Jakabos

Zsuzsanna

Emlékei szerint hideg volt az előtérben és fázott, miközben 14 esztendősen arra várt, hogy az akkor a Hajós fedett medencéjében, hét pályán megrendezett rövidpályás magyar bajnokságon beszólítsák az aktuális számához; egyébként ilyen fiatalon már győzni tudott 100 gyorson. Mindezt azelőtt vitte véghez, hogy a következő esztendőben az első komolyabb eredményeket szállította volna – merthogy 2004-ben előbb a madridi felnőtt Eb-n jutott döntőbe 400 vegyesen (4.) és 200 vegyesen (6.), majd nyáron, visszatérve az ibériai félszigetre, a lisszaboni junior Eb-n győzött 400-on, 200-on másodikként ért a falhoz, és a 4x200-as gyorsváltóval is sikerült aranyérmet nyernie. Augusztusban pedig az athéni olimpián úszhatott, igaz, 400 vegyesen még távol volt a finálétól. Nem úgy egy évvel később, élete első felnőtt világbajnokságán, Montrealban, ahol mindkét vegyesúszó számban bejutott a döntőbe, igaz, mindkét esetben maradt a 8. hely. Ez afféle jutalom volt egyébként a nagyszerűen sikerült budapesti junior Eb-t követően, ahol öt érmet szerzett, köztük újabb aranyakat, ezúttal 200 pillangón és a 4x100-as gyorsváltóval. Felnőttkarrierje első medáliáját a 2005-ös trieszti rövidpályás Eb-n kanyarították a nyakába, ahol 400 vegyesen ért be a harmadik helyre. Innentől állandó tagja volt a válogatottnak, a 2007-es vb-t leszámítva nem nagyon akadt olyan világverseny, akár nagypályás, akár rövidpályás, ahol ne lett volna ott. Változatos eredményeket produkált, egy ideig nem sikerült az éremszerzés, bár a pekingi olimpián a 4x200-as gyorsváltóval elért 6. hely mindenképp kiemelendő.

A következő ötkarikás ciklus egy újabb rövidpályás Eb-bronzzal indult (2009, Isztambul, a “jó” 400 vegyesen), majd jött a 2010-es Eb Budapesten, ahol végre nagypályán is meglett a felnőtt érem: négyvegyesen végzett harmadikként, míg a 4x200-as gyorsváltóval, Hosszú Katinkával, Verrasztó Evelynnel és Mutina Ágnessel – a lelátón igazi extázist váltva ki – sikerült megnyerniük az aranyérmet. A lendület pedig komolyan kitartott az esztendő végéig, és az eindhoveni rövidpályás Eb-n immár egyéniben is bajnoki címet, sőt, címeket ünnepelehetett, 200 pillangón és 400 vegyesen. Egyértelműen látszott, hogy a 2009 elején, végül is félévesre sikeredett amerikai kitérőt követő döntés, hogy Budapesten, a Jövő SC-ben edz a karrierje csúcsán járó Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes társaságában, meghozta gyümölcsét (ebben persze az is szerepet játszott, hogy akkori párja, a mellúszó Molnár Ákos szintén ebben a klubban úszott). A 2011-es vb-n ismét sikerült döntőbe jutnia 200 pillangón, a szczecini rövidpályás Eb-ről is hozott két érmet (ezüst és bronz, 100 és 400 vegyes), míg 2012-ben, a debreceni Eb-n három ezüst sikeredett (200 pille, 400 vegyes, 4x200-as gyorsváltó). A londoni olimpián igen fontos mérföldkő gyanánt sikerült eljutnia 200 pillangón a fináléba (s lett 7.), mindezt azok után, hogy négyvegyesen épphogy lemaradt (9. hely). Itt nem állt meg – végigversenyezte a rövidpályás Világkupa-sorozatot, ahol az összetettben második lett Hosszú Katinka mögött, majd a chartres-I rövidpályás Eb-n állt dobogóra mindhárom vegyesúszó távon (100: ezüst, 200-400: bronz). Ugyanakkor a Jövő SC-s csapat sajnos ilyen-olyan okokból felbomlott – így hamarosan visszatért a Petrov-családhoz, csak már Tolja bácsi fiával, Ivánnal folytatta az edzéseit 2013-tól.

