Rövid út az élvonalig
Családjával 1959-ben költöznek Budapestre, ekkor kezd el a BVM SK-ban atletizálni, egészen 18 éves koráig középtávfutóként sportol versenyszerűen. A klubjában azonban Lengyel Gábor kiszúrja, hogy kézilabdázóként is megállná a helyét, így az érettségiig külön kapusedzéseket is tart neki. 1965-ben Szegedre kerül a tanárképzőbe, itt a diploma megszerzéséig már csak a kézilabdára koncentrál, az NB I/B-s együttesben remekel, méghozzá olyannyira, hogy az FTC, akkoriban az egyik legjobbnak számító női klubcsapat egyből le is csap rá. Első szezonjában egyből magyar bajnokságot, Magyar Kupát nyer, valamint egészen a BEK-döntőig menetel együttesével.
Sikerek a Fradival és a válogatottal
Négyéves kitérőt követően – 1972 és 1976 között az Óbudai Goldberger SE játékosa volt – visszatért a Ferencvároshoz. Mindeközben a 70-es években állandó tagja lett a válogatottnak, Bujdosó Ágotával ketten védték a magyar kaput. Török Bódog irányítása alatt az 1973-as világbajnokságon a negyedik helyen, két évvel később Jugoszláviában a dobogó harmadik fokán zárt a nemzeti együttessel. Majd jött a montreáli olimpia 1976-ban, amely azért is volt különleges, mert ekkor szerepelt először az ötkarikás játékok programjában a női kispályás kézilabda. A tornát két magabiztos, Japán és Kanada ellen aratott győzelemmel kezdte a válogatott, majd jött egy szoros vereség a Szovjetunióval szemben, egy 7-7-es döntetlen az NDK-val, így a bronzéremért folyt a harc az utolsó, Románia elleni összecsapáson. Ezt az akadályt sikeresen vette a magyar alakulat, amely így innen is bronzéremmel a nyakban térhetett haza. 1978-ban sikerült megismételni a remek vb-teljesítményt, újra harmadik lett nemzeti együttesünk, majd az 1980-as moszkvai olimpián a negyedik helyig küzdötte magát a válogatott. Klubjával 1977-ben sikerül újra elhódítania a Magyar Kupát, amely nem kis teljesítmény volt a Vasas uralta években, de a nemzetközi porondon is remekel az Elek Gyula vezette FTC-vel. 1978-ban megnyeri a Kupagyőztesek Európa Kupáját, majd a következő évben ismét a döntőig menetel. Berzsenyi Mária pályafutásának egyik legemlékezetesebb mérkőzése a litván Zalgiris Kaunas elleni elődöntő visszavágója volt, a kapus sérüléssel bajlódott, mégis parádés formában védett és hárította az ellenfél öt büntetőjét is, a Körcsarnokban a szurkolók az ő nevét skandálták az összecsapás utolsó perceiben.
Visszaadta, amit neki adott a kézilabda
1980-ban keresztszalag-szakadást követően egy évig lábadozott, és bár nem volt tökéletes már a lába, aktív pályafutásával csak 1985-ben hagyott fel. A sportágtól ezt követően sem szakadt el, edzőként dolgozott tovább. Először az FTC ifjúsági, majd felnőtt női csapatánál tevékenykedett, ahol Szarka Éva, Fiedler Adrienn és Erika, Kántor Anikó, Farkas Andrea, és nem utolsó sorban Pádár Ildikó nevelkedett a kezei alatt. A következő években több csapat szakvezetőjeként is megfordult, a többi között Miskolcon, Kisvárdán, a Spartacus, valamint a Cerbona (Székesfehérvár) kispadján, Tiszaújvárosban, és újra Miskolcon. Edzői pályafutását Makón zárta, 2007-ben. Elmondása szerint az életében elért sikerek közül a fiatal tehetségek felfedezése, nevelése a legfontosabb számára, miután oly sokat kapott a kézilabdától, szeretett volna ő is visszaadni ebből valamennyit a sportágnak. Nyugdíjas évei sem a kézilabdától távol telnek, továbbra is követi a magyar csapatok teljesítményét.
Legjobb eredmények
olimpiai 3. (Montreal 1976), olimpiai 4. (Moszkva 1980), 2xvb-3. (Szovjetunió 1975, Csehszlovákia 1978), vb-4. (Jugoszlávia 1973), KEK-győztes (1978), KEK-2. (1979), magyar bajnok (1971), 2xMNK győztes (1970, 1977)