Elek

Ilona

Testvére: Elek Margit (1910. máj. 5. Bp.–1986. febr. 4. Bp.) ötszörös világbajnok, háromszoros Európa-bajnok tőrvívó. Angolul, franciául, németül és olaszul beszélt, a MÁV hivatalos menetjegyirodájában (IBUSZ) alkalmi idegenvezető (1935–1936), olimpiai bajnoki címe után véglegesítették (1936–1940). Sportpályafutása végén az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat ajándékboltjában eladó (1950–1956), visszavonulása után – egyes adatok szerint – a vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese.

A Budapesti Hölgyúszók Vívó Clubja (1926–1927), a BBTE (1927–1929 és 1931–1934), a Wesselényi Vívó Club (1929–1930), a Detektív AC (1934–1936), az UTE (1937–1938), a Közalkalmazottak Sportegyesülete (KASE, 1945–1947), az MNDSZ Atlante SE (1948–1949), a Budapesti Lokomotív (1950–1955), a Budapesti Honvéd (1955–1956) tőrvívója.

Elek Ilona elemi és polgári iskolai tanulmányainak befejezése után zongoraművésznek készült. Fodor Ernő magán zeneiskolájának hallgatója (1923–1926), egyúttal a Zeneakadémián az előkészítő ének szakon tanult (1922–1923), majd az ének tanszakon három évet végzett (1923–1926), tanulmányait nem fejezte be. Az ének tanszakon P. Maleczky Bianka, a Magyar Királyi Operaház tagja oktatta. Hamarosan azonban felhagyott a zongorázással, mert kézfeje és csuklója nem bírta a kettős terhelést, állandó ínhüvelygyulladástól szenvedett. Fodor Károly Testnevelő és Vívó Intézetében és a Budapesti Hölgyúszók Vívó Clubjában (BHVC) kezdett el vívni, s amikor döntenie kellett a sport és a zene között, a vívást választotta és belépett a BBTE-be.

1928-ban az első bajnoki női tőrversenyen a 3. helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy az első három helyezett balkezes volt! Elek „Csibi” 1929-ben Dany és Bogen társaságában részt vehetett a nápolyi Európa-bajnokságon, ahol először rendezték meg a női tőr egyénit. Az önköltségen indult Elek az 5. helyet szerezte meg. Az 1931. évi bajnokságon Elek Margit, Ilona húga bírói manipuláció miatt nem került a döntőbe. Elek Ilona csalással vádolta meg a szövetséget, amire egy évre eltiltották, így az 1932. évi Los Angeles-i olimpián sem vehetett részt. Elek 1933-ban lehiggadva tért vissza. A budapesti Eb-n a magyaroknak a fináléba jutásért Dánia jutott, és 11:5-tel búcsúztatták a címvédőt (Elek Ilona valamennyi ellenfelét legyőzte). A hármas döntőben verték Ausztriát (14:2) és ugyanilyen arányban Angliát is. Magyarország (Bogen Erna, Dany Margit, Elek Ilona, Elek Margit) először nyerte meg a női tőrcsapat Európa-bajnokságot. Az egyéniben Elek az 5. lett. Az 1934. évi varsói Eb az Elek nővérek sikereitől volt hangos. A női csapatversenyben a rendező Lengyelországot 9:0-ra, Németországot 9:2-re lépték le, Olaszország 11:3 után adta fel, Anglia ellen 9:5 lett a vége. Magyarország megvédte címét. Az egyéni döntő négyes holtversennyel zárult, az Elek lányokon kívül a német Hass és az angol Nelligan 5-5 győzelemmel végzett. Először fordult elő, hogy az Elek lányok egymással vívtak az Európa-bajnoki címért, amelyet végül „Csibi” szerzett meg testvére előtt. Egy nagy sorozat elkezdődött.

Zsidó származása miatt a berlini olimpia előtt kizárták a Honvéd Tiszti Vívó Klubból, majd a DAC-ból is, de ennek ellenére a játékokon részt vett, ahol 18 mérkőzéséből csak négyet vesztett el. Berlinben esélyesnek számított, hisz 1935-ben Lausanne-ban, az Eb-n újra megnyerte az egyénit és az Európa-bajnok magyar válogatottnak is tagja volt. Berlinben indult Helene Mayer, az 1928. évi és Ellen Preis, az 1932. évi olimpiai bajnok. Mindkettőjük zsidó származását is megbocsátották a „fajtiszta” rendezők, csak hogy német vagy esetleg Preis révén osztrák (Berlinben született, de osztrák színekben versenyzett) aranyéremnek örülhessenek. A nyolcas döntőben Elek 5:1-re legyőzte Vargha Ilust, majd Mayert 5:4-re. Preis került sorra – 5:3 lett a vége. Következett egy kijózanító 5:3-as vereség a másik némettől, Hasstól! Ezután azonban már nem akadt senki, aki megállíthatta volna Eleket. Ő lett az első magyar női olimpiai bajnok.

