Barta

István

Barta István (Berger István néven) 1895. augusztus 13-án született Álmosdon. Úszóként kezdte pályafutását, állítólag 14 éves korában. A Nemzeti Sport Clubban (NSC) versenyzett, a sportolást azonban az első világháború miatt hosszú esztendőkre abba kellett hagynia, miután 1915-ben behívták katonának. Előbb az orosz, majd az olasz fronton harcolt, ahol 1917-ben hadifogságba esett. Végül 1919 tavaszán térhetett haza, s csupán ezt követően folytathatta az úszást, amelyben két alkalommal, 1924-ben és 1926-ban is magyar bajnoki címet nyert, mindkétszer a 100 méteres mellúszásban. Pólózni viszonylag későn, az 1920-as évek első felében kezdett, a III. Kerületi Torna és Vívó Egylet csapatánál, kapusként. Az óbudai egyesület tagjaként 1923-ban és 1924-ben, valamint 1928-ban is bajnok, a köztes három esztendőben pedig ezüstérmes lett. 1929-ben harmadik helyen zárt a „Kerülettel”. 1930-tól, már a 35. évében járva, átigazolt az Újpesthez. 1930-ban, 1931-ben és 1932-ben újra bajnok i címet szerzett.

Ötkarikás játékokon három alkalommal vehetett részt – 1924-ben Párizsban, 1928-ban Amszterdamban és 1932-ben Los Angelesben. Franciaországban a meglehetősen felforgatott, de így is szép reményekkel érkező magyar válogatott két győzelem és két vereség mellett végül az 5. helyen végzett. Mind a négy meccsünkön Barta állt a kapuban, s a csehszlovákok elleni 7:0-ás siker alkalmával még gólt sem kapott. Négy esztendővel később, Amszterdamban viszont csak egy hajszál választotta el a válogatottat a végső győzelemtől, amelynek kapuját ezúttal is végig Barta István őrizte. Sem az argentinok (14:0), sem az amerikaiak 5:0) se tudtak gólt dobni neki. A franciák ellen vívott elődöntő (5:3) sokat kivett csapatunkból, amely így meglehetősen fáradtan ugrott vízbe a Németország elleni fináléban. A félidei 2:0-ás vezetésünket ledolgozta az ellenfél, és a hosszabbításban sikeresen döntötte el a maga javára a meccset. Az 5:2-es vereség ellenére a játékosok fogadására összesereglett tömeg mégis bajnokokként köszöntötte a Budapestre hazaérkező magyar csapat játékosait a pályaudvaron. Barta a teljesítményéért Horthy Miklóstól „kormányzói dicsérő elismerésben” részesült, s egyben a Signum Laudisként ismert Magyar Koronás Bronzérmet kapta jutalmul – pályafutása során egyébként háromszor is érdemesnek találták erre a kitüntetésre.

Az 1932-es Los Angeles-i játékokon négy mérkőzést kellett volna lejátszanunk, a Brazília elleni találkozónkra azonban nem került sor, mivel a dél-amerikai csapatot sportszerűtlen magatartás miatt időközben kizárták a tornáról. Bartának csupán egy meccs jutott a háromból – az első, Németország elleni 6:2-es és az utolsó, USA elleni 7:0-s siker alkalmával Bródy György védett –, az viszont annál emlékezetesebbnek bizonyult. Persze, nem elsősorban derék kapusunk miatt, aki feltehetően végigunatkozta a Japánnal vívott csatát, ahol az ellenfélnek még kósza kapura lövése is alig-alig akadt. A végén 18:0-ás végeredményt mutatott az eredményjelző Magyarország javára.

Barta István ötkarikás érmei mellett háromszoros Európa-bajnok is: elsőségeit az 1926-os budapesti, az 1927-es bolognai és az 1931-es párizsi tornákon vívta ki a válogatottal, amelyben összesen ötvenszer szerepelt. Visszavonulását követően Kispesten, a Kistextnél dolgozott tisztviselőként. Miután 1945-ben újraszervezték első klubja, az NSC vízilabdacsapatát is, megkérték, hogy amíg találnak egy végleges hálóőrt, legyen az együttes kapusa. Barta ekkor már 50 esztendős volt, de azonnal nevelőegyesülete segítségére sietett, s elfogadta a felkérést. Súlyos betegség következtében 1948-ban, Budapesten hunyta le végleg a szemét, nyughelye, s az emlékoszlop, amelyre több más olimpiai aranyérmesével egyetemben az ő nevét is felvésték, a Farkasréti temetőben található. Lánya, Julianna elhagyta Magyarországot és Franciaországban telepedett le.

Laky Rudolf: Magyar olimpikonok A-tól Z-ig Pánczél Lajos: A magyar vizipóló története Herendi Artur: Zsidók a sportéletben (Magyar zsidók naptára 1941)