Schlégl

Judit

Schlégl Judit, becenevén Slégli Budapesten született, 1945. január 23-án. 1959 és 1982 között az Újpesti Dózsa röplabdázója volt. Az egykori válogatottbeli csapattárs, Biszku Éva írta róla 1983-ban a Képes Sportban: „Több mint húsz éve játszik az Ú. Dózsában. Akkor került oda, amikor a lila-fehérek a középmezőnyből egyszerre bajnokcsapattá léptek elő, és sokáig, egészen a hatvanas évek végéig birtokolták az első helyet. A következő tíz esztendőben nem ment annyira jól a csapatnak, de így is mindig az első három hely valamelyikén végeztek. Most, a nyolcvanas években megismétlődhet a két évtizede oly természetesnek vélt hegemónia. Újból olyan gárda jött össze, amelyik képes rá, hogy a NIM-hez és a Bp. Vasas Izzóhoz hasonlóan hosszú időn át képviselje a magyar röplabdázást a nemzetközi porondon. A csapat összekovácsolódásában fontos szerep jut Jutkának. Belőle még nem veszett ki az a roppant fontos tulajdonság, hogy utál veszíteni. Ezért a győzelem érdekében megtesz minden tőle telhetőt. Ha pályára lép, űzi, hajtja társait, de magát sem kíméli, minden porcikájával győzni akar. Ez az utolsó év, az utolsó lehetőség, hogy vele bajnokságot nyerjen a Dózsa. A következő bajnoki idényt ugyanis már lehet, hogy valamelyik külföldi csapatban kezdd. Azt hiszem, ahhoz nem fér kétség, hogy megérdemli: több mint 300-szoros válogatott, két olimpián, négy világbajnokságon, öt Európa-bajnokságon vett részt, jó pár éven át csapatkapitányként.”

A lila-fehérekkel hét bajnoki címet nyert (1962–1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970), 1962-től egyetlen olyan idénye sem volt, amelyben legalább a második vagy a harmadik helyen ne végzett volna a csapatával. Kilencszeres MNK-győztes 1962 és 1975 között. 1976-77-ben tagja volt a KEK bronzérmet nyert csapatnak. 1974-ben az év női röplabdázójának választották és egyben megkapta az Újpest örökös bajnoka címet is. 1983-ban a bécsi Post SV Wienhez igazolt. Ott is bajnoki címet nyert. Idegenlégiós szezonjáról írta Tölgyes Péter: „Budapesten lakik, ugyanakkor Bécsben röplabdázik. A hét elejét a magyar fővárosban tölti, az edzéseket is többnyire régi klubjában, az Újpesti Dózsában végzi, aztán a hét végén autóba ül és irány: Bécs! »Azt hiszem, tökéletes ez a megoldás – vélekedik a 332-szeres válogatott játékos. – Nem szakadok el a családtól, ugyanakkor annak előnyeit is élvezhetem, hogy külföldön játszom. « Schlégl Judit hosszú ideig vezette a hazai abszolút ranglistát, már ami a válogatottság számát illeti. (…) Nem is olyan régen még a lila-fehérek csapatkapitánya, erőssége volt a csupaszív röplabdás. 1983 elejéig a Dózsa újjászervezett „csikócsapatában” a tapasztalatot, a rutint képviselte a sok tizenéves között, példát mutatva nekik, fittyet hányva a nagy korkülönbségre. 1982-ben az almásfüzitői Hungalu-kupán kezdtek érdeklődni utána a versenyen ugyancsak részt vevő Post SV Wien vezetői. Hamar létre is jött az egyezség, s miután a feltételekben is megállapodott a két klub, tavaly szeptemberben az osztrák bajnokságban már pályára is léphetett Schlégl Jutka. Akkoriban a negyedik helyről indult a gárda, de az új idényben

Hazatérése után az Újpesti Dózsa elbúcsúztatta, ő pedig nem tudta abbahagyni a játékot, igent mondott a Ganz Danubius hívó szavára. Három év lett a rövidnek gondolt segítségből. Sőt: 1988-ban, amikor bajba került a Dózsa női csapata, visszatért élete csapatába, jóval túl a negyvenen. Pedig, mint mondta, koruk alapján minden játékostársa a lánya lehetne. A válogatottban 1962 és 1979 között 332 mérkőzésen szerepelt, ő lett az első női röplabdázó, aki elérte a háromszázszoros válogatottságot. Tizenhét évesen játszott már világbajnokságon, helyezései: 4. (1970), 6. (1974), 11. (1962), 13. (1978). Az Európa-bajnokság: 2. (1975), 3. (1977), 4. (1979), 5. (1967, 1971), 7. (1963). Két olimpián képviselte az ország színeit, Münchenben (1972) az ötödik, Montrealban (1976) a negyedik helyen végzett a válogatottal és mindkét alkalommal valamennyi mérkőzésen szerepelt. Sokoldalúságára jellemző volt ez az 1978-as keltezésű minősítés: „Kevesen vannak, akik jóformán kezdettől a saját bőrükön tapasztalhatták a sportág minden apró rezdülését-változását. Kezdetben, amikor Kohonitz József volt a válogatott mestere, még a hagyományos 1-2-3 volta »divat«, a játék előre kottázott, könnyen kiismerhető volt. Havasi Gyula idejében már gyorsult az ütem. Dr. Kotsisné – a nagy sikerek kovácsa –már az ellenfelet megtévesztő figurák gyakorlására is hangsúlyt fektetett. És áttért az egyfeladós rendszerre, ezáltal éppen Schlégl kezébe téve a pályán az irányítást.” Testvére, Schlégl Gyöngyi is válogatott játékos, az Újpesti Dózsával hatszoros bajnok röplabdázó volt.

• Olimpia: 4. (1976), 5. (1972) • Világbajnokság: 4. (1970), 6. (1974), 11. (1962), 13. (1978) • Európa-bajnokság: 2. (1975), 3. (1977), 4. (1979), 5. (1967, 1971), 7. (1963) • Magyar bajnok: 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970 (Ú. Dózsa) • Magyar (Népköztársasági) Kupa-győztes: 1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975 (Ú. Dózsa) • KEK-bronzérmes: 1977 • Az év röplabdázója: 1974