Kerkez
Milos

Húszéves kora előtt már négy ország csapatában szerepelt, egy ötödikben nevelkedett, egy hatodikban született. Igazi nemzetközi futballista, aki bármerre is játszott, kiemelkedett rendkívüli küzdőszellemével, harci kedvével. A holland AZ-ből 18 millió euróért igazolt az angol Bournemouth-ba, ennél magasabb összeget egy átigazolásnál a magyar játékosok közül korábban csak Dzsudzsák Balázsért és Szoboszlai Dominikért fizettek. Immár második az örökranglistán, miután 2025 júniusának végén, 45 millió euróért, a Liverpoolhoz igazolt.

Születési hely
Verbász (Szerbia és Montenegró, ma Szerbia)
Születési idő
2003. nov. 7.

Théo Hernandeztől tanult

Kerkez Milos 2003. november 7-én született Verbászon. Tízévesen a Hajduk Kulában kezdett futballozni, majd a bécsi Rapid akadémiáján töltött el fél évtizedet. 2019-ben megfordult néhány hónapra Hódmezővásárhelyen, majd 2020 januárjában az ETO FC akadémiájára került. A győri klub tagjaként 2020. augusztus 23-án debütált az NB II-ben, a Merkantil Bank Ligában. Bő félévvel később szerződést kötött az AC Milannal, a tavasz nagy részében az U19-es csapatban szerepelt. 2021. július 17-én, a nyári felkészülési időszakban, a Pro Sesto elleni mérkőzésen bemutatkozhatott az első csapatban is. 2021 őszén pályára lépett az AC Milan U19-es csapatának mind a hat UEFA Ifjúsági Ligája (UEFA Youth League) mérkőzésén. Mint utóbb elmondta, rengeteget tanult a Milannál a francia válogatott Théo Hernandeztől, s nagyon tisztelte Zlatan Ibrahimovićot is.

A második legdrágább magyar

2022. január 29-én ismét klubot és országot váltott, a holland élvonalban szereplő AZ-hez került. Az első félévben még csak négy bajnokin szerepelt az első csapatban, többnyire a Jong AZ korosztályos csapatban, a második vonalban futballozott. Egyébként nem a kisvárosban, hanem Amszterdamban lakott, a szülei is kiköltöztek hozzá. (Édesapja egyben a menedzsere is.) A következő szezonra azonban alapemberré nőtte ki magát, a bajnokságban 33 meccset játszott, minden sorozatot figyelembe véve 52 találkozón szerepelt az AZ-ben a 2022–2023-as szezonban. A piros-fehérekkel a legjobb négy közé jutott az Európa-konferencialigában. A szezon után előbb az SL Benfica, majd a Lazio érdeklődött iránta, de végül 2023 júliusában az angol Premier League-be, a Bournemouth-ba igazolt, körülbelül 18 millió euróért. Ennél az összegnél többet addig a magyar játékosok közül csak Szoboszlai Dominikért és Dzsudzsák Balázsért fizettek. Két remek szezont töltött a piros-fekete klubnál, a 2024–2025-ös idényben a számok alapján a Premier League egyik legjobb balhátvédjének bizonyult. 2025. június 26-án a Liverpoolhoz igazolt.

Nagymamája révén lehetett magyar

2020-tól a magyar U17-es, majd 2021-től az U21-es válogatott tagja volt. Az A-válogatottban Lipcsében, a németek ellen 1-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen debütált. A magyar állampolgárságot nagymamája alapján kaphatta meg. Marco Rossi csapatának mind a három mérkőzésén játszott a németországi Európa-bajnokságon, sorrendben 79, 75 és 86 percet.

Egyesületei

2013 — 2013
Hajduk Kula
Kula (Szerbia)
2014 — 2019
SK Rapid Wien
Bécs (Ausztria)
2019 — 2019
Hódmezővásárhelyi FC
Hódmezővásárhely
2019 — 2021
ETO FC
Győr
2021 — 2022
AC Milan
Milánó (Olaszország)
2022 — 2023
Alkmaar Zaanstreek
Alkmaar (Hollandia)
2023 — 2025
AFC Bournemouth
Bournemouth (Anglia)
2025 —
Liverpool FC
Liverpool (Anglia)

Eredményei