Az olimpia után egy évvel, Párizsban a sportág történetének első világbajnokságán Mayer visszavágott, Elek Ilona itt a 2. lett. A csapat viszont egy újabb aranyéremmel gazdagodott. Elek - sok más sporttársához hasonlóan - a faji törvények miatt 1940-től nem versenyezhetett. Elek tizenkét évvel berlini diadala után készen állt címe megvédésére. Külföldön senki sem tudta, hogy Csibi milyen erőt képvisel, hisz a magyar vívók évek óta nem indulhattak jelentősebb viadalokon. Kétségtelen, hogy Elek megnyerte az 1946. és az 1947. évi magyar bajnokságot, 1948-ban azonban csak 5. lett, testvérétől is kikapott. Londonban először fordult elő, hogy az Elek lányok, Csibi és Maca olimpiai döntőbe kerültek! Elek Ilona első asszójában 4:0-ra visszavágott húgának a hazai bajnokságban elszenvedett vereségért, majd Müller-Preiset is megverte 4:2-re, sorra végzett Haiggel és Cesarival is, de váratlanul kikapott az osztrák Fritzi Filztől. Elek és Lachmann 5-5 győzelemmel és 1-1 vereséggel állt, amelyik vívó győz, az az olimpiai bajnok. 3:2 után újra Elek szúrt. Ezzel 4:2-vel visszavágott a dánnak a hágai csapat-világbajnoki vereségért és ismét olimpiai bajnok. 12 év után megvédte bajnoki elsőségét. Vele együtt ez csak két sportolónak sikerült. A stockholmi vb-n, 1951-ben Elek Ilona újra első lett Lachmann előtt, az 1954. évi luxemburgi vb-n visszont Lachmann szereztre meg a győzelmet Elek előtt.

A helsinki olimpia vívóversenyeit 1952-ben a Westend Teniszcsarnokban bonyolították le. A fináléba Elek veretlenül érkezett, 15 győzelemmel. A döntőt remekül kezdte, az első öt asszót simán megnyerte. A nagy rivális Lachmann és az olasz Camber 2-2 vereséggel álltak az utolsó két asszó előtt, azaz Eleknek csak egy győzelem hiányzott a harmadik olimpiai bajnoki címéhez. Ő azonban mindkét asszóját elvesztette, az egyiket az amerikai Mitchelltől (2:4), akit az elődöntőben legyőzött, a másikat Cambertől (3:4). Újravívás következett, az aranyéremért. Elek 2:0-ra vezetett, de Camber kiegyenlített. Ezután Elek találatát nem adta meg a zsűri, Camberét viszont igen. Az olasz lány 3:2-re vezetett. Elek újra kiegyenlített, 3:3 után egy tusra állt Csibi a harmadik bajnokságától. A zsűri úgy látta, hogy Camber érvényeset szúrt… Elek 1953-től 1955-ig minden vb-n tagja volt a győztes csapatnak! Utolsó világbajnoki aranyát 48 évesen szerezte. Elek Ilona később úgy nyilatkozott, hogy öt olimpiáról is lemaradt: 1928-ban már esélyes volt a kiküldetésre, tartalék volt, 1932-ben eltiltását töltötte, aztán a világégés miatt elmaradt az 1940. és az 1944. évi olimpia, s az 1956. évi olimpiai kiküldetésért is küzdött. Érthetően, hisz 1955-ben a római vb-n még világbajnok a csapattal, egyéniben pedig bronzérmes.

Zeneszerzőként ő komponálta az 1959. évi budapesti vívó-világbajnokság indulóját. Néhány táncdalával részt vett a kor ismert Táncdalfesztiváljain (A csongorádi kisbíró unokája, előadta Kovács József, 1968; Nem tudja a jobb kéz, előadta Szécsi Pál, 1971). Elek Ilona a Farkasréti Temetőben nyugszik. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002). A budapesti Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnáziumban halála után az Elek Ilona Emléktermet neveztek el róla és leleplezték portréját is, Várhelyi György szobrászművész alkotását (1991). Emlékére második férje, Hepp László Elek Ilona-alapítványt hozott létre és kezdeményezte Elek Ilona-emlékverseny megrendezését.

Toldi Miklós Érdemérem (arany, 1936; ezüst, 1938), Horthy Miklós-emlékérem (1938), Magyar Köztársasági Érdemérem (arany, 1948), Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozat (1951), A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951), Feyerick-vándordíj, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) legmagasabb elismerése; ő az első nő, aki e kitüntetésben részesült (1951), A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954), NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozat (1983), Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1987), Emléktábla egykori lakhelyén (Budapest, V. ker.) (2011), A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) hírességek csarnokának tagja (2013). A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Elek Ilona-emlékérmet alapított (2016) és adományoz 2017-től. Főbb műve: Így vívtunk mi. Elek Margittal. (Bp., Sport Lap- és Könyvkiadó, 1968).

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), Dobor Dezső: Olimpiai Arcképcsarnok (1992), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Vívó Híradó, Nemzeti Sport, Népsport, index.hu, Alapvonal, olimpia.hu, eurofencing.info, fie.org, arcanum.com.