Kitörés a szegénysorból
A família apai ága Erdélyből menekült Magyarországra az I. világháború után, és a kis Béla már itt született, meglehetősen nehéz körülmények között. A család egy szolgálati lakást kapott Kelenvölgyben, ahol a nyugdíjas szülők az épület házmesterei voltak, s a három gyerekükkel éltek együtt. A legfiatalabbat, Bélát Budapesten az iskolái elvégzése után besorozták katonának, és a II. világháború hátországában műszaki alakulat tagjaként szolgált, ám megszökött a hadseregből. Valahogy hazajutott, de a háború végéig bujkálnia kellett.
Hobbiból életpálya
Gyerekkorában két szenvedélye volt: a sakk és gombfoci. Az előbbi szeretete egész élete során elkísérte, komoly sikereket és hírnevet köszönhetett neki, noha életkörülményei a saját családja alapításakor sem javultak látványosan. Félállásban az Állami Pénzverőben dolgozott, és a VIII. kerületben lakott. Sándor Béla a szoba-konyhás otthonában állandóan sakkozott, elemzett, jegyzetelt, szakanyagokat készített. Ilyenkor nem lehetett zavarni.
Eredményes esztendők
Versenyszerűen 1938-ban kezdett el sakkozni, az első cikk 20 éves korában jelent meg róla. A mesteri címet – öt sikertelen kísérlet után – 1950-ben nyerte el. Tízszer jutott országos döntőbe 1945 és 1958 között, 1953-ban magyar bajnok lett. Ennek eredményeként meghívták az 1954-es amszterdami sakkolimpián 6. helyen végzett magyar válogatottba: itt a 4. tábláján 6 partiból 50%-ot teljesített. Játéka csillogástól mentes, de megbízható volt. A nemzetközi mesteri címet 1964-ben szerezte meg Beverwijkben.
Szakoktató és sakkíró
A szakoktatói minősítést 1952-ben kapta meg, és onnan kezdve folyamatosan oktatott klubokban, valamint a válogatott mellett szekundált és végzett szaktanácsadói munkát rendszeresen. 1954-ben elnyerte A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója kitüntetést. A Magyar Sakkszövetségnek 1964–1968 között az első szakfelügyelője volt. A Népsport sakkrovatát 1965 és 1977 között vezette kisebb megszakítással, de emellett az aktív évtizedei alatt számtalan elemzése jelent meg szaklapokban, valamint elméleti anyagokat is készített férfi- és női mesterek, továbbá ifjúsági sakkozók számára, akik sokat köszönhettek neki. 1952-ben társszerzője volt a Mariánské Lázně-i világbajnoki zónaverseny tornakönyvének, majd élete fő művét 1969-ben alkotta meg, amikor kismonográfiát írt kedvelt megnyitásáról, a D6 védelemről.
Utolsó évek
Egészségi állapota 1968 körül megromlott, ezért 1969–1970-ben sakkeredményei nem voltak. De a sakkról ekkor is pozitívan nyilatkozott, sokszor elmondta, hogy sokat köszönhet neki, ami jó közösségeket kovácsol össze. Mentális kondíciója harmadik felesége halálakor súlyosbodott, és 1978 tavaszán tragikus körülmények között hunyt el. Sírja az Újköztemetőben található.
Forrás
• www.arcanum.hu