Petschauer

Attila

A budapesti VII. kerületi Barcsay utcai Gimnáziumban tanult (1913–1923), érettségi vizsgát nem tett, a budapesti jogakadémián öt félévet hallgatott (1923–1925), nem végzett. Tanulmányai idején édesapja jól menő vaskereskedésében dolgozott, majd unokatestvérével, a csapatbajnok (1929) kardvívó Stark Ákossal szőrmeüzletet nyitott (1925). Elbocsátásáig az Angol–Magyar Bank egyik budapesti fiókjának tisztviselője (1925–1932). A Színházi Élet olimpiai tudósítója (1932), az olimpia után az Est-lapok sportszerkesztője, színi- és filmkritikusa (1932–1942). Tudósítóként vett részt a berlini olimpián (1936).

Attika” - ahogy becézte magát Vas megyei zsidó iparoscsaládból származott, de ő már Budapesten született. Tízéves korától kezdetben Fodor Károly vívótermébe járt, majd a Nemzeti Vívó Club kardvívója (1923–1932). Első mesterei között említette Róna Ármin, Schlotzer Gáspár, Kamilli Frigyes és Fodor Károly nevét, majd Santelli Italo lett a mestere, aki sajátos kiejtésével így vonzotta magához a fiatal vívót: „Ha te velem gyakorolni vívás, lenni nagy sampion!” Ő pedig villanó pengéjével, híres „hollala, oplá, alaláá” csatakiáltásával éveken át röpült keresztül Európán; nevetve gyűjtve a babérokat. A kard volt a mindene, amit csiszolt technikával, csodás pengevezetéssel, és utolérhetetlen gyorsasággal forgatott. Fejben is gyors volt, mint a bridzs-játékos, amikor licitál, kitalálja, hogy milyen lap van a másik kezében. Tele volt ötlettel, játékos élvezettel. Támadó vívó volt, a szakág akkor újszerű robbanékonyságával. A váratlan lerohanásnak, a flessnek „prominens képviselője”. A bohém vívóra Gerevich Aladár így emlékezett: „Egy Európa-bajnokságon az olasz Anselmivel szemben a csapattársai által előre bemondott tusokkal győzött 5:0-ra. Például: „hasat vágj”! A következő tusa hasvágásból esett.”

Az 1925. évi Európa-bajnokságot Ostendében rendezték, a magyarok az első hat (!) helyet szerezték meg. Garay győzött Uhlyárik és Petschauer előtt. Petschauer 1925-től 1932-ig valamennyi világversenyen (olimpia, Eb) részt vett, s az 1927. évi vichyi Európa-bajnokságot leszámítva (sérülés miatt visszalépett) valamennyiről legalább egy érmet begyűjtött. Az Európa-bajnokságot 1926-ban Budapest rendezte. Petschauer a döntő első fordulójában a későbbi olimpiai bajnok társától, dr. Gombostól 5:3-ra vesztett és végül ezüstérmes lett.

Az 1924. évi párizsi olimpián – fájdalmak fájdalma - Magyarország nem nyerte meg a csapatversenyt. A revans szellemében élt ország azt kívánta, hogy a vívók vegyenek bosszút az olaszokon. Az 1928-as amszterdami olimpia csapatmérkőzései során Petschauer a hat mérkőzésből ötször vívott és minden alkalommal mindenkit legyőzött, azaz 20-szor nyert és veretlen maradt! Az olaszok elleni döntőben is hozta a négy győzelmét. Magyarország 8:7-re vezetett, de ha Petschauer vereséget szenved, 8:8-nál jobb tusaránnyal Olaszország az olimpiai bajnok. Petschaurer „természetesen” 5:2-re verte Anselmit. Ő számított az egyéni verseny esélyesének. A közönség imádta a vagány virtuózt. A selejtező csoportban mind az öt ellenfelét biztosan verte; az elődöntőben az olasz De Vecchi ünnepeltethette magát, győzött ellene 5:3-ra. A döntőben persze visszavágott neki. Ott viszont 5:3-re kikapott Tersztyánszkytól. majd 5:4-re a francia Ducret-től is, aki ugyanilyen arányban Tersztyánszkyt is elkapta. A verseny végén Tersztyánszky és Petschauer is 9 győzelemmel és 2 vereséggel állt. Az aranyéremért újra összecsapott a két magyar. Tersztyánszky ismét jobbnak bizonyult (5:2). Érdekesség, hogy Petschauer az egyéni versenyben is húsz csörtét nyert, de a szétvívásban elszenvedett veresége az aranyérmébe került.

