Rónay

Ildikó

Önmagát nevezi „kakukktojásnak”, s van is alapja ennek a kijelentésének, hiszen rajta és Széchy Lászlón kívül aligha találni még egy olyan vívót a magyar olimpiai érmesek közt, akinek az olimpiai medálján kívül más érme nincs is, sőt az olimpián kívül más világversenyen nem is lépett pástra. Rónay Ildikó pályarajzában nem ez az egyetlen atipikus, rendhagyó elem. A budapesti Tisztviselőtelep névre hallgató városrészben a kislány Rónay Ildikónak több minden is járt a fejében a jövőjét illetően, csak az nem, hogy egyszer vívó lesz belőle, ráadásul olimpiai érmes. A sportot nem a vívással, hanem a tornával kezdte. 1960-ban végzett a Vajda Péter utcai Általános Iskolában. 1964-ben érettségizett a Veres Pálné Gimnáziumban, ahol testnevelő tanára Karcsics Irén volt, aki 1948-ban Londonban olimpiai ezüst-, 1952-ben Helsinkiben ezüst- és bronzérmes tornász. Akadt azért családi indíttatása a fehér sport terén, ugyanis édesapja, dr. Rónay Gyula jogtanácsos, a MAC egykori kardvívójaként szerettette meg a gyermekeivel a legkülönbözőbb sportokat az evezéstől a korcsolyázásig. Dr. Rónay 1946-ban elnöki tanácstag volt a vívószövetségben, az ötvenes években pedig annak fegyelmi bizottságának elnöke, az Újpesti Dózsa vívó szakosztálya vezetőségének is tagja, s mint ilyen a hatvanas években időnként a Népsportot is tudósította külföldi vívóversenyekről.

A család öröme a négy lánytestvér volt. Közülük Ildikó 1960-ban a nővérét, Évát követte az Újpesti Dózsába, ahol a melbourne-i olimpián bronzérmes tőröző id. Somodi Lajos edző tanítványaként ismerkedett meg a sportág alapjaival. A fiatal lány tökéletes partnert talált a mesterében, amit jól jelez, hogy Somodin kívül egyetlen más edzője sem volt pályafutása során. Együtt alakították ki Rónay ellentmondást nem tűrő, agilis, támadószellemű stílusát, amely előtt oly sok ellenfele kényszerült fejet hajtani.

Rónay 1963 és 1979 között versenyzett az Újpesti Dózsában. Klubjával hétszer ünnepelhetett magyar csapatbajnoki címet (1966-ban, 1967-ben, 1969-ben, 1971-ben, 1974-ben, 1977-ben és 1978-ban), egy alkalommal pedig egyéniben ezüstérmet akasztottak a nyakába, 1972-ben a csúcsformája évében. 1966-ban a fő versenye az Olimpiai Reménységek Versenye (ORV) volt, amelyen sikeresen is szerepelt: második lett a csapattal és negyedik az egyéniben. 1967-ben folytatódtak a kitűnő eredmények, a csapatbajnokságban ismét a dobogó tetejére állhattak fel az újpestiek, Rónay a berlini versenyen harmadik lett. 1968-ban pedig a leningrádi versenyen zárt bronzéremmel. Abban az évben diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem). 1968-tól az Országos Tervhivatal munkatársa lett. 1969-ben került be a felnőtt válogatottba, s az évben ment hozzá dr. Matuscsák Tamáshoz, a budapesti Műszaki Egyetem professzorához, egykori rektor helyetteséhez. 1970-ben született meg a fiuk, így egy évet kihagyott. 1971-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupájában klubjával harmadik.

A közvetlen olimpiai felkészülés megkezdése előtt dr. Bay Béla szövetségi kapitánynak szüksége volt Rónay ígéretére, hogy a munkahely, a gyermek mellett tudja vállalni az olimpiával járó fáradtságos és hosszadalmas felkészülést is. A boldogító „igen” elhangzása után tagja lett a keretnek és karrierje legjelentősebb sikerét ezzel az 1972. évi olimpia hozta. A kor francia és olasz film csillagait idéző lobogó hajával, sugárzó tekintetével nézett vissza a csapatfotózáson róla készült képről, mert beválogatták a müncheni olimpiára jelölt válogatottba. Többek közt olyan kitűnő eredménye miatt is, mint a Martini Kupán elért ötödik helye. A Bóbis Ildikó, Rejtő Ildikó, Tordasi Ildikó, Rónay Ildikó és a „tiszteletbeli Ildikó”, Szolnoki Mária alkotta alakulat az olimpia titkos esélyese volt.

Nagy esélyesek voltak a szovjetek is, akikkel abban az időben a magyarok rendre végletekig kiélezett párharcokat vívtak. De ne siessünk ennyire előre. A selejtezőben az első ellenfél Kuba volt (14:2), s Rónay két győzelemmel és két vereséggel állt a mérkőzés végén. Ausztria ellen már jobban ment (13:3), 3 győzelem mellett 1 vereség volt a mérlege. A további mérkőzéseken már nem lépett pástra. Az Exhibition Hallban rendezett olimpiai döntőben az első négy csörte után 3:1, majd 4:1 volt az eredmény a magyar csapat javára. Ezután sorozatban hat szovjet győzelem következett. Bóbis még szépített a Gorohova elleni 4:0-ás sikerével. Ettől kezdve azonban már a szovjet lányok kezében volt a mérkőzés irányítása, és végül nagy biztonsággal (9:5) védték meg olimpiai bajnoki címüket. A magyar vívódelegáció 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmével kiugróan teljesített Münchenben. Az ötkarikás ezüstérme után egy évvel Rónay életet adott lányának, Ildikónak. 1975-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupájában klubcsapatával ezüstérmes, a berlini viadalon pedig a csapattal első, egyéniben második. 1978-ban egy újabb BEK sikerrel, a dobogó harmadik fokával köszönt el a vívás nemzetközi világától.

1979-ben tette le a tőrt, hogy aztán teljes erőbedobással a civil életére összpontosítson. 1982-től tanított a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. 1991-ben doktorált, főiskolai docens lett. 1992-től a Pénzügyminisztériumban dolgozott és 2005-ben, mint vezető főtanácsos ment onnan nyugdíjba. A férje halála utáni évben András fiuk, az MTK utánpótlás labdarúgója életét vesztette. Ezt követően Rónay Ildikót gyilkosnak tűnt betegség támadta meg, kétszer is, de erős szervezete - csodaszámba menő módon – „visszatámadott” és megnyerte az embert próbáló viaskodást. Rónay Ildikó ma aktív nyugdíjas, aki tevékeny életet él, tornázik, rendszeresen jógázik, kirándul és elmaradhatatlan napi szórakozása a bridzs.

Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Jocha Károly: Siker vagy kudarc? (2007), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), Népsport, olimpia.hu, fie.org, arcanum.com.