Braun

Ákos

1986-ban elkötelezte magát a cselgáncs mellett, s azóta sem távolodott el a sportágtól egyetlen pillanatra sem. „Hétéves napközis voltam, akkor is éppen szaladgáltam az iskola udvarán, amikor a dzsúdósok toboroztak – idézi fel a kezdeteket Braun Ákos –. Talán véletlenül álltam be a sorba, és mire körülnéztem, már ott álltam a tatamin. Riesz Béla kezdett formálni, az első három évben ő volt az edzőnk, aztán hamar átkerültem Hangyási Laci bácsihoz.” Nyugodtan mondhatjuk, hogy Braun Ákos későn érő típus, már ami a dzsúdós sikereit illeti. Az utánpótlás korcsoportokban egészen tizenhét esztendős koráig kellett várni az első komolyabb sikerre, akkor megnyerte az ifjúságiak magyar bajnokságát.

Felnőttként már az egyik „legsűrűbb” súlycsoportban, a 73 kilogrammosok között kellett bizonyítania, s egészen huszonnégy éves koráig kellett várnia arra, hogy ő legyen a magyar válogatott 73 kilósa. Hiába, óriási volt a konkurencia, a világbajnoki ötödik helyezett Illyés Miklós sokáig ragaszkodott a helyéhez, amelyre a paksi fiún kívül a Honvéd Világkupa-ezüstérmese, Bere Tamás is pályázott. 2002-ben – ami után megnyerte első felnőtt A-kategóriás viadalát Rotterdamban – Braun Ákos végre eljutott az első Európa-bajnokságára, amelyen az első meccsén búcsúzott. Egy évvel később Düsseldorfban is az első mérkőzés volt a végállomás, akárcsak 2004-ben Bukarestben, pedig ott még az athéni olimpiai részvétel is elérhető közelségben volt… Az európai ranglistáról akkoriban kilencen kaptak ötkarikás kvótát, Braun Ákos pedig éppen a tizedik helyen állt, ám a – kvalifikációban egyáltalán nem érdekelt – görög Alekszanidisz elleni meccsen minden reménye elszállt, elúszott számára az athéni olimpia. A huszonhat éves paksi sportoló szögre is akasztotta a dzsudogiját. Igaz, csak képletesen, hiszen az edzésekre továbbra is lejárt a többiekhez, de közben állást keresett, el akarta végre kezdeni civil életét, amelyre már két diplomával „be is melegített”, a dzsúdóhoz bizony nem különösebben közel álló mérnök-informatikus és programozó matematikus képesítéssel.

Nem volt szerencséje? Vagy érezte, hogy még nem kell mindenáron elhelyezkednie? Ki tudja… Az is lehet, hogy Hangyási László és a csapattársak folyamatos győzködése bírta rá, hogy az olimpiai csalódás után még egyszer újra belevágjon. Így aztán a visszavonulást nagy visszatérés követte. Braun Ákos 2005 februárjában a Hungária-kupán bronzérmes lett, két héttel később Varsóban, a világkupa-viadalon már a Himnuszt is eljátszották a tiszteletére, sosem kezdődött ilyen jól a szezonja… Aztán következett zsinórban tíz megnyert mérkőzés, öt a májusi rotterdami Európa-bajnokságon, majd újabb öt a szeptemberi kairói világbajnokságon. Parádés sorozat, amelynek Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérem lett a jutalma. A medálok csillogását fokozza, hogy Braun Ákos sikere előtt csak nyolc kontinensbajnoki aranyérmet tudtak szerezni a magyar cselgáncsozók, ami a világbajnoki címeket illeti, ott még ritkább az ehhez fogható bravúr: egyedül paksi klubtársa, Kovács Antal állhatott fel a világbajnoki dobogó legmagasabb fokára, még 1993-ban. 2005 óta két dzsúdós világbajnoka van Magyarországnak... A kairói élményeket a magyar dzsúdósok sosem felejtik el, de a történtek másokat is megmozdítottak. Braun Ákos a világranglista első helyén zárta az évet, az Európai Judo Szövetség pedig a kontinens legjobb dzsúdósának választotta meg 2005 végén. Itthon sem maradt visszhang nélkül a bravúros kettős győzelem: az Év sportolója-választáson – a világklasszis úszót, Cseh Lászlót megelőzve – Braun Ákos lett az első, s a paksi sportoló kéznyoma felkerült az akkor még álló Hírességek falára a TF-en.

