Lelkesné Tomann

Rozália

Keszthelyen született, Hévízen nőtt fel, ahol az általános iskolában kóstolt bele a kézilabdázásba, nővére példáját és testnevelő tanára tanácsát követve. 14 évesen a Keszthelyi Haladás játékosa lett, majd 1968-ban Budapestre költözött. Az első hat fővárosi évében a Budapesti Spartacus játékosa, amellyel 1970-ben bajnoki harmadik helyet szerzett szoros versenyben az ezüstérmes Ferencvárossal. Majd 1973-ban ismét a zöld-fehér együttessel vívott nagy harcot csapata a dobogó második fokáért, de ismét „csak” bronzérem jutott a Spartacus kézilabdázóinak. 1974-ben a Népligetbe teszi át székhelyét, a Ferencvárosi TC-be igazol, amellyel szintén nem sikerül a magyar bajnokság élén végeznie, hiszen ezekben az években a válogatott gerincét adó és meghatározó játékosok sorával felálló Vasas SC tarolt és ünnepelhetett – 1970 és 1980 között tizenegy éven át – bajnoki címet. A hazai porondon egyetlen aranyérmet szerzett, 1977-ben megnyerte a zöld-fehérekkel a Magyar Kupát, kárpótlásként Európa trónjára viszont felülhetett a Lipcse ellen egyetlen góllal megnyert KEK döntőt követően, 1978-ban.

A válogatottban 1970 és 1980 között 172 alkalommal pályára lépő irányító-átlövő már első nagy versenyén, az 1971-es világbajnokságon – mindössze 21 évesen – hasznos tagja volt csapatának, hiszen egy-egy góllal minden találkozón hozzájárult a végső sikerhez, a Hollandiában kivívott bronzérem megszerzéséhez. A két évvel későbbi jugoszláviai tornán a negyedik helyet érte el a nemzeti együttessel, majd 1975-ben, egy évvel fia születése után, ismét a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Török Bódog vezette magyar csapattal. 1976-ban tagja volt a montreáli olimpiára utazó keretnek, ahol remek formában játszott, a Szovjetunió ellen három, a Románia elleni zárómérkőzésen pedig öt gólt jegyzett, mindkét találkozót éppen ennyi góllal nyerte meg a magyar együttes és ért el történelmi bronzérmet az ötkarikás játékokon. 1978-ban Csehszlovákiában ismét bronzérmet szerzett a világbajnokságon. Az 1980-as olimpián is szerepelt, amelyen akkor csalódásnak számító negyedik helyet ért el a magyar csapat, miután a Szovjetunióval és az NDK-val szemben nagyarányú vereséget szenvedett, majd Csehszlovákiával döntetlent játszott Moszkvában az immár Lele Mihály vezette válogatott.

A válogatottban a moszkvai olimpián szerepelt utoljára, klubszinten pedig aktív pályafutása végéig, 1981-ig a zöld-fehérek játékosa maradt. A kézilabdát ezután sem hagyta maga mögött, a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, majd 1981 és 1983 között a Ferencváros egyik trénereként, az évtized nagyobb részében pedig masszőreként tevékenykedett. Utóbbi a későbbiekre is megmaradt foglalkozásként, hiszen a Fradinál eltöltött éveket követően sportmasszőrként dolgozott, de nyugdíjas éveiben sem távolodott el a sporttól, hiszen a MOB rendezvényein is rendszeresen részt vesz, valamint karrierje legmeghatározóbb csapatainak, az FTC-nek és a magyar válogatottnak is a mai napig követője, szurkolója, emellett ideje nagy részét családja, unokái töltik ki.