltak, Gedővári sem volt kirobbanó: 2 győzelem és 2 vereség. A harmadik helyért a lengyelek kapituláltak (6:9), Gedővári mérlege a bronzmeccsen ismét 2 győzelem és 2 vereség. Az egyéniben tíz győzelem és egy vereséggel jutott el a döntőig, ahol a három megnyert asszó mellett kétszer hagyta el a pástot vesztesen, egy tus különbséggel. Így bronzérmes lett, bár mesterével együtt jobb helyezésben bíztak. Ha nyert volna, Gedővári be is fejezte volna, de mivel nem így történt, még nyolc évvel nyúlt meg a pályafutása.
1976-1988-ig elért eredmények
1981-ben csapatban arany-, egyéniben ezüstérmes volt a világbajnokságon Clermont-Ferrandban. „Az elődöntőben a lengyelek feljöttek 7:5-re. Ekkor következett az egyéni világbajnoki döntő megismétlése, a Gedővári-Wódke találkozó. Ha a lengyel nyer, akkor előnyünk minimumra csökken, ha Gedővári, akkor az nagy lépés a döntő felé. Wódke már 4:1-re vezetett. Gedővári klasszisát bizonyítja, hogy ebből a helyzetből fordítani tudott! Szép egyenes támadásokkal szerezte találatait, és a lengyel világbajnoknak ezúttal meg kellett adnia magát.” A szovjetek elleni döntőben (9:6) Gedővári két győzelmet prezentált, az egyiket a négyszeres olimpiai bajnok Krovopuskov ellen (5:4). A foggiai Európa-bajnokságról Gedővári győzelemmel tért haza. 1982-ben megvédte világbajnoki címét a csapat, egyéniben pedig harmadik lett. Az Európa-bajnokságon ötödik helyen zárt. 1982 végén Gedővári az első helyet foglalta el a világranglistán. 1983-ban Bécsben csapatban második volt a világbajnokságon. A bojkott miatt Los Angelesben nem indulhatott az olimpián a magyar delegáció. Mivel Gedővári négyszeres világkupa-győztes volt 84 előtt, a bojkott érzékenyen érintette. 1985-ben Barcelonában vb-harmadik, 1986-ban pedig negyedik a csapattal. A következő évben egyéniben ötödik, csapatban hetedik lett a világbajnokságon. Tízszeres magyar bajnok: az egyéniben hétszer 1980–1984, 1987, 1988, csapatban háromszor 1976, 1979, 1985. Pézsa Tibor így jellemezte:
Minden idők legcsodálatosabb elővágásait adta!
„„
1988 - Gedővári adta az aranyéremről döntő találatot
Az 1988. évi szöuli olimpián tagja volt a Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence összeállítású, aranyérmet nyert kardcsapatnak. Gedővári akkor nem volt kirobbanó formában. A selejtezőben a bolgárok ellen is csak 1 győzelem, 1 vereség szerepelt a neve mellett. A franciák ellen 2 győzelem és egy vereség ténye került be a jegyzőkönyvbe. A lengyelek ellen negyeddöntőben (8:8) csak két vereséget hozott össze. Az olaszok elleni elődöntőben sem volt pozitív a mérlege: 1 győzelem és 1 vereség. Így következett a szovjetek elleni döntő. Az ő szempontjukból álomszerűen alakult minden, 8:4-re elhúztak. Innen nyerni? Ekkor cserélték be Csongrádit, akinek azzal a Mindirgaszovval kellett vívnia, aki addig már három győzelmet ért el. „Ilyenkor egy gladiátor úgy gondolkozik, legalábbis én úgy voltam vele, hogy semmi más nem érdekel, csak az, hogy én ezt az egyetlen asszót nyerjem meg. De a többiek is így álltak hozzá. Az is tüzelhetett bennünket, hogy öt 5:4-es vereségünk volt, ezekből azonban lehetett volna legalább három 5:4-es győzelem is, ha a zsűri is úgy akarja” - mondta „Csongi”. Aztán Csongrádi nyert, 5:8, Szabó nyert, 6:8, aztán Bujdosó első meccsét nyerte három veresége után, 7:8. Hihetetlen izgalmak! 8:8 vagy 7:9? Arany vagy ezüst? A 37 éves Gedővári három veresége emlékével állt oda Alsan ellen. Alsan 4:3-ra vezetett, innen lett 4:4, majd 5:5. Egy tusra volt mindkét csapat az aranytól. Alsan egy védőmozdulattal ment előre, ami nem a támadást erősítette, Imre belevágott. De vajon így látta-e a zsűrielnök is? Néhány másodpercig hezitált, aztán döntött „Támadás nem sikerült, közbetámadás, befejezés, tus” – mondta Berthier, a francia vezetőbíró. A csapat 28 év után hozta haza a kardcsapat olimpiai aranyát, és ezzel Gedővári végleg letette a kardot.
Sportolóból sportvezető
„Tíz éven keresztül voltunk csapattársak a válogatottban, a szöuli siker jelentette természetesen a csúcspontot. Nemcsak versenyen, de edzésen is gyakran ismételgettük: szép volt, Imre! Egyszerűen nem lehetett betelni azzal, ahogyan a karddal bánt. A virtuozitása mellett az odaadása, a hozzáállása is példaértékű volt, rengeteg munkát beletett abba, hogy ilyen sikereket érjen el” – nyilatkozta a dr. Nébald György, aki 1978 és 1988 közt minden világversenyen csapattársa volt. Visszavonulása után 1989-ig a Magyar Vívószövetség titkára, 1989-től 1991-ig főtitkára volt. 1991 és 1996 között az Újpesti TE elnöke volt. Ezt követően jogászként dolgozott. 1972-ben a Bánki Donát Műszaki Főiskolán gépész üzemmérnöki, 1987-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett.
Elismerései
Az év magyar vívója:1978-ban és 1981-ben,
Magyar Népköztársaság Csillagrendje 1988,
Kemény Ferenc díj 1992,
Vasas aranygyűrűje 2000.
A Sportági Hírességek Csarnokába választotta a Nemzetközi Vívószövetség végrehajtó bizottsága 2017-ben.
Felhasznált irodalom
Dobor Dezső: Olimpiai Arcképcsarnok (1992),
Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006),
dr. Horváth Géza: Ide veled régi kardunk! (2014),
Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995),
Nemzeti Sport, Népsport,
index.hu, Alapvonal,
olimpia.hu,
hunfencing.hu,
eurofencing.info,
fie.org,
arcanum.com.
