Sákovicsné Dömölky

Lídia

1953-tól 1970-ig szerepelt a magyar válogatottban. Abban az évben vonult vissza. Tizenkilenc évesen, 1955-ben megnyerte a magyar bajnokságot, majd Rómában robbant be a nemzetközi élvonalba és nyert egyéni és csapat aranyérmet, csapatban még a kétszeres egyéni olimpiai bajnok Elek Ilonával és társnőivel együtt. Ötszörös világbajnok (egyéni, 1955; csapat , 1953, 1955, 1967). 1955-ben „csak” felnőttvilágbajnok lett, mert az évben a budapesti ifjúsági világbajnokságon, a saját korcsoportjában be kellett érnie a bronzzal Kelemen Vera mögött. A Vasas első női világbajnoka. Az 1956. évi olimpia után a közvetlen hazautazás helyett sok-sok magyar sportolóval együtt ő is az Egyesült Államokba távozott, majd rövid idő után visszatért és bekapcsolódott a hazai sportéletbe.

Világbajnokságon négy ezüstöt szerzett, hármat a csapattal és egyet egyéniben, valamint egy bronzot. Az 1963. évi gdanski világbajnokság négyes döntőjébe három magyar került: Juhász Katalin, Rejtő Ildikó és Sákovicsné Dömölky Lídia, valamint a román színekben versenyző, előző évi világbajnok Orbán Olga. Őt mindhárom magyar legyőzte, de egymással nem bírtak, kétszer is levívták a holtversenyt, eredménytelenül. A harmadik újravívásra Rejtő maradt a legfrissebb, Juhász bírta idegekkel a legkevésbé. Így alakult ki a sorrend, három magyarral a világbajnoki emelvényen. Abban az évben Brazíliában lelt vigaszra. Az Universiade egyéni aranyérmese lett Porto Alegrében, ugyanekkor ezüstérmes csapattag. Hétszeres egyéni magyar bajnok volt 1955 és 1968 között. Érdekesség az ellentét, hogy míg a nemzetközi porondon a csapatban dominált, addig idehaza egyetlen csapatban nyert aranya sincs.

Négy olimpián versenyzett: 1956-ban nem jutott a nyolc közé, 1960-ban ezüstérmes lett a csapattal, 1964-ben a csapattal aranyérmet ünnepelhetett, 1968-ban újra ezüstéremes lett a társaival, egyéniben háromszor végzett a kilencedik helyen. 1964-ben Ágoston Judit, Juhász Katalin, Marosi Paula és Rejtő Ildikó társaságában a tőrcsapat tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett. Az amerikaiak és a németek ellen három-három győzelmet jegyzett. Majd létrejött a négy évvel korábbi magyar-szovjet olimpiai döntő visszavágója. Fej fej mellett haladt a két csapat, folyt az üldözés, hol az egyik, hol a másik fél egyenlített: 3:3, 5:5, 7:7. Az egyéniben betliző Gorohova bizonyította klasszisát, itt mind a négy asszóját sikerrel zárta. A magyaroknál Juhász és Rejtő nyerték az utolsó csörtéiket (fejenként hármat-hármat) és ezzel 8:7-re vezetett a magyar csapat. Már csak egy győzelem hiányzott az aranyhoz, mert ha a szovjeteké az utolsó meccs, akkor 8:8, és a találatarány a javukra döntene. Annál izgalmasabban nem alakulhatott volna, mint ahogy alakult az eredmény az addig egy győzelemmel és két vereséggel álló Dömölky és az addig nyeretlen Sisova között. Mintha mindketten az életükért küzdöttek volna, eljutottak 3:3-ig. Tehát az első érvényes találat döntött. Pokoli feszültség! Dömölky támadott, de kétszer is érvénytelent szúrt. Harmadikra a szovjetnél ült a találat, ezzel olimpiai bajnokok a magyarok.

Az olimpiai diadalról évtizedekkel később is így mesélt: „Amit az utolsó tusról fontos mondanom, az az, hogy egy csapatnál sohasem az utolsó tus, hanem a teljes csapat számít, mert én nem vívhattam volna az utolsó asszót, hogyha előttem a többiek nem nyerik meg a lényeges csörtéiket. Így viszont nekem jutott az a szerencsés szerep, hogy az i-re feltehettem a pontot. Én amolyan rámenős, támadó szellemű versenyző voltam, úgyhogy sokszor nehezteltek is rám az edzők, hogy jobban kellett volna a védekezésre is koncentrálnom. De én hittem az egyenes támadásaimban, és amiben hisz az ember, az be is jön. Azt szoktam mondani, az önbizalom fél győzelem, ha nem hiszem el, hogy győzhetek, akkor nem is győzöm le az ellenfelem soha. Én elhittem, aztán csak zokogtunk és zokogtunk, és a kisujjunkkal összekapaszkodva tartottuk egymást fent a dobogón, annyira boldogok voltunk.”

2013-ban Magyar Fair play-díj trófea elismerést kapott, 2016-ban Csík Ferenc-díjat és Prima díjat vehetett át, 2021-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztje elismerésben részesült, és ugyanebben az évben a Nemzetközi Vívószövetség Hírességek csarnoka-tagja lett. A Nemzet Sportolói – Keleti Ágnes halála után – 2025. január 22-i ülésükön javasolták maguk közé az olimpiai és világbajnok tőrvívó Sákovicsné Dömölky Lídiát, mely elismerést és tagságot meg is kapott. A vívólegenda ma is igen aktív az olimpiai család, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és a Magyar Olimpiai Akadémia rendezvényein, hagyományőrző programjain is.

„Tanácsot nem tudok adni, nem tudom, hogyan kell szépen megöregedni, de azt hiszem, aki megtanulta gyerekként, hogy a mozgás öröm, az segít sok mindenben. Ezt próbáltam átadni a tanítványaimnak is: ha reggel felkelek, és tornáztam, az mindig jó érzéssel tölt el, olyankor mindig meg vagyok elégedve magammal” – mondta a Nemzeti Sportnak a 90. születésnapja alkalmából adott interjújában Sákovicsné Dömölky Lídia.