Kovács

Antal

Pályafutását tizenhárom esztendősen az Atomerőmű SE csapatban kezdte, Fodor József és Tóth Béla edzők irányításával, Magyarországon egészen 2007-es visszavonulásáig a paksi egyesület színeit viselte, de „civil” karrierjében sem szakadt el a klubtól. Már egészen fiatalon felhívta magára a figyelmet, a nyúlánk fiú mindössze öt esztendő alatt az ifjúsági bajnoki címig jutott, 1987-es sikerét a következő három évben kétszer meg tudta ismételni, ekkor már Hangyási László volt az edzője, a későbbi mesteredző végigkísérte egész pályafutását, és a sportág legeredményesebb hazai mestere lett. Kovács Antal 1989-ben – tizenhét évesen – megnyerte a juniorok rangos nemzetközi versenyét, az Atom-kupát, s az első kiemelkedő nemzetközi sikerére sem kellett sokáig várni, 1990-ben megnyerte az Ifjúsági Barátság Versenyt, majd 1991-ben, Finnországban bronzérmet szerzett a juniorok Európa-bajnokságán.

Az 1992-es esztendő aztán óriási áttörést hozott: a még mindig juniorkorú fiatal előbb a párizsi felnőtt Európa-bajnokságon állhatott fel a dobogó harmadik fokára, majd 1992. július 28-án óriási meglepetésre aranyérmet szerzett a barcelonai olimpián, a 95 kilogrammos súlycsoportban. Ez volt a magyar cselgáncs első – mind ez idáig egyetlen – olimpiai győzelme, amely óriási népszerűséget hozott neki. Szűkebb hazájában, Pakson ezrek várták érkezésekor, és ekkor ragadt rá az „Atom Anti” becenév is, amely végigkísérte hosszú és eredményes pályafutásán. Az első fordulóban az angolai Moraest győzte le, aztán az egyik favorit, a FÁK-at képviselő Szergejev ellen az sem hátráltatta, hogy elhagyta a kontaktlencséjét. Egy kis külső horoggal döntötte el a meccset. A brazil Aurelio ellen fordítani tudott, az elődöntőben a másik favorit, a holland Meijer került az útjába, de egy váratlan fogással őt is felülmúlta, de a végén már alig állt a lábán. A döntőben az angol Stevens földre vitte, de valahogy kijött a szorításából, aztán kétszer elhajította, és olimpiai bajnok lett. És úgy lett olimpiai bajnok, hogy még nem volt magyar bajnok sem. Néhány hónappal a barcelonai játékok után világbajnoki ezüstéremmel búcsúzott el a junior korosztálytól, majd 1993-ban újra történelmet írt: a kanadai Hamiltonban megszerezte a sportág első világbajnoki címét.

A vb-arany után még csaknem másfél évtizeden át a világ élvonalában versenyzett – olykor kudarcokkal teli időszakokat átvészelve, máskor újra a legjobbak közé emelkedve –, ezalatt részt vett újabb három olimpián, Atlantában az ötödik helyen végzett, Sydneyben és Athénban nem járt szerencsével, de az utóbbi olimpia így is nagyon emlékezetessé vált számára, ő vihette a nemzeti lobogót a megnyitóünnepségen. A világbajnokságok közül a 2001-es müncheni sikerült a legjobban, nyolc évvel a kanadai vb után ismét döntőt vívhatott, a fináléban még vezetett is a japán szupersztár, Inoue Koszei ellen, végül ezüstérmet nyert. Az Európa-bajnokságokon féltucatszor állhatott fel a dobogóra (egy ezüst- mellett öt bronzérmet szerzett), a Világkupákkal felérő versenyeken tíz aranyat gyűjtött, és összesen huszonháromszor lett érmes. Kétszer nyert egyetemi és főiskolai világbajnokságot (1998-ban Prágában és 2000-ben Malagában). A felnőtt egyéni magyar bajnokságokon hatszor szerezte meg az aranyérmet. A válogatottságtól 2005-ben, a debreceni csapat Európa-bajnokságon búcsúzott, emlékezetes körülmények között: az oroszok elleni győzelmével oroszlánrészt vállalt a döntőbe jutásban, de a fináléban sérülés miatt már nem léphetett tatamira, a magyar válogatott végül ezüstérmet szerzett.

Rendszeresen „vendégszerepelt” külföldi klubok színeiben a nemzeti csapatbajnokságokon és az európai kupaküzdelmekben, a legnagyobb sikerét 1999-ben érte el, amikor a nagyváradi Liberty színeiben csapatával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A búcsúja is emlékezetesre sikerült, 2007-ben, harmincöt esztendősen, már a munka és a tanulás mellől, kevés edzéssel a háta mögött lépett tatamira a budapesti Hungária Kupán, amelyen győzelmet aratott a kétszeres Európa-bajnok belga Elco Van Der Geest, a világbajnoki bronzérmes francia Thierry Fabre és a későbbi olimpiai bajnok mongol Najdan Tüvsinbajar ellen is.

Olimpiai bajnok (1992, Barcelona, 95 kg), olimpiai 5. (1996, Atlanta, 95 kg), 4x olimpikon (1992, Barcelona, 95 kg; 1996, Atlanta, 95 kg; 2000, Sydney, 100 kg; 2004, Athén, 100 kg), világbajnok (1993, Hamilton, 95 kg), vb-2. (2001, München, 100 kg), Eb-2. (2004, Bukarest, 100 kg), 5x Eb-3. (1992, Párizs, 95 kg; 1993, Athén, 95 kg; 2002, Maribor, 100 kg; 2003, Düsseldorf, 100 kg; 2004, Budapest, open), csapat Eb-2. (2005, Debrecen), BEK-győztes (Liberty Oradea, romániai, 1999), 2x egyetemi világbajnok (1998, Prága, 100 kg; 2000, Malaga, 100 kg), junior vb-2. (1992, Buenos Aires, 95 kg), junior Eb-3. (1991, Pieksamaki, 95 kg), 6x magyar bajnok (1993, 95 kg; 1994, 95 kg; 1997, 95 kg; 1998, 100 kg; 1999, 100 kg; 2003, 100 kg)

Sportvezetőként 2008-ban hajdani nevelőegyesülete, az Atomerőmű SE ügyvezető igazgatója, majd 2011-től elnöke lett, a Magyar Olimpiai Bizottságban (2012 óta) és a Sportegyesületek Országos Szövetségében (2009 óta) elnökségi tag, a Magyar Judo Szövetségben 2012 óta alelnök, „civil” munkahelyén, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-ben pedig kommunikációs igazgatóként dolgozik.

Sportsikereit szinte nem is lehet felsorolni, de már aktív dzsúdósként is készült a civil életére. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karán 2001-ben közgazdász diplomát kapott, majd 2010-ben Phd tudományos fokozatot szerzett a szakterületén. 2022-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen nukleáris szakmérnöki diplomát vehetett át.

Gyermekkori szerelmével, dr. Kiss Ágnessel 2004-ben családot alapított, egy lány, Léda és két fiú, Ágoston és Vencel büszke édesapja.

Olimpiai diadalának évében, 1992-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, és ugyanabban az esztendőben Paks díszpolgára lett. Világbajnoki győzelme után 1993-ban az Év férfi sportolójának választották Magyarországon, az Európai Judo Szövetség pedig az Év férfi dzsúdósa címet ítélte neki. Négy alkalommal lett az Év férfi dzsúdósa Magyarországon (1992, 1993, 2001, 2003), háromszor Tolna megye legjobb férfi sportolója (1992, 1993, 1998). Hetedik danfokozatú dzsúdó nagymester. A sportágban elért meghatározó érdemeiért 2009-ben átvehette a Magyar Judo Szövetség aranyfokozatú érdemérmét. 2018-ban a Nemzetközi Judo Szövetség – elsőként honfitársaink közül – beválasztotta az IJF Judo Hall of Fame-be, vagyis a sportág hírességeinek csarnokába. 2020-ban a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sportolók részére, valamint életmű elismerésére adományozható Csík Ferenc-díjat kapta meg. És mindezek mellett sem felejtette el egyetlen pillanatra sem, hogy honnan érkezett: amikor csak teheti, jelentkezik a paksi edzőteremben a reggeli tréningre, s az élménybeszámolókra szóló meghívókat sem utasítja el, ha sűrű teendői engedik, ma is ugyanolyan lelkesen tud mesélni a gyerekeknek. A dzsúdóról, nagy győzelmekről…