Marosi

Paula

Testvére, Marosi József az 1956. évi olimpián a párbajtőr csapattal ezüst, a tőrcsapattal bronzérmes. A bátyja példáját követve 1950-ben kezdett vívni a Budapesti Haladásban. Nevelőedzője Ganzmann Ferenc és Forró Sándor. Első férje 1955 és 1960 között Földessy Ödön, távolugró Európa-bajnok (1954), olimpiai bronzérmes (1952), akinek 19 évesen mondott igent.

Már az 1953. évi ifjúsági magyar bajnokságon figyelmet keltett Marosi Paula, aki újravívás után győzte le Dömölky Lídiát és szerzett aranyérmet. Erélyes és gyors volt, ezzel főleg a támadásokban és a közbe támadásokban volt eredményes. Az 1954. évi középiskolás tőrversenyt Marosi Paula (Veres Pálné Gimnázium) nyerte meg, az ezüstérmes Dömölky Lídia (Fonóipari Technikum), Rejtő Ildikó (Ruhaipari Technikum) lett a harmadik. Tíz évvel később ők hárman ott álltak a tokiói dobogó tetején is, mint aranyérmesek!

1957-től a Budapesti Honvéd tőrvívója volt. 21 éves korában feltűnést keltett az eredményével, hogy hosszabb kihagyás, Judit lányának születése után visszatérve végig verte az akkori hazai mezőnyt és támadó szellemű vívásával megnyerte a válogató versenyt, döntőbéli 7 győzelmével. A kilencfős mezőnyben egyetlen vereségét az egyesületen kívüli Elek Margittól, korábbi négyszeres világbajnoktól szenvedte el. Az az évi varsói ifjúsági világbajnokság azonban rosszul sikerült, ott már a selejtezőben búcsúzott a mezőnytől. 1960-tól 1972-ig az Újpesti Dózsa nyolcszoros bajnok csapatának versenyzője (1961, 1963, 1965, 1966, 1967, 1969, 1970, 1971), a csapattal más színű érmet nem is nyert, csak aranyat. Egyéniben kétszeres magyar bajnoki ezüstérmes (1965, 1970), egyszeres bronzérmes (1964). Edzője Hátszegi-Hatz József volt. 1961-től 1970-ig szerepelt a magyar válogatottban.

1970-ben tagja volt az Újpesti Dózsa Torinóban Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert, szovjeteket verő együttesének (Rejtő Ildikó, Marosi Paula, Seregi Olga, Szolnoki Mária, Simonffy Tóth Ágnes). Marosinak nagy napja volt, mind a négy ellenfele csak gratulálhatott neki. 1962-ben Buenos Airesben világbajnok volt a csapattal (Rejtő Ildikó, Gulácsy Mária, Juhász Katalin, Nyáry Magda, Marosi Paula). A Népsport így méltatta a bajnoknőt: „Marosi ugyancsak újoncként került a válogatottba, mint Gulácsy. Marosi egyszer már biztosan haladt a válogatottság felé, majd férjhez ment, s kihagyott néhány évet. Pár évvel ezelőtt kezdett újra vívni, s az idei versenyeken mutatott nagyszerű eredményeivel harcolta ki helyét a válogatottban.”

Tagja volt az 1964. évi olimpiai játékokon aranyérmes a csapatnak (Rejtő Ildikó, Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Ágoston Judit és Marosi Paula). Marosi csupán a legelső mérkőzésen jutott szerephez, az USA ellen (9:1) vívott, egy győzelem és egy vereség volt a mérlege. Marosi a döntő csörtét Dömölky és a szovjet Sisova között már nem bírta a teremben nézni. Egy találaton múlt az arany vagy ide vagy oda. „A folyosóról hallgattam, hogy a pást melyik oldalán törnek ki tapsban és örömujjongásban a legutolsó találatot követően, innen tudtam meg, hogy miénk az aranyérem” – nyilatkozta. Sákovicsné Dömölky Lídia a megbízhatóság mintaképeként jellemezte Marosi Paulát, aki ehhez csak ennyit tett hozzá: „Mindenkinél jobban tudtunk vívni egymásért. Én valahogy mindig jobban tudtam vívni a csapatért, mint magamért.” Az olimpián viselt vívóruhája az újpesti szakosztály termét díszítő ereklye.

Az 1965. évi párizsi világbajnokságon csapatban negyedik, 1966-ban Moszkvában második (Dömölky Lídia, Rejtő Ildikó, Bóbis Ildikó, Gulácsy Mária, Marosi Paula), az 1968-as mexikói olimpián ezüstérmes csapatnak is tagja (Dömölky Lídia, Rejtő Ildikó, Bóbis Ildikó, Gulácsy Mária, Marosi Paula). Az élet több tekintetben is ismételte önmagát. Először is annyiban, hogy Marosi a döntőben ezúttal sem kapott lehetőséget. A nyitómérkőzésen viszont a magyarok ismét az amerikaiakkal találták szembe magukat és Marosi most jobban „muzsikált”, mint négy évvel korábban: a 13:3-ra megnyert mérkőzésen az újpesti bajnoknő 3 győzelmet és egy vereséget jegyzett. Ennél is jobban ment a negyeddöntőben az NSZK ellen (9:3), három siker fűződött a nevéhez. A tusaránnyal megnyert Románia elleni elődöntőben Marosi két győzelmet ért el, két vereség mellett, mely meccseit csupán egy-egy tussal vesztett el.

Az 1970. évi ankarai világbajnokságon csapatban a negyedik helyet szerezte meg. Érdekesen alakultak a mérkőzések, mert a selejtezőből a magyarok két olyan győzelemmel léptek tovább, melyeken csak a találatarány döntött, a németek és a románok ellen. A németek ellen Marosié volt az utolsó csörte győzelme. A két selejtezőbeli találkozón 2-2 győzelmet írhattak a neve mellé. Ugyanígy a nyolc között a lengyelek, majd az elődöntőben a szovjetek ellen elvesztett meccsen. A bronzmérkőzésen a franciák ellen Marosi csak egyszer ünnepelhetett, a bronz viszont elúszott, egyszersmind az olimpiai bajnoknő akkor intett búcsút a nemzetközi porondnak. Egyéniben ugyan nem jutott el a középdöntőbe, de egy fordulóval korábban szenzációs eredményt ért el, amikor az olimpiai és világbajnok szovjet Novikovát legyőzte.

1955-ben érettségizett a Veres Pálné Gimnáziumban, majd elvégezte a Közgazdasági Technikumot. Az aktív sportolást 1972-ben fejezte be, 1972-től a Belügyminisztérium alkalmazottja, 1979-től a közétkeztetési és büfészolgálat főkönyvelője. 1980-ig az Újpesti Dózsa elnökségi tagja volt, a vívószakosztály gazdasági felelőse, majd 1990-ig a BM Élelmezési Szolgálatának vezetője. 1990-ben nyugdíjba vonult.

Magyar Népköztársasági sportérdemérem arany fokozata (1964), Magyar Népköztársasági sportérdemérem ezüst fokozata (1968).

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), Dobor Dezső: Olimpiai Arcképcsarnok (1992), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), Vívó Híradó, Nemzeti Sport, Népsport, index.hu, Alapvonal, olimpia.hu, hunfencing.hu, eurofencing.info, fie.org, arcanum.com.