Rövid volt az útja az élvonalig
Családjával 1959-ben költöznek Budapestre, ekkor kezdett el a BVM SK-ban atletizálni, ahol egészen 18 éves koráig középtávfutóként versenyszerűen sportolt. A klubjában azonban Lengyel Gábor kiszúrta, hogy kézilabdázóként is megállná a helyét, így az érettségiig külön kapusedzéseket tartott neki. 1965-ben Szegedre került a tanárképzőre, itt a diploma megszerzéséig már csak a kézilabdára koncentrált, az NB I/B-ben szereplő együttesben remekelt, méghozzá olyannyira, hogy a Ferencváros, az akkoriban az egyik legjobbnak számító női klubcsapat egyből le is csapott rá. Első szezonjában rögtön megnyerte a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát, valamint egészen a Najnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) döntőjéig menetelt az együttessel. Négyéves kitérőt követően – 1972 és 1976 között az Óbudai Goldberger SE játékosa volt – visszatért a Ferencvároshoz.
Sikerek a magyar válogatottal is
Mindeközben a 70-es években már állandó tagja lett a válogatottnak, Bujdosó Ágotával ketten védték a magyar kaput. Török Bódog irányítása alatt az 1973-as világbajnokságon a 4. helyen, két évvel később Jugoszláviában a dobogó harmadik fokán zárt a nemzeti együttessel. Majd jött a montreali olimpia 1976-ban, amely azért is volt különleges, mert ekkor szerepelt először az ötkarikás játékok programjában a női kispályás kézilabda. A tornát két magabiztos, Japán és Kanada ellen aratott győzelemmel kezdte a válogatott, majd jött egy szoros vereség a Szovjetunióval szemben, egy 7-7-es döntetlen az NDK-val, így a bronzéremért folyt a harc az utolsó, Románia elleni összecsapáson. Ezt az akadályt sikeresen vette a magyar alakulat, amely innen is bronzéremmel térhetett haza. 1978-ban sikerült megismételni a remek vb-teljesítményt, újra harmadik lett nemzeti együttesünk, majd az 1980-as moszkvai olimpián a negyedik helyig küzdötte magát a válogatott.
Az ő nevét skandálták a Körcsarnokban
Klubjával 1977-ben sikerült újra elhódítania a Magyar Kupát, amely nem kis teljesítmény volt a Vasas uralta években, de a nemzetközi porondon is remekelt az Elek Gyula vezette FTC-vel, amellyel 1978-ban megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, majd a következő évben ismét a döntőig meneteltek. Berzsenyi Mária pályafutásának egyik legemlékezetesebb mérkőzése a litván Zalgiris Kaunas elleni elődöntő visszavágója volt, a kapus sérüléssel bajlódott, mégis parádés formában védett, és hárította az ellenfél öt büntetőjét is, a Körcsarnokban a szurkolók az ő nevét skandálták az összecsapás utolsó perceiben. Egy 1980-as keresztszalag-szakadást követően egy évig lábadozott, és bár utána nem volt tökéletes a lába, aktív pályafutásával csak 1985-ben hagyott fel.
A Fradival az 1976 és 1979 közötti években voltunk a csúcson. A kifogástalan csapatszellem volt a legfőbb erősségünk, kis túlzással akár ölni is tudtunk volna egymásért.
„„
Visszaadta, amit neki adott a kézilabda
A sportágtól visszavonulását követően sem szakadt el, edzőként dolgozott tovább. Először az FTC ifjúsági, majd felnőtt női csapatánál tevékenykedett, ahol Szarka Éva, Fiedler Adrienn és Erika, Kántor Anikó, Farkas Andrea, és nem utolsó sorban Pádár Ildikó nevelkedett a kezei alatt. A következő években több csapat kispadján is megfordult, többek között Miskolcon, Kisvárdán, a Spartacusnál, Székesfehérváron, Tiszaújvárosban és újra Miskolcon. Edzői pályafutását Makón zárta 2007-ben. Elmondása szerint az életében elért sikerek közül a fiatal tehetségek felfedezése, nevelése a legfontosabb számára, miután oly sokat kapott a kézilabdától, szeretett volna ő is visszaadni ebből valamennyit a sportágnak. Nyugdíjas évei sem a kézilabdától távol telnek, továbbra is követi a magyar csapatok teljesítményét.
Díjai, eredményei
• olimpiai bronzérmes (1976)
• olimpiai 4. (1980)
• 2x világbajnoki bronzérmes (1975, 1978)
• világbajnoki 4. (1973)
• Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK)-győztes (1978)
• Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK)-2. (1979)
• magyar bajnok (1971)
• 2x Magyar Kupa (MNK)-győztes (1970, 1977)