A Nemzeti Sportban 1929 karácsonyán érdekes kalkuláció jelent meg: Petschauer 13 és 26 éves kora közt 10780 órát töltött a vívással, s ha minden támadásával csak 3 métert haladt előre, a 13 év alatt 3844 km-t tett meg, s ha percenként két támadást kezdeményezett, akkor a támadásai száma jóval 1 millió felett van (Nemzeti Sport 1919. 12. 24). Élete egyetlen magyar bajnoki címét csapatban szerezte 1929-ben, az NVC színeiben mind a négy asszóját megnyerte a rendőrtisztek ellen. 1930 tavaszán Budapestre látogattak az olaszok, hogy megmérkőzzenek a Santelli terem csapatával. Pestschauer szokásai szerint elkápráztatta a közönséget, soraiban többek közt a kormányzóval, a kultusz- és a hadügyminiszterrel. 1930-ban Monte Carloban az olaszok 8:8 után azonos tusaránnyal végeztek a magyarokkal a Harden-kupáért. A dönteni hívatott külön asszóban 4:4-es állásnál Petschauer gyilkos fejvágását hárította Gaudini és riposztjával győzedelmeskedett. Olaszország úgy ünnepelt, mintha az évtizedek során minden, a magyaroktól elszenvedett vereségért bosszút állt volna.

Az első kardcsapat Európa-bajnokságot 1930-ban Liège-ben rendezték. A döntőben ismét Olaszország következett. Az első asszóját Petschauer 5:1-re megnyerte Anselmi ellen, ezzel Magyarország már 4:0-ra vezetett. Petschauer Gustavo Marzi ellen gyűjtötte be a csapat első vereséget, 6:1. Innen váratlanul szorossá vált a verseny. 6:6 után Petschauer 5:2-re lelépte Arturo De Vecchit, Piller pedig 5:0-ra „lemosta” Anselmit, végül Glykais Marzi elleni 5:2-es győzelme zárta le finálét. Ettől kezdve mindig a magyaroké lett az Eb győzelem 1935-ig. Az egyéni döntőbe öt magyar jutott, s az első öt helyen is végeztek! Piller, Petschauer és Doros György holtversenyben 5-5 győzelemmel fejezték be. A bajnoki címért újravívás. Piller György 5:3-ra legyőzte Dorost, majd 5:3-ra Petschauert is. Ezzel már Európa-bajnok lett, a 2. helyért Petschauer simán, 5:1-re bánt el Dorossal. 1931-ben a bécsi Eb-n Piller, Kabos, Petschauer volt a sorrend a dobogón.

1932-ben a Los Angeles-i olimpián a döntőben Olaszország 2:2-ig bírta: Kabos Marzitól, Petschauer Gaudinitől kapott ki, aztán 9:2 után az olaszok „letették a fegyvert” … A magyar vívók annak ellenére parádéztak, hogy közülük csak Petschauer és Glykais rendelkezett olimpiai tapasztalattal. Piller például a 10-ből 10 asszót zárt veretlenül. Petschauer a hatból öt csörtéjét nyerte. Az egyéni versenyben Petschauer veretlenül ment tovább a selejtezőből, az elődöntőben azonban két vereség várta a hat sikere mellett. A Magyarországon készült amerikai Huffman 5:3-ra, a lengyel Papée 5:4-re verte. A tízes döntőben a három magyar vívásából Piller került ki veretlenül, Kabos és Pestchauer ellen 5:2, míg Kabos Peschauert verte 5:4-re. Nagy meglepetésre az olasz Gaudini mindhárom magyart legyőzte! Erre se volt addig példa. Gaudini azonban mégsem lett olimpiai bajnok. Pillernek csak ez az egy veresége volt, Gaudinit viszont a Santelli-tanítvány Huffman és a német Casmir is „hidegre tette”. Így Piller 8 győzelemmel olimpiai bajnok, míg Kabos, Casmir, Petschauer és Huffman 5-5 győzelemig jutott – közöttük a tusarány döntött. Petschauer az utolsó olimpiáján így lett 5. Különös, hogy egyéniben nem sikerült aranyérmet szereznie a világversenyeken, de még az országos bajnokságokon sem.

