Lakiné Tóth Harsányi

Katalin

Debrecenben kezdett el sportolni, 1961-től a Debreceni Spartacus játékosa, ahonnan testvérével, Tóth Harsányi Borbálával együtt igazolt – 18 évesen – 1966-ban Veszprémbe, a bakonyi megyeszékhelyen sportpályafutása legkiemelkedőbb sikereit érte el. A Bakony Vegyésszel 1970-ben sikerült felülnie a magyar bajnokság trónjára Tóth Miklós edző vezetésével, miután a válogatottban is kimagasló teljesítményt nyújtó Szőkéné Balogh Erzsébettel vagy éppen Sterbinszky Amáliával felálló Ferencvárost múlta felül a veszprémi együttes. 1971-ben szintén a zöld-fehér fővárosi együttessel szemben vívott szoros csatában maradt alul a bakonyi alakulat a bajnokságban, a következő szezonban pedig elődöntőt játszhatott a BEK-ben. 1973-ban Pécsre igazolt, ám 1974-től már ismét a Bakony Vegyész csapatában kézilabdázott, amellyel ugyanezen évben kis híján a Magyar Kupát is sikerült elhódítaniuk, ám az akkori válogatott sztárjait soraiban tudó Vasas nem csak a bajnokságban, hanem itt is felülmúlta a veszprémieket. 1975-ben újra nagyon közel került a bajnoki trófea megszerzéséhez a Veszprém, de túl nagy érvágásnak bizonyult testvére, Tóth Harsányi Borbála súlyos autóbeleset miatti kiesése a szezon elején.

Testvérével nem csak Veszprémbe igazolt egyszerre, de a válogatottban is együtt érték el sikereiket. 1971 és 1976 között 120 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, ez idő alatt három világbajnokságon és egy olimpián fordult meg a nemzeti együttessel. Ezen szereplések pedig az elért eredményeknek köszönhetően nem csak az akkori játékosok, hanem a magyar női kézilabdázás egészének emlékezetében is maradandó nyomot hagyott. 1971-ben Hollandiában a harmadik helyet sikerült megszereznie a magyar válogatottal, majd két évvel később Jugoszláviában a negyedik helyig jutott. 1975-ben ezúttal – testvére nélkül – utazott ki a Szovjetunióba a Török Bódog vezetése alatt álló magyar csapattal. Az 1-6. helyért zajló körmérkőzések kiélezett csatáinak utolsó ütközetén a hazai pályán játszó Szovjetunió ellen két góllal megnyert találkozón a magyar együttes legeredményesebb játékosa volt – a szintén négy találatig jutó Sterbinszky Amália mellett. 1976-ban következett a méltán nagy reményekkel várt montreáli olimpia, ahol szintén stabil teljesítményt nyújtva bronzérmet szerzett a magyar válogatott, mely sokáig a legkiemelkedőbb eredmény volt a szakágban.

A klubjával és a válogatottal elért sikereket követően a családalapításra helyeződött a hangsúly, 1977 és 1984 között három lánygyermeknek adott életet, miközben a Bakony Vegyész technikai vezetőjeként is tevékenykedett. A pályára való visszatérése Herenden történt, ahol a másodosztályban „vezetett le” még néhány éven át. Az aktív pályafutása végeztével és a kézilabdától való elszakadást követően fodrász végzettségét kiaknázva előbb egy otthon kialakított üzletben dolgozott, majd a mestervizsga letételét követően egy veszprémi középiskolában vált szakoktatóvá, ahol egészen a nyugdíjba vonulásáig tanított. A sporttól — ahogy egykori csapattársai nagy része sem – nem szakadt el, máig nyomon követi nem csak a női, de a férfi kézilabda alakulását is mind válogatott, mind pedig klubszinten.