Jól indult a folytatás is, 2006-ban Szuvonban megnyerte az egyetemi és főiskolai világbajnokságot, de a pekingi olimpia kvalifikációs sorozatában – hiába lépett tatamira szinte minden lehetséges tornán – egyetlen hajszálnyival lemaradt az ötkarikás részvételről. A kvalifikációs sorozatot záró lisszaboni Eb-n olyan szerencsétlenül alakult a többi mérkőzés eredménye, hogy mindenképpen döntőbe kellett volna jutnia az olimpiai részvételért. A megszerzett bronzérem kevésnek bizonyult, lemaradt Pekingről. Mégis tiszta szívből örült annak a bronznak, pályafutásának utolsó világversenyén sikerrel vívta meg az utolsó mérkőzését. Világbajnokként, Európa-bajnokként a magyar dzsúdósport egyik legeredményesebb versenyzője, aki az olimpián egyszer sem mutathatta meg, mire lenne képes. Peking után többek között az ő példája miatt változtatták meg drasztikusan a kvalifikációs rendszert, ma már elképzelhetetlen lenne, hogy ilyen eredményekkel valaki lemaradjon az olimpiáról. „Bárhogy is történt, örökké hálás lehetek a dzsúdónak, s ez igaz lenne a világbajnoki és Európa-bajnoki arany nélkül is. Nem bántam meg a sok lemondást, ami a versenysporttal járt, mert bejárhattam a világot, rengeteg barátot, ismerőst, élményt kaptam. A dzsúdó nékül nem lennék az, aki…”

2010 óta edzősködik az Atomerőmű SE dzsúdószakosztályában. 2018-ban kapott felkérést, hogy szövetségi edzőként segítse a magyar válogatott munkáját, 2022 januárjától 2024 végéig szövetségi kapitányként irányította a női válogatottat. Legsikeresebb tanítványa, Pupp Réka a tokiói és a párizsi olimpián az ötödik helyen végzett, kétszeres világbajnoki ötödik helyezett, Európa-bajnoki bronzérmes, többszörös Grand Slam-győztes, 2023-ban több alkalommal is az első helyen állt az 52 kilogrammosok világranglistáján.

Világbajnok (2005, Kairó, 73 kg), világranglista 1. (2005, 73 kg), Európa-bajnok (2005, Rotterdam, 73 kg), Eb 3. (2008, Lisszabon, 73 kg), egyetemi és főiskolai világbajnok (2006, Szuvon, 73 kg), csapat Eb 2. (2005, Debrecen), 3x magyar bajnok (2003, 73 kg; 2005, 73 kg; 2007, 73 kg)

Mindig nagy hangsúlyt fektetett a tanulásra, négy diplomát is szerzett az évek során. Először 2000-ben, a Gábor Dénes Főiskolán nyert el informatikus mérnök végzettséget, 2003-ban a Szegedi Tudományegyetemen programozó matematikus, 2006-ban ugyanott programtervező matematikus diplomát vehetett át. 2013-ban végzett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, dzsúdó szakedző diplomát szerezve.

Párjával, Bernadettel 2009-ben keltek egybe, két gyermekük született, Sára és Bende.

2005-ben az Év férfi sportolójának választották Magyarországon, ő lett az Európai Judo Szövetségnél is az Év sportolója, ahogyan a Magyar Judo Szövetségtől is elnyerte az Év férfi cselgáncsozója címet. Ugyanabban az esztendőben Pro Urbe-díjat vehetett át Pakson. Sipos Márton-díjas (2010), az Atomerőmű Sportegyesület örökös bajnoka (2010).