És ez a váltás sem hagyott nyomot az eredményességen, tegyük hozzá, hiszen a barcelonai világbajnokságon mindhárom számában finálézott Jakabos, 200 pillangón lett 5., míg a két vegyesszámban egyaránt 6. A rövidpályás idény viszont kimaradt egy vállműtét miatt – a beavatkozás ugyanakkor jól sikerült, elvégre Zsu 2014-ben ismét régi fényében ragyogott, bár a dobogóról épphogy lecsúszott 400 vegyesen, a 4x200-as gyorsváltóval azért meglett az Eb-bronz Berlinben is. Igaz, a változatosság kedvéért ezután egy térdműtét következett (s maradt ki emiatt újfent a rövidpályás szezon egy része). 2015 elsősorban a magyar bajnokságon nyújtott teljesítményéről marad emlékezetes: hat egyéni számban végzett az élen, ráadásul a paletta alapján látható, Zsu valóban az egyik legsokoldalúbb magyar úszónak számított. Győzött 50 és 100 gyorson, 200 pillangón, 200 háton, valamint 200 és 400 vegyesen, és még 100 pillangón is beért a harmadik helyre. 2016-ban, a londoni nagypályás Eb-n megint sikerült 400 vegyesen bronzérmet szereznie, a 4x200-as gyorsváltóval pedig – ezúttal Katinkával, Evelynnel és Kapás Boglárkával – aranyat, plusz az újonnan bevezetett mixed gyorsváltóval még egy bronz is érkezett. A riói játékokon szintén a váltó hozta a sikerélményt: egy 6. helyet – vegyesen ugyanis nem tudott továbblépni az előfutamokból.

A 2017-es, hazai rendezésű világbajnokságon a mixed gyorsváltóval döntőzött, a 2018-as Eb-n továbbra sem rendezhettek 400 vegyes finálét nélküle (5.), és a legjobb nyolcba a 2019-es gwangjui vb-n is sikerült bekerülnie a leginkább embert próbáló távon (s lett hetedik). Sőt, még mindig a négyvegyes volt az, ahol hét év szünet után újra érmet tudott szerezni a rövidpályás Eb-n, Glasgowban – mégpedig egy ezüstöt, túl a 30. születésnapján. A világjárvány után is egy Eb-ezüsttel folytatta, Budapesten (4x200-as gyorsváltó), majd elindulhatott az ötödik olimpiáján is, és Tokióban a gyorsváltóval sikerült kivívniuk a döntőt, ott pedig hetedikként beérniük. És egyre inkább úgy tűnt, Zsu az örökkévalóságig úszik. A 2022-es római Európa-bajnokságon hosszú idő után meg tudta előzni Hosszú Katinkát az előfutamokban, és a későbbi győztes, Mihályvári-Farkas Viktória mögött továbbjutni második magyarként – hogy aztán megtartsa ezt a pozíciót, és ezüstérmesként mosolyogjon a dobogón. 2023-ban megdöntötte az első részvételi rekordot: első magyarként indult a kilencedik nagypályás világbajnokságán, bár Fukuokában csak 200 vegyesen tudott egy kört menni. Ám ha valaki úgy gondolta, hogy Jakabos kezd kikopni a nemzetközi mezőnyből, az nagyot tévedett – függetlenül attól, hogy hogy a 2024-es ob-n 2003 óta első ízben maradt egyéni érem nélkül. Ám így, 21 év után is, azért a győriek váltóival még nyert három bajnoki címet, így 39 aranyéremnél járt ekkor.

