Gereben

Ernő

Soproni jómódú kereskedőcsaládban született, nem tudni, a sakkozással pontosan mikor került kapcsolatba. Iskoláit szülőhelyén végezte, de kiválóan focizott, úszott és asztaliteniszezett, miközben kórusban is énekelt. A kistermetű, mokány, szénfekete hajú fiatalembert azonban leginkább a lányok érdekelték, s ekkor a sakkozással még nem kötelezte el magát. Kisebb nehézségek után végül Győrben érettségizett, majd Bécsbe ment tanulni. Itt a kávéházi sakkozás Mekkájába csöppent, ahol a kor legjobb mestereivel játszhatott tétbe, ami egész életére kiható sakkiskola volt. S ha a pénze elfogyott, elment újságot árulni. Csoda, hogy ezek után az iskolát elhanyagolta? Apja kivette az akadémiáról, és bár több szakmával is próbálkozott – a katonaság alól pedig felmentették –, mégis maradt az örök szerelménél, a sakknál.

Mire a gyerekkora véget ért, Sopron már tisztán magyar város volt. Ernő csillapíthatatlan sakkéhségét itt ki tudta elégíteni, amikor is a sakk-kör tagja lett. Az első sakkhír 1925-ben jelent meg róla egy Sopron–Szombathely városközi mérkőzésen aratott győzelme kapcsán. Aztán 1926-tól már özönlöttek a tudósítások a napilapokban is. A Magyar Sakkvilágban Chalupetzky ezt írta a „kis” Grünfeldről a fenti évben rendezett Dunántúli bajnokság tornabeszámolójában (aminek az egymás elleni rájátszásában 1:1 után holtversenyt hirdettek): „Grünfeld, aki a budapesti főtornán rosszul szerepelt, Bécsben a Café Centralban a nagy Grünfelddel, Takáccsal, Wolffal és másokkal való küzdelemben igen megerősödött. Szeme jó, emlékezete meglehetős, ereje a 19 éves Steiner Lajoséhoz hasonlítható, nagy támadó hajlama van, de stílusa még nincs, mert az elmélet által taposott nyomokon halad. Rosszabb állásokban leleményes, és ha kissé több önkritika és kissé kevesebb elbizakodottság lesz benne, elsőrangú játékosunk válhatik belőle.” Többször megnyerte szülővárosa bajnokságát, miközben az ország egyre több pontján felbukkant, tornasikereket könyvelhetett el. A tudósításokban mindenhol az akaraterejét és ravaszságát emelték ki, és a rengeteg versenyzésnek köszönhetően játéka fokozatosan erősödött. Meghívták az 1932-es nemzeti mesterversenyre (vagyis a magyar bajnokságra), és ott rögtön megszerezte a mesteri oklevelet. Persze ilyen eredménysor után helye volt az 1936-os müncheni sakkolimpiászra utazó magyar válogatottban. Ekkor már Budapesten élt Gereben néven, mert Abonyi István szövetségi vezető javaslatára és előrelátásaként, egy évvel korábban megváltoztatta születési nevét. Így a közismert megnyitás névadójával, az osztrák Grünfelddel sem tévesztették össze többet. A bajor fővárosban a 8. táblán jól vitézkedett, 19 partiból 13 pontot szerezve segítette csapatunkat a történelmi aranyéremhez. Nem véletlen, hogy ezután nem sokkal a BESZKÁRT sakk-köre az elhunyt Merényi Lajos mester helyére Gerebent szerződtette edzőnek, aki így végleg sakkprofivá lett. 1937-ben a nemzeti mesterversenyen másodikként végzett Szabó mögött, majd két évvel később két vállra fektette Sacconi olasz bajnokot is. A második világháború keserves évei némileg kettétörték pályafutását, bujkálnia kellett, családja egy része pedig odaveszett.

