Kamuti

Jenő

A magyar sport történetében akadnak a születésük pillanatától megismételhetetlen, egyedi csúcsteljesítmények, melyek utolérésére manapság már remény se látszik. Ilyen a férfi-tőrválogatottunk világbajnoki aranyérme is! Igen, igen, tudjuk, hogy kardnemzetnek számítottunk mindig is, de hogy a férfitőrben magyar csapat állhatott a dobogó tetején? Már pedig volt ilyen! Történt mindez a melbourne-i olimpiát követő évben, 1957-ben, az új olimpiai ciklus kezdetén, Kamuti Jenő főszereplésével. Egy interjújában mesélt arról, hogy még születése előtt fogant meg a gondolat, hogy ő majd vívó lesz. „A szüleim Debrecenben éltek, ahol az 1936. évi berlini olimpia után a híres Aranybika szállóban vívóbemutatóra került sor. Édesanyám Gerevich Aladár és Kovács Pál olimpiai bajnokok asszóját csodálva odafordult apámhoz, és azt mondta, hogyha fiunk születik, akkor az vívni fog.” A következő évben meg is született a fiú.

Visszatérve 1957-re, a világbajnok csapat tagja az akkor húszesztendős újonc Kamuti Jenő, aki a párbajtőrvívással is foglalkozott egy ideig. Tizenhárom évesen, 1950-ben kezdett vívni a Budapesti Lokomotívban, első plasztronját a kétszeres olimpiai bajnoktól, Elek Ilonától, Magyarország első női olimpiai bajnokától örökölte. 1957-től már a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) tagjaként vívott, és ehhez a klubhoz ragaszkodott is pályafutása teljes ideje alatt. Kamuti meglepetésszerű berobbanása a nemzetközi élmezőnybe már az említett világbajnokság előtt megtörtént. 1957-ben megnyerte a moszkvai Világ Ifjúsági Találkozót (VIT), ahol a hazai pálya minden előnyét élvező későbbi olimpiai és világbajnok szovjet Midlert győzte le. Édesapja a MÁV korábbi vezérigazgató-helyettese volt, aki 1956 októberétől a Magyar Államvasutak Forradalmi Bizottmányának elnöki tisztét is ellátta. A forradalom eredményeit veszélyeztető intézkedéseknek ellenszegült, amiért a későbbiekben meghurcolták, börtönbe is került. A forradalom után egy évvel a fia nem kaphatott útlevelet a párizsi vb-re, és csak egy jóakarója közbenjárásának volt köszönhető az utazása, így az aranyérme is.

Melbourne után hárman is kiestek az olimpiai bronzérmes tőrválogatottból, s Kamuti, a „Jenci” így nemcsak, hogy bekerült az 1957-es párizsi vb-re utazó csapatba, de Czvikovszky Ferenc, Fülöp Mihály, Gyuricza József, Tilli Endre társaságában a Himnuszt is hallgathatta a dobogó tetején. Ők mindenkit elsöpörtek az útjukból. A hazai páston vívó franciákat, a feltörekvő szovjeteket, majd a döntőben az olimpiai bajnok olaszokat! Kamuti nem volt tekintettel senkire, fiatalsága minden lendületével a döntőben három győzelmet jegyzett. A sportág történetében először Magyarország legyőzte a verhetetlennek tartott olasz válogatottat (9:5). Az egyéni elődöntőjéből Kamuti és Fülöp is veretlenül jutott be a nyolcas döntőbe. Először fordult elő, hogy világbajnokságon két magyar tőröző is érdekelt volt a fináléban! Először az azonos nemzetiségűek vívtak egymással. Fülöp 5:3-ra verte honfitársát, ám ehhez az is kellett, hogy Kamuti 3:2-es vezetésénél, amikor a bíró együttes találatot ítélt, Kamuti a mellére mutatott és bemondott egy találatot. A közönség óriási tapsa után ezzel a találattal lett 3:3, utána pedig Fülöp két gyors tussal győzött. Fülöp aztán sorra legyőzte ellenfeleit, így veretlenül, 7 győzelemmel lett világbajnok, Kamuti az 5. helyen végzett.

