Szolnoki

Mária

A budapesti Dózsa György úti általános iskolában tanult, majd az Apáczai Csere János gimnáziumban érettségizett. Először fogyókúraként a nővérének javasolták a vívást, de helyette 1958-ban ő ment el a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) Tanács körúti termébe, ahol Nagy Árpád lett a nevelőedzője. A csoportfoglalkozásoknál azonban többre vágyott és emiatt került sor a klubcseréjére, 1960-ban a Budapest Honvédba került, ahol dolgozott az olimpiai bajnok Papp Bertalannal, az olimpiai bronzérmes Maszlay Lajossal, de az edzője Polgár József volt. Azonban itt sem lelt otthonra, s amikor egy külföldi versenyen az olimpiai bronzérmes id. Somodi Lajos kísérte a csapatot, ő rábeszélte, hogy igazoljon át az Újpesti Dózsa Sport Clubhoz. A fejlődés reményében belement, annak ellenére is, hogy az átigazolás akkor egy év eltiltással járt (1965-1966), így az ifjúsági világbajnokságot is ki kellett hagynia. Kivárta és attól kezdve mindvégig a lila-fehérek sportolója maradt. Itt id. Somodi Lajos lett az edzője és pályafutása végéig csak vele dolgozott.

1966-ban a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) második lett a klubcsapatával. 20 éves korában jött az első nagy siker, 1967 húsvétján a teheráni junior világbajnokságon az egyéniben bronzérmes lett. Az Olimpiai Reménységek Tornáján (ORT) csapatban arany, egyéniben ezüstérmes. Ezekkel az eredményekkel igencsak felhívta magára a figyelmet, meghívót kapott a válogatottba edzőpartnernek a mexikói olimpiára készült vívónők mellé. A túlterheltség egy térdműtéthez vezetett. 1968-ban egy torinói versenyen súlyos térdsérülést szenvedett, a műtét után tíz hétig volt gipszben bokától combközépig. Szolnoki erős akarattal mindent elkövetett a vívás, a versenyzés folytatásáért. Ez a sérülés a vívóstílusára is hatással volt, mert attól kezdve a védekezésre komolyabb hangsúly fektetett.

1969-ben két fontos dolog történt az életében. A Vendéglátóipari és Kereskedelmi Főiskolán vendéglátóipari üzemgazdász képesítést szerzett, a csapattal pedig a havannai világbajnokságon bronzérmes lett. A döntőbe jutásért a szovjetekkel kerültek szembe. Az ellenfél tele nagyhírű vívókkal, a magyarok közt pedig az olimpiai bajnok Rejtő Ildikón kívül jóformán ismeretlen nevek voltak, Kollányi Katalin, Simonffy Ágnes, Szolnoki Mária és Ágoston Judit, aki azon a mérkőzésen nem vívott. 1:3-ra elmentek a szovjetek, ebből az egyik Szolnoki veresége volt Novikova ellen. Majd 3:4 után fordult a kocka. Szolnoki legyőzte Zabelinát (4:1), nyert Kollányi és Simonffy is és már 6:4 állt az eredményjelző táblán. Rejtő vesztett, de a balkezes Szolnoki hozta a Szamuszenko elleni asszót (4:2) és 7:5-ra vezettek a magyarok. Utána egy hármas szovjet henger következett, melynek végén 7:7-nél Szolnoki vesztett Csirkova ellen (0:4). A 7:8 után a lengyelek elleni bronzmeccs még az előzőnél is izgalmasabb volt, mivel 8:8 után a találatarány döntött a magyarok javára. Szolnoki két győzelmet szállított a nyolcba. Az egyéniben helyezetlen.

Az 1970. évi ankarai világbajnokságra három helyen kicserélték a csapatot, Szolnoki maradt. Az érem viszont elmaradt, negyedikek lettek a magyarok miután 9:6-ra vesztettek a franciákkal szemben. Az egyéniben helyezetlen. 1970-ben óriási sikert ért el a Bajnokcsapatok Európa Kupájában az Újpesti Dózsa. Torinóban a döntőben a Dinamo Moszkvával (a teljes válogatott) döntetlenre végződött a mérkőzés, sőt még a találatok száma is egyezett. A döntésre kijelölt vívók csörtéjében: Rejtő-Zabelina 4:3, így az újpestieké lett az első magyar női BEK győztes csapat (Rejtő Ildikó, Marosi Paula, Seregi Olga, Szolnoki Mária, Simonffy Tóth Ágnes). 1971-ben a bécsi világbajnokságról sem kellett üres kézzel hazajönnie. Az egyéniben 5. helyezett. A csapat pedig ezüstérmes lett a szovjetek elleni döntőben (6:9). Szolnoki a Zabelina és a Novikova elleni 4:3-as sikereit tette be a közösbe.

1972-ben a nagy múltú comoi Ezüst Tőr versenyen egyéniben bronzérmes. A müncheni olimpián a negyeddöntőben pedig a szovjet Gorohovát is legyőzte (4:3), de három vereséget is összeszedett és a 12 közé jutásért kiesett. A csapatban Rejtőhöz és Bóbishoz hasonlóan Szolnoki is mind a hat mérkőzésen pástra lépett és 14 győzelmet aratott a 8 vereségével szemben. Kuba (14:2) és Ausztria (13:3) ellen hozta a kötelezőket, négy, illetve három győzelemmel. A szovjetek ellen egyik magyar vívónőnek sem volt egynél több győzelme (4:9). A mélypontról felállva a negyeddöntőben verték a franciákat (9:7). Szolnoki a két vereség mellett két győzelmet is jegyzett, az egyiket a világbajnok Demaille ellen (4:3). Az elődöntőben az olaszok 6:9 után csomagolhattak. Szolnoki két győzelme közül az egyik a müncheni egyéni bajnoknő, Ragno ellen, ráadásul 4:0-ra, a másik a majdani montreali olimpiai döntős Collino ellen (4:1). Szolnoki a szovjetek elleni döntőben (5:9) is hozta az addigra már megszokott két sikerét, Zabelina ellen 4:2, Szamuszenko ellen 4:3. A négy Ildikó (Bóbis, Rejtő, Tordasi, Rónay) mellett az egy szem Máriával ezüst lett a vége.

A csapat - Bóbis, Rejtő, Tordasi, Maros, Szolnoki - 1973-ban Göteborgban jutott fel a csúcsra, 6 év után visszahódította a világbajnoki címet. A szovjetek elleni döntőben Szolnoki verte Burocskinát (4:1) és Nyikanovát (4:2), a kettő között kikapott Bjelovától (4:3). Majd 7:7-nél Szolnokié volt az utolsó, a döntő csörte. Ő rendszerint megőrizte a higgadtságát, sosem hisztériázott, mélyen koncentrált a feladatra, ezért kapta gyakran a kezdő vagy befejező ember szerepkörét (1-es vagy 8-as). Gyerazsinszkaja 2:0-ra elhúzott, de attól kezdve csak Szolnoki volt a páston, négy tust adott egyhuzamban. A Népsport így értékelte: „…döntőbéli teljesítményéről csak a legnagyobb elismerés hangján lehet beszélni. Szolnoki elegáns, pokolian gyors és hegy biztos.” 1974-ben előbb a comoi Ezüst Tőr versenyen csapatban első, majd Grenoble-ban a vb-n egyéniben 4., s ismét ezüstérmes a csapat. A döntőben a szovjetek visszavágtak (9:7). 8:7-es vezetésüknél ismét Szolnokié volt az utolsó, a döntő csörte. A háta mögött már 1 győzelem és 2 vereség a döntőben. Ekkor Giljazova nullra verte Szolnokit.

1975-ban a budapesti világbajnokságon a csapat ismét ezüstérmes. „A szovjetek elleni döntőben (3:9) már 6:1 az állás oda, de dráma játszódik le a páston. 1:1-nél bemondják az egy percet Szolnoki és Giljazova csörtéjében, fél perccel a vívóidő vége előtt, Szolnoki ér el találatot. Ünneplés. 13 másodperc van hátra, amikor Giljazova egyenlít. Síri csend. Még öt másodperc, Szolnoki talál. Vastaps! Giljazova robban előre, és egy másodperccel a befejezés előtt egyenlít, 3:3. Lejárt az idő. Következik a döntő találat, már időn túl, Szolnoki még egyszer remekel és nyer.” (Részlet a Népsport tudósításából). Bár az ötödik helyen állt a világranglistán és már az olimpiai formaruhája is elkészült 1976-ban a montreali olimpiára, de végül kihagyták a csapatból, fiatalításra hivatkozva. Élete végéig megemészthetetlen bánat ez a számára.

1977-ben 30 évesen megnyerte első és egyetlen egyéni magyar bajnoki címét, miközben csapatban hétszeres aranyérmes. Ebben az évben a buenos aires-i világbajnokságra visszahívták a csapatba és a negyedik helyet szerezte meg a válogatott. 1978-ban szerepelt utoljára a csapatban. A világbajnokságon különleges utat jártak be és a 7. helyen végeztek. A négy közé jutásért a románok ellen 8:8 lett a végeredmény, találataránnyal ők kerültek a négyes döntőbe. A magyarok a franciák ellen az 5.- 8. helyért vívtak. Hol ez, hol az a fél vezetett, így lett 8:8. A kapott találatok számolásánál kiderült, hogy ebben sincs különbség (60:60). Ilyenkor mindkét csapatból egy-egy, tetszés szerint kijelölt vívó mérkőzése dönti el a végeredményt. Rejtő és Latrille következhetett, s jóllehet a mérkőzés során Rejtő 5:1-re nyert, az újravívásban ugyanilyen arányban alulmaradt. A 7. helyért az olaszokkal mérkőztek és 9:1-re nyertek. Szolnoki egy asszót fogott és ezzel lépett le a világbajnokságok színpadáról.

1979-ben befejezte versenyzői pályafutását. 1980-ban a Testnevelési Főiskolán szakedzői képesítést szerzett. 1979-től 1983-ig az újpestieknél gyerekekkel foglalkozott, utána a Vasas szakosztályának utánpótlás edzője (1987-1990) volt. A klubja nógatására 1987-ben 40 évesen indult a csapatbajnokságon és az ötödik helyhez segítette a Vasast. Az edzői munkát befejezve a civil élet felé fordult. Elmondása szerint élete során sokat költözködött és egy ilyen alkalommal egy dobozban összegyűjtött összes érme elveszett. Így ezek nélkül éli életét Szentendrén.

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Jocha Károly: Siker vagy kudarc? (2007), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), Népsport, olimpia.hu, arcanum.com.