Alapy

Gábor Sámuel

1930-ban érettségizett az I. ker. Ferenc József Gimnáziumban, ahol osztályfőnöke dr. Mező Ferenc, az 1931-es szellemi olimpia győztese volt. Ez a tény nyilván meghatározó volt számára, hiszen 1931-től kezdve, amikor a Ludovika Akadémia diákja lett, keményen sportolt az Akadémián is, és a Pannonia Evezős Egyletben is. Különösen, hogy a Katonai Műszaki Akadémia (az ún. Ludovika II.) ifjúságának evezős kiképzésével a Pannonia EC volt megbízva. A Ludovika fiataljaiból álló, Hautzinger Sándor által edzett nyolcas, benne Alapy Gábor, 1932-ben megnyerte a főiskolai bajnokságot. 1933-re érett meg tudása annyira, hogy a klub felnőtt nyolcasának tagja lett, és a Budapesten megrendezett Európa-bajnokságon magára ölthette a nemzeti színű mezt. Az Alapy Gábor, Krassy Miklós, Kozma György, Ballya Hugó, Tóth István, Hollósi-Jung Frigyes, Szabó László, Gyurkóczy Károly, kormányos Molnár László összetételű nyolcas hazai pályán, a Duna mindkét partján hatalmas nézőközönség szurkolásától kísérve Európa-bajnok lett. Ezt a győzelmet két évvel később, 1935. augusztus 18-án a Berlinben tartott Európa-bajnokságon 13 ellenféllel szemben megismételték, bár némileg megváltozott legénységgel. (Domonkos Pál, Korompay Sándor, Szabó László, Hollósi Frigyes, Alapy Gábor, Szendey Antal, Kapossy Imre, Ballya Hugó, kormányos Kereszthy Ervin) A csapatot Bányay Béla, a Pannonia EC 1910-ben Európa-bajnoki helyezett egykori versenyzője készítette fel. Fényes győzelmük után nem csoda, hogy (v)érmes reményekkel készültek és változatlan összeállításban indultak 1936-ban az olimpiára, de Berlinben a versenyben alaposan lemaradva csak ötödikként evezett át a Pannon-legényekből álló magyar hajó a célvonalon. 1936-ban a Honvéd Utász Tisztek Evezős Egyesülete elnevezésű klub tagjaként is nyert a „Honvédtisztek palánkos kormányos négyese” versenyszámban; miközben ugyanazon az országos versenyen a Pannonia EC nyolcasával is győzedelmeskedett. 1938-ban Milánóban ismét a nyolcas tagjaként (Luczay Miklós, Szabados Dezső, Kaposi Imre, Bartók Ernő, Alapy Gábor, Szendey Antal, Szabó László, Ballya Hugó, korm. Kereszthy Ervin) a ragyogó Európa-bajnoki II. helyezéssel búcsúzott a nemzetközi versenyektől. 1939-ig 47 győzelmét jegyezte fel a klub krónikája, öt felnőtt magyar bajnokságot nyert, kormányos négyesben (2) és nyolcasban (3). 1939-ben a Pannonia EC örökös tiszteletbeli bajnoka címmel ruházták fel.

1930–1934 között a Ludovika Akadémián tanult, 1934. augusztus 20-án avatták hadnagynak. Szolgálatát az első honvéd utász zászlóaljnál kezdte meg, részt vett a Margit-híd szélesítésének műszaki munkáiban. A versenyevezést abbahagyva 1940-ben katonaként részt vett az erdélyi nyílt határ aknásításában, majd az aknák felszedésében és a szegedi hadtestnek Kolozsvárra történő bevonulásban. Onnan visszajőve Budapestre felvételizett a műszaki egyetemre, miközben a honvédelmi minisztériumba osztották be szolgálatra. Beosztása alapján feltételezték és vádolták meg azzal 1943-ban, hogy a Tartsay Vilmos és társai által szervezett ellenállási mozgalomról tudott, s ez alapján 9 hónapra elítélték, amit a Margit körúti katonai fegyházban töltött le. Szabadulása után 1944-ben rendelkezési állományba, azaz nyugdíjba helyezését kérte. Személyes kapcsolata révén a Wallenberg-iroda munkatársa, a Flüchtlings-protokol osztály vezetője lett, a Raul Wallenberg által rendelkezésére bocsátott diplomata rendszámú gépkocsi használatával, ún. Schutzpassok, védő útleveleket kiállításával és felmutatásával deportálásra ítélt zsidók sokaságát mentette ki a haláltranszportokból. A nyilas puccs után is folytatta mentő tevékenységét, 1944 karácsony előtt kívül rekedt a Budapest körül bezáródó gyűrűn, nem tudott foglyokat visszahozni, ezért Mosonmagyaróváron szállásolta el magát, ám itt feljelentették, a Gestapó zsidómentésért elhurcolta. Brutális kihallgatásokat szenvedett el, majd a szovjetek közeledtével átadták a rendőrségnek, ahonnan viszont elengedték. Körülményesen, de Budapestre jutott, jelentkezett abba a hadtestbe, mely a németek ellen szállt harcba, vagyis beállt az akkor megalakult nemzeti demokratikus magyar hadseregbe, amelyik párhuzamosan harcolt a szovjetekkel. Utász zászlóalj főnöke lett, lebombázott hidakat állítottak helyre, ill. aknákat szedtek fel.

1945-ben 3 hétig az Andrássy 60-ban tartották fogva, angoloknak történő kémkedéssel vádolták. Szabadulása után Bécsbe költözött, a schwechati, majd az udinei repülőtér javítására kapott megbízást. Kivitette magához Olaszországba feleségét és fiát, akik ott maradtak, ő pedig Burgenlandban létesített egy tanyát, ott lovakkal gazdálkodott, az osztrák állampolgárságot is megkapta. 1948 tavaszán a szovjetek tartóztatták le, az ávó „tiltott határátlépésért” öt hónapra elítélte, de egy évig raboskodott a Buda-déli internálótáborban, majd újabb fél évre átvitték Kistarcsára. Szabadlábra helyezése után Szentendrén telepedett le, s mert egyszer rajtakapták, hogy Budapesten (édesanyjánál) éjszakázott, holott ki volt tiltva a fővárosból, 1950-ben elsők között vitték el Recskre, ahonnan viszont az utolsó(!) csoporttal 1953 novemberében szabadult. 1956 karácsonya előtt teljes családjával – édesanyja, bátyja két gyerekkel, lánya – Mosonszentjánosból átgyalogolt Ausztriába, Baden bei Wien-ben telepedett le.

1991-ben a honvédelmi miniszter rehabilitálta, visszaadta rendfokozatát, egyben előléptette alezredessé. Recsken a fogvatartottak emléktáblájára felkerült neve. 1994 márciusában a „Független, demokratikus Magyarországért” kitüntetést hazánk bécsi nagykövetségén vette át. Viszontagságokkal teli életét, a háborús években tanúsított helytállását, embermentő tevékenységét részletesen Győrffy László tollából a „Tiroli muskátli magyar erkélyen” c. interjúkötetben (Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Kft., 1998) lehet megismerni.

• A Pannonia Evezős Club hat éve 1934-1939. (Budapest 1940) • Szita Szabolcs: A demokratikus Magyarországért (Kisalföld 1994. márc. 16.) • Győrffy László: Az olimpiai bajnok, Wallenberg munkatársa és recski fogoly I-II. (Alapy Gábor) Héviz, 1998, 26-30., 42-46.o. • Somlai Attila: Alapy Gábor – a Zrínyi-leszármazott Európa-bajnok evezős olimpikon. In: Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve 2013, 181-183.o.