Így kezdődött 1957-ben az akkor még ifjú Kamuti példátlan nemzetközi karrierje, és töretlenül tartott még 19 éven át. A párizsi sikerüket azonban nem tudták megismételni, a továbbiakban világbajnoki ezüst- és bronzérmek szegélyezték az útjukat. 1961-ben Torinóban az egyéni világbajnokságon is közel került a csúcshoz, holtverseny után lett második a lengyel Parulski mögött, aki a döntő asszóban 5:0-ra verte a sérülten felálló Kamutit, aki így ezüstérmes lett. A torinói világbajnokságon a csapat is követte Kamuti példáját, és ezüstérmes lett. Majd a következő vb-n ismét. Az ezüsthalmozás az évtizedek során akarva-akaratlanul a védjegyévé vált. Kamuti 1960 és 1976 között öt olimpián lépett pástra, azonban Fortuna, a szerencse istennője nem mindig mosolygott rá. Az első olimpiája 1960-ban volt, ahol a csapattal 4. lett, miután a németek ellen 5:9-re végeztek. A tokiói olimpián elért 5. hely után abba szerette volna hagyni, de mestere, dr. Bay Béla nem hagyta. 1966-ban és 1967-ben a világbajnokságokról újabb két ezüstöt hozott, előbbit a csapattal, utóbbit egyéniben.

1968-ban a mexikói olimpián a nyolcaddöntőben az osztrák Losert kétszer is lelépte 5:1-re, és ezzel a vigaszágra küldte dr. Kamutit. Ott mindenkit megvert, többek közt az osztrákot is, valamint a két szovjetet, az akkor már háromszoros világbajnok Putyatyint kétszer 5:1-re, illetve az akkor már kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok Szvesnyikovot (5:4, 4:5, 5:2). A döntőben kikapott a későbbi győztes román Drimbától (0:5), így az ezüstre pályázhatott. Holtverseny után francia ellenfelét, Revenut hátrányból fordítva 5:4-re legyőzte, és második lett. Dr. Kamuti kezéből már nem lehetett kivenni az ezüstérmet, mely egyben az első magyar egyéni olimpiai érem a szakágában. Dr. Kamuti úttörő volt abban is, hogy sorrendben három olimpiai tőrdöntő részese lett. A vasutas vívója 1972-ben az elődöntőben, a mexikói „párbajuk” visszavágóján, ismét elbánt a francia Revenuvel (5:4), majd honfitársával, Szabóval (5:1), végül az olasz Granierivel (5:4) is. Viszont alulmaradt két lengyellel szemben, egyikük a későbbi győztes Woyda (2:5) volt. Tőle a döntőben is kikapott (3:5), de a további négy ellenfelét mind legyűrte, közülük kettőt 5:4-re (!), és ezzel megvédte olimpiai második helyét. Minden világversenyt beleszámítva ez volt karrierje tizenegyedik ezüstje (1956-ban, 1957-ben és 1958-ban három ifjúsági világbajnokságon is ezüstérmes volt). „Úgy látszik, az aranyérmet nem nekem találták fel!” – nyilatkozta. Ezt a mondatát igazolta az utolsó világversenyén, 1973-ban a göteborgi világbajnokságon is, ahol 36 évesen kivételesen bronzzal zárta egyedülálló sorozatát. Pályafutását a következő hitvallás kísérte végig: „…nyerni, de ne minden áron”. Az ötödik olimpiáján, 1976-ban Montrealban olyan tisztesség érte, mint keveseket, ő lehetett a magyar csapat zászlóvivője. A vívók közül ő volt a legelső, akit az évtizedek során erre a tisztre jelöltek, később Szabó Bence, Szilágyi Áron és Mohamed Aida követték a sorban.

1956-ban került be először a magyar bajnoki döntőbe, és attól kezdve csaknem két évtizeden át mindig az aranyért vívhatott! 1975 az utolsó magyar bajnoki címének éve.

Dr. Bay Béla tanítványa nemzetközi tornákon elért sikereinek sora szinte végtelen, de mind közül kiemelkedik a bolognai Giovannini Kupa. A híres ezüsttrófeát dr. Kamuti azzal nyerte el végleg, hogy 1960, majd 1965 után 1973-ban harmadszor is az ő neve került fel a dicső győztesek listájára. Az „ezüstöntő” dr. Kamuti az Universiade-sikereire nagyon büszke, itt ötszörös bajnok és csak kétszeres ezüstérmes. Az öt elsőségéből négy egyéniben született, ráadásul a világbajnokságokéval szinte azonos erősségű mezőnyökben.

Kamuti neve néhány év után már dr. Kamutiként jelent meg a versenyeken: 1963-ban a budapesti Orvostudományi Egyetemen diplomát szerzett, 1967-ben pedig sebész szakorvosi vizsgát tett. A Semmelweis Kórház orvosa, majd a MÁV Kórház és Rendelőintézet osztályvezető sebész főorvosa, 1996 és 2001 között a MÁV Kórház főigazgató főorvosa volt. Dr. Kamuti teljes életével igazolja, hogy lehet sikeresen összeegyeztetni az olimpiai színvonalú sportolást a legmagasabb szintű tanulással és munkával.

Dr. Kamuti Jenő az egyik legismertebb magyar sportdiplomata. Sportolói pályafutásának elismeréseként az UNESCO 1977-ben Fair Play díjjal tüntette ki. 1989 és 1998 között a Magyar Vívószövetség elnöke és 1989-től a MOB elnökségi tagja. Közben 1992-től 1996-ig a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) főtitkára. 1996-tól a FIE Orvosi Bizottságának húsz éven át az elnöke, 2021-ben megerősítették a tagságát, így közel 50 éve a bizottság tagja. Az 1996. évi kongresszuson a Nemzetközi Vívószövetség elnöki posztjáért is versenybe szállt, de René Roch-sal szemben egy szavazattal alulmaradt. 2014-től a Magyar Vívószövetség általános alelnöke. 2017-ben, 76 évesen, még indult, sőt csapatban nyert is a veterán-világbajnokságon 2013-ban Várnában. Korábban háromszor is aranyérmes volt a veterán vívók Európa-bajnokságán.

1976 óta irányítja a Magyar Fair Play Bizottságot, 1976-tól a Nemzetközi Fair Play Bizottság tagja, 1997-től alelnöke, 2000-től elnöke, most már hatodik ciklusát tölti ezen a poszton. 1995-től a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja. Egyik alapítója és első elnöke volt az Európai Vívószövetségnek (ECF) (1996–2005). 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A NOB Orvosi Bizottságának tagja volt. 2006-tól 2009-ig a MOB főtitkári tisztét látta el. 2009-től az ECF örökös tiszteletbeli elnöke, 2012-ben beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe, 2013-tól az UNESCO Testnevelés és Sport Kormányközi Bizottsága (CIGEPS) tanácsadó testületének tagja. 2013 novemberétől a FIE örökös tiszteletbeli tagja lett, 2014-től a FIE hírességek csarnokának tagja. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét 2015-ben vehette át. 2017-ben beválasztották a Nemzet Sportolói közé.

• MOB-érdemérem (1995) • Budapestért díj (2014) • Csík Ferenc-díj (2015) • Magyar Örökség díj (2018) • 2018-ban Kő András tollából jelent meg a dr. Kamuti Jenő életútjáról szóló „Az Isten tenyerén” című könyv • Prima díj (2019) • Laurel-díj (2019) • Primo Nebiolo díj (2019) • MOB-életműdíj (2022)

• Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893–1973 (1974) • Hencsei Pál – Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006) • Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III. (1995) • olimpia.hu • http://olimpia.hu/a-nemzet-sportoloja-dr-kamuti-jeno