A belgrádi Európa-bajnokságon pedig újfent csodát tett: a 400 vegyes szokásos, négyrésztvevős magyar tusakodásában ismét a második legjobbnak bizonyult délelőtt, ezt pedig egy bronzéremre konvertálta a fináléban; 35 évesen soha, senki nem állt még vb-n vagy Eb-n dobogón a leggyilkosabb távon. Azaz igazán emlékezetessé tette újabb rekorddöntését – az Eb-k 98 éves történetében ő lett az első, aki tizenegyedik alkalommal állt rajthoz. És nem ez volt az egyetlen komoly dobása, hiszen újabb Európa-bajnoki címet szerzett a 70 év után diadalmaskodó 4x100-as gyorsváltó tagjaként, és a 4x200-assal is behúzott egy ezüstöt. Ez már önmagában elképesztő teljesítmény – ám hogy ez nagyon is emberi történet, ami a medencében íródott, nem pedig egy hollywoodi forgatókönyvíró asztalán, azt a 200 pillangóhoz köthető kisebb agónia bizonyítja. Zsu maga sem gondolta, hogy közel kerülhet a párizsi szerepléshez, ehhez képest a táv reggeli előfutamában egyetlen tized hiányzott a kvalifikációs szint teljesítéséhez. Ezek után még kétszer tehetett kísérletet, ám még egyszer nem tudott ennyire jó időt kisajtolni magából, azaz valóban néhány centivel, de lemaradt arról, hogy a világ úszósportjában ötödikként a hatodik olimpiáján is rajtkőre állhasson. “Sebaj, legalább egyszer az életben elmegyek nyaralni” – mondta mosolyogva, és az a mosoly csupán egészen kicsikét nem volt őszinte. Mert egyébként szokás szerint csodás derű áradt belőle mindvégig, újból és újból tudott örülni az érmeinek s persze látta el jótanácsokkal a fiatalokat; korántsem mellesleg, a 400 vegyes döntőjében a hét rivális közül négyen még meg sem születtek (ketten pedig még nem voltak egyévesek), amikor Zsu élete első Eb-jén már finálézott ebben a számban.

Arról, hogy még mindig úszik, igen érzékletesen beszélt egy interjúban: “Minden úszó más, egyedi módon hat rá a terhelés, a monotonitás. Nálam London után szinte évről évre született meg a döntés a folytatásról. 2013-ban például megműtötték a megnyúlt szalagjaim miatt krónikusan gyulladt vállamat. Az operációban benne volt, hogy utána vége, nem tudok majd felépülni, képtelen leszek ugyanazon a szinten úszni, mint előtte. Hetekig csak „hótündért rajzoltam” a víz felszínére. Nemrég tudatosult bennem, hogy tíz éve, amikor Győrbe költöztem, mekkora bizalmat szavazott nekem az egyesületem azzal, hogy a hiedelmek szerint egy nem fiatal, ráadásul sérült versenyzőt leigazoltak. 2014 nyarán ráadásként a porc is megsérült az egyik térdemben, ősszel újra kés alá kellett feküdnöm, mire felépültem, már 2015-öt írtunk, és ott álltunk egy évvel Rio előtt. London után erre az olimpiára végképp utolsóként gondoltunk, de mivel közben Budapest megkapta a 2017-es vb-t is, a történelmi magyarországi világbajnokságot sem akartam kihagyni. Az előtte lévő években többször átéltük, milyen egy magyar rendezésű Eb, ezek alapján azt reméltük, a világbajnokság életre szóló élmény lesz. Az is lett, és ideális alkalomnak tűnt a pályafutásom befejezésére, hogy másra is jusson idő, energia, például arra, hogy oltár elé vigyen a férjem. Ezek után le is mondtam a 2018-as válogatott edzőtábort. Otthon maradtam. De szeretek edzésre járni, és ez mindent megmagyaráz. Egy idő után azt gