Skotnitzky

Ilona

Ilona 1948-ben lépett a Vasas SC evezőseinek sorába, s bár megtanult evezni, filigrán alkata miatt hamarosan nagyobb csapathajók kormányosa lett. Tudását remekül kamatoztatta a kormányosülésben, a hosszú évek alatt segédedzővé érett Irányossy Géza edző mellett, javította a hibákat az edzések, erőt és hitet adott a versenyek során. Társai emlékezete szerint kiválóan tudott verseny közben is szemkontaktussal, mimikával kommunikálni, irányítani. 1961-ig tartó aktív sportpályája során 12 felnőtt országos bajnoki győzelemre kormányozta a Vasas-lányokat: négypárevezősben (7), kormányos négyesben (3) és nyolcasban (2). A jelentős nemzetközi regattákon – Berlin-Grünau-i verseny, Európa-bajnokságok – is mind a párevezős, mind a váltottevezős csapatok az ő vezénylésében álltak a rajthoz, miután az edzőtáborokat is velük együtt dolgozta végig. Mint akkoriban sokan mások is, télen síelt, sőt versenyzett, érmeket is szerzett.

Nemzetközi karrierje 1955-ben kezdődött, az első olyan női Európa-bajnokságon, amelyen magyarok is indultak. Snagovban a négypárevezősökkel (Sólyom Andrásné, Granek Istvánné, Raskó Józsefné, Orodán Ida) mindjárt bronzérmet nyert, a kormányos négyessel az 5. helyen végeztek. Ezt követően egészen 1961-ig minden évben indult Európa-bajnokságon és egy kivételével mindegyikről éremmel tért haza. 1956-ban, 1957-ben és 1958-ban a változatlan összetételű négypárevezőssel (Granek Istvánné, Raskó Józsefné, Orodán Ida, Kőszegi Jánosné) nyert kétszer ezüst-, majd bronzérmet. 1959-ben Maconban a kormányos négyes (Sebestyén Borbála, Rakitay Zsuzsa, Bertényi Hanna, Nagy Ottóné) és a nyolcas (Sebestyén Borbála, Zakály Mária, Halász Lászlóné, Helmich Magda, Szalatnay Judit, Rakitay Zsuzsa, Bertényi Hanna, Nagy Ottóné) kormányosaként nyert újabb két bronzérmet, a négypárevezőssel a 4. helyen értek célba. Hetedszer 1960-ban Londonban állhatott fel a dobogóra, ismét a négypárevezőssel (Kovacsics Ágnes, Mózer Erzsébet, Raskó Józsefné, Orodán Ida); 1961-ben Prágában a Kovacsics Ágnes, Raskó Józsefné, Hunfalvi Katalin, Domonkos Anna összetételű négypárevezős csapattal újabb 4. helyezéssel gyarapította sikereit. Ez volt az utolsó versenyzésben eltöltött éve.

Ilona a Kaffka Gimnáziumban tett érettségije után egészségügyi főiskolát végzett, egész élete során az egészségügyben, jellemzően kórházban, nővérként dolgozott, a Tétényi úti Kórház és Fehérvári úti SZTK laborvezető főnővéreként ment nyugdíjba. 1956-ban lépett házasságra Radványi Rudolf (1929–2020) vízépítő mérnökkel, akit a sport révén ismert meg. Férje, civilben a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) főosztályvezetője, rövid ideig igazgatóhelyettese, a hajószállításoknál és más műszaki feladatokban volt segítségére az Evezős Szövetségnek, valamint versenybíró volt. A Budai ciszterci Szent Imre-templomban tartott esküvőjükön, csakúgy, mint ugyanott 2006-ban Aranylakodalmukon, az evezőstársak, illetve azok leszármazottai tartották fejük fölé a lapátokat. Két fiuk született: Ádám (1962) aneszteziológus orvos lett, Szabolcs (1967) fiatalon kajakozott, majd a búvársporttal folytatta, búvároktató és merülésvezető, búvároperatőr lett, miközben segédoperatőrként dolgozik.

Ilona az egykori evezőstársakkal élete végéig szoros kapcsolatot ápolt, rendszeresen tartottak összejöveteleket Bertalan Lajos utcai otthonában. Ezenkívül túrázott, férjével együtt a Kőbányai Gyógyszergyár Turista Csoportjának tagja, túrák szervezője is volt – Szlovákia, Románia, Bulgária, Török- és Görögország hegyeibe szervezett hegymászótúrákat. Rajongásig szerette Wagner zenéjét, a Wagner-társaság oszlopos tagja lett, rendszeresen járt koncertekre, összejövetelek szervezésében segédkezett. Figyelemmel kísérte a hazai evezőssport alakulását, a jelentősebb hazai versenyeken sokszor meg is jelent. Ha halála nem a Covid-járvány idejére esett volna, sporttársai bizonyosan lapátok között kísérték volna a Budafoki temetőben utolsó útjára is, mint tették esküvőjén és aranylakodalmakor.

Radványi Szabolcs adatközlése, 2025. január.