Az életkedve és az emberekbe vetett hite, valamint a sakk iránti lelkesedése azonban nem tört meg. Rögtön versenyezni kezdett, általában jó eredményeket ért el, hamarosan visszanyerte magabiztosságát. Az 1946 végén rendezett magyar bajnokságon már második-harmadik volt, amit 1948-ban megismételt. Nemzetközi egyéni meghívásokat kapott, és a válogatottból sem lehetett kihagyni. Kisebb csapatsikerek (Balkán sakkolimpiász és Szakszervezeti sakkolimpia 1. hely) következtek. A túlversenyzéstől eredményei hullámzóvá váltak, ám ez nem tartott sokáig. (Mindeközben levelezési sakkozott is, és járta az országot bemutató szimultánjaival.) 1950-ben két országos döntőt rendeztek, és a másodikon abszolút igazolódott a papírforma: Gereben egészséges sakkot játszva negyediknek futott be, s ez 43 évesen nem volt rossz teljesítmény. Ekkor – az elsők között – meg is kapta a FIDE-től a nemzetközi mesteri címet. 1952 elején az ötödik tornaelsőségét könyvelhette el egy éven belül (ezek közül a sopoti volt a legértékesebb), majd nem sokkal ezután részt vett minden idők egyik legerősebb magyarországi sakktornáján, a Maróczy-emlékversenyen. Reálisan a hátsó régióban zárt a világklasszisokkal teletűzdelt mezőnyben, noha az 5. forduló után még pluszban volt. 1954-ben aztán újra gurulni kezdett a szekér, pedig az ifjú generáció (Benkő, Bilek, Navarovszky) erősen az útját állta. Ekkor már készülhetett – ki gondolta volna akkor – élete utolsó, 11. magyar bajnoki döntőjére. Ezzel abszolút csúcstartónak számított; 1945 után egyszer sem hiányzott! A búcsú közepesre sikerült (19/11 pont; 6. hely), viszont emlékezetes maradt, mert a 18 esztendős Portisch Lajos itt debütált. Gereben ismét válogatott lett. Mivel a Szikra SE újabb vegyes-mesterversenye 1956. október 9-én ért véget, így teljesítményét semmiképpen nem befolyásolhatta az ország belpolitikai helyzete. Az 50. életévében továbbra is helye volt a legjobb tíz hazai sakkozó között, s ha nem tör ki a forradalom, itthon talán nagymester lehetett volna.

1956-ban disszidált Svájcba, ahol gyorsan sikeres lett, és az ifjúsági válogatott felkészítését is rábízták. Ennek ellenére 1959-ben komolyan felmerült, hogy Izraelben telepedik le, ám ez végül meghiúsult, aminek a helvétek örülhettek. Az ő színeikben is számos sikert ért el, sőt 1970-ben, 1972-ben és 1974-ben a svájci válogatottban is szerepelt a sakkolimpián, a mezőny legidősebbjeként. A levelezési sakkot tovább művelte, választott hazájában is magas szinten. Gereben (Grünfeld) Ernő hat évtizedes pályafutása során körbejárta Európát, számos tornagyőzelmet aratva. Mindkét lakhelyén szívesen foglalkozott sakkoktatással, többek között Navarovszky László és Gottardo Gottardi is sokat tanult tőle. 1988. május 16-án a svájci Thunban távozott az élők sorából, barátságos személyiségére sokan emlékeznek még. A magyar sakkozás történetében nála több mesterszimultánt csak Maróczy Géza és Sinka Brigitta adott. Ugyanakkor Gereben ezeket az eseményeket szinte mindig összekötötte valamilyen előadással, ami a sakkozás népszerűsítését szolgálta. Kedvenc verse Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem című költeménye volt, ami ugye sakknyelven így szól:

• Gottardo Gottardi: Ernő Gereben (Kecskemét, 1991) • A magyar sakk arcképcsarnoka (Budapest, 2021) • Magyar Sakkvilág • Magyar Sakkélet • Magyar Sakkhistória