Az olimpia után huszonnyolc évesen abbahagyta. „Eddig kardomnak éltem, most a kardomból szeretnék megélni.” Úgy tervezte, hogy ott marad Amerikában, edző lesz, filmszerepet vállal, oktat és játszik, de hazatért. Már az olimpia idején színes tudósításokat közölt a játékokról a Színházi Életnek, hazatérése után Az Est-lapok sportírója és színikritikusa lett. Beszéljünk őszintén c. rovatával az 1930-as években a fővárosi közélet ismert szereplője lett, baráti társaságába tartoztak neves színészek (pl. Csortos Gyula), írók (pl. Karinthy Frigyes). Maga is többször fellépett, például a vívók gálavacsoráin és kitűnő utánzó számaival szórakoztatta a közönséget vagy az egyik magyar-olasz után a New York bárban halandzsa szöveggel elénekelte a Suny Boyt. Azonban mind inkább megélhetési gondokkal kellett szembenéznie. Még tréfált, de lelke mélyén már gyötrő szorongást érzett. „Most már elmúlt fölöttem az idő, rozsda emészti vállam, hát bevallhatom: szomorúsággal tölt el az emberek gonoszsága és bohóckodással igyekszem elterelni sötét gondolataimat” - írta 1940-ben a naplójába. (Syposs Zoltán: Villanó pengék)

Petschauer halálának körülményei tisztázatlanok. Tragédiájáról már a Szabadság c. napilap beszámolt (1945. február 9-én). Illés Béla író, a Vörös Hadsereg őrnagya közölte először, hogy az olimpiai bajnok egy Don melletti faluban hadifogságba esett. Igen rossz fizikai állapotban volt, vérhastól szenvedett, testén korbácsütéstől származó sebek látszottak. A 101/4-es munkaszolgálatos század, amelynek a hírhedt Muray Lipót volt a kiegészítő parancsnoka 1942. április 20-án vonult be, és április 27-én már a bevagonírozásra várakoztak. Az újabb érkezők közé tartozott Petschauer is, aki 27-én reggel a Veres Pálné utcai kiegészítő parancsnokságon feltűzte a ruhájára a kormányzó kitüntetéseit és úgy jelentkezett. Nem gondolta, hogy be kell majd vonulnia, hisz az akkori jogszabályok értelmében a Signum Laudisszal rendelkező zsidó személyek (különösen az olimpiai bajnokok) mentesültek a zsidótörvények alól. Petschauer tavaszi ruhában jelent meg, abban bízott, hogy csak felmutatja a mentességet és hazaengedik. Ezzel szemben a Keleti pályaudvaron azonnal vonatra rakták, hogy társaival idejében megérkezzen a frontra induló századhoz. Barátai több mint féléven át sikertelenül próbálták hazahozni. A századot 1942 szeptemberre a front közelébe vezényelték, árkokat ástak, szöges akadályokat cipeltek. Petschauert (is) összeszaggatták a drótok, végtagjait fagyási sérülések borították. 1943. január 14-én esett szovjet hadifogságba Novij Gran Hresztiki nevű településnél. A davidovkai szovjet hadifogolytáborban a tábori kórházban hunyt el kiütéses tífuszban, a közelmúltban előkerült halotti anyakönyve szerint 1943. január 20-án. Alig 40 évet élt. Nem temették el a katonai temetőben, egy jeltelen tömegsírban nyugszik. Részben az ő emlékét örökítette meg Szabó István A napfény íze c. filmje (1999).

Petschauer Attila emlékét is őrzi a Farkasréti Temetőben felállított Ismeretlen helyen nyugvó olimpiai bajnokok fekete márvány obeliszkoszlop (1991). A hat olimpiai bajnok: Barta István vízilabdázó, Berti László, Garay János, Gerde Oszkár dr.., Kabos Endre és Petschauer Attila vívó. Botlatókövet helyeztek el az emlékére a budapesti Attila út 65. számú ház előtt (2019).

Signum Laudis (1928)

Kozák Péter https://www.nevpont.hu/palyakep/petschauer-attila-08186 alapján (ott forrásmegjelöléssel).