Tízszeres magyar bajnok
Temesvári Ottó kosárlabda-pályafutását 1952-ben a Munkaerő-tartalékok SE-ben kezdte. 1955-ben átigazolt a Bp. Kinizsibe, majd három évvel később már az időszak top csapatában, a Bp. Honvédban játszott. A Bp. Honvéd színeiben 1959 és 1968 között tízszer nyert magyar bajnokságot és kétszer Magyar Kupát.
Nemzetközi szinten és edzőként is eredményes volt
1957 és 1964 között 79 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Első nemzetközi szereplésekor, az 1959-es isztambuli Európa-bajnokságon a negyedik helyen helyen végzett. Egy évvel később kiemelkedő alakja volt a római olimpián 9. helyen végző nemzeti együttesnek, ami azóta is a férfi kosárlabda-válogatottunk legjobb olimpiai szereplése. A magyar csapat összes mérkőzésén játszott, és azokon 54 pontot ért el. A végül aranyérmes Egyesült Államok csapatának – amelyben olyan óriások szerepeltek, mint Oscar Robertson vagy Jerry West – 13 pontot dobott. Az 1961-es belgrádi Európa-bajnokságon 6., a szófiai Universiadén 4., az 1963-as wroclawi Európa-bajnokságon szintén 4. lett az együttessel, az 1964-es tokiói játékokra – férfiválogatottunk legutóbbi olimpiájára – már nem került be az immár szövetségi kapitány Zsíros Tibor keretébe. 1971-től az algériai kosárlabda-válogatott trénere volt, majd edzőként 1976-ban a Bp. Spartacus női csapatával is magyar bajnok lett.
Lánya révén a teniszbe is belekóstolt
Ezután inkább lánya, Andrea teniszkarrierjét segítette, az 1992-es olimpián már „új” sportágában volt a magyar küldöttség tagja: a barcelonai játékokon a magyar teniszválogatott szakágvezető edzőjeként vett részt. A teniszhez az afrikai kosáredzői munka mellett adódó rengeteg ottani szabadideje, és cseperedő leánya labdaéhsége vezette. Temesvári Ottó hiába érkezett másik sportágból, a teniszben is gyorsan kivívta magának az elismertséget. S bár edzői pályája, lányával, a Martina Navratilova oldalán Roland Garros-párosbajnokságot ünneplő, a WTA egyéni ranglistán a 7. helyig szárnyaló Andreával kezdődött, később olyan kiváló játékosokkal is dolgozhatott, mint Noszály Sándor, Markovits László és Sávolt Attila.
Forrás
o www.olympedia.org
o www.arcanum.hu
o Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Sportolók, edzők, sportvezetők, sportújságírók, sportorvosok, sportszakemberek. III. kötet S–Z (Szekszárd, 1994)
o https://www.nemzetisport.hu/kosarlabda/2024/12/temesvari-otto-kilencveneves
o https://totaltenisz.hu/index.php/hazai/2999-90-esztendos-de-lelekben-19-nek-erzi-magat
