Sportpályafutása
1967-ben, 24 évesen elindult a világhír felé. 1967-től 1979-ig válogatott volt tőrrel és párbajtőrrel. 1967-ben a tőrcsapat megnyerte az előolimpiát és világbajnoki hatodik helyet is szerzett. Fenyvesi ötszörös magyar bajnok tőrrel, egyéniben 1972-ben. A müncheni olimpián a csapattal negyedik, a bronzéremért a franciák ellen (7:9) nem vívott. Kiemelkedő eredményeit párbajtőrvívásban érte el. Három olimpián vett részt, melyeken egy egyéni és két csapat olimpiai bajnoki címet nyert. A világbajnokságokon összesen nyolc érmet vívott ki, legjobb egyéni eredményét Ankarában érte el (1970), a harmadik helyen végzett.
Félelmetes idegek szemtelenséggel párosulva
„Fenyvesi Csabának kötélből voltak az idegei, mint egy időben Nemerének. Első mesterétől, Váry Attilától, majd dr. Bay Bélától olyan hallatlan technikai biztonságot, olyan technikát kapott, hogy az félelmetes idegeivel, no meg elképesztő „szemtelenségével” párosulva félelmetessé tette őt a páston. Ő volt eddig az utolsó párbajtőrvívónk, aki „zsebkendővégről”, hallatlanul kis, zárt távolságról mert és tudott vívni ellenfeleivel, hidegen, józanul mérlegelve még a legforróbb pillanatokban is” – írta róla a szakíró Dávid Sándor.
Az egyéni aranyérem története
Az olimpiai faluban tartózkodó izraeli sportolók elleni terrortámadás miatt a hatos döntőt elhalasztották. Másnap jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság: a játékokat folytatják, a finálét estére írták ki. Két magyar jutott be ide, a címvédő, Kulcsár Győző és Fenyvesi Csaba. A döntő előtt sakkozni mentek, hogy addig se gondoljanak a vívásra. Egymás ellen kezdtek, és szokatlanul feszült asszót vívtak, mert Kulcsár egyik találatát nem érzékelte a gép. "Győző úgy fejbeszúrt, hogy behorpadt a sisakom és bentmaradt a pengéje. Én csak ezután szúrtam meg őt. A találatjelző az enyémet fogadta el. Mint utóbb kiderült, azért nem jelzett nálam, mert rossz volt az érintkezés. Ha Győző pengéje nem akad bele a sisakomba, megkapja a találatot. Furcsa, nagyon vegyes érzés volt ellene győzni" - emlékezett vissza Fenyvesi erre az esetre. Mivel ez 3:2-es vezetésénél történt, az állás nem egyenlő lett, hanem 4:2-re módosult, majd az ötödik találattal meg is nyerte a különmeccset. A francia Ladegaillerie ellen 4:4-nél lejárt a vívóidő, ezek után viszont a magyar vívó megtáltosodott. Az erdélyi Pongrátz, a svéd Edling és a francia Brodin is meghajolt a tudása előtt. Brodint 5:1-re verte.
A dobogó tetején előjött a Ráday utca
Megkérdezték tőle az egyéni győzelme után, mire gondolt a dobogó tetején. Úgy felelt, hogy a Ráday utcára. Fenyvesi ugyanis a Ráday utca 49-ben lakott 1955-ben, és azt láthatta a jellegzetes körfolyosós házban, hogy a két Kamuti, Jenő és László edzésre mennek, vívni. Később ő is csatlakozott hozzájuk. Néhány nappal az egyéni siker után a csapatverseny aranyérméből a maximális, négy győzelemmel vette ki a részét. Erre így emlékezett vissza néhány nappal az olimpia után:
Gyakran mondják, hogy aki az egyéniben jól szerepelt, annak a csapatban már gyengébben megy. Igyekeztem ezt megcáfolni. 3:5-ről fordítottunk a szovjetek ellen. Valetov ellen már 7:5-ös vezetésünknél úgy nyertem 5:0-ra, hogy egymás után öt kézszúrást adtam, ma sem tudom, hogyan.
“„
Elismerései
Pályafutását Az év magyar vívója címmel (1972), a MOB olimpiai aranygyűrűjével (1995), Papp László Budapest Sportdíjjal (2011) és MOB Érdeméremmel (2014) is elismerték. 1986-tól 1993-ig a BVSC vívószakosztályának elnöke, 1989 és 1993 között a Magyar Vívószövetség elnökségi tagja volt. 2001-ben a válogatott párbajtőr szakágának fegyvernemi menedzsere lett. 2011-től a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökségi tagjaként tevékenykedett. 2019-ben a hazai szövetség (MVSZ) jelölése alapján a nemzetközi szövetség (FIE) végrehajtó bizottsága Fenyvesi Csaba dr.-t posztumusz választotta be a Hall of Fame tagjai közé. 2016 novemberében mutatták be a Keserű méz című önéletrajzi könyvét. 1968-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen általános orvosi oklevelet szerzett, sebész szakvizsgát tett. Az orvosi pályán is elismert szakember volt.
Felhasznált irodalom
Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974),
Dávid Sándor: Arany évtizedek (1988),
Dobor Dezső: Olimpiai Arcképcsarnok (1992),
Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006),
Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések (2012),
Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995),
Nemzeti Sport, Népsport,
index.hu, Alapvonal,
olimpia.hu,
hunfencing.hu,
eurofencing.info,
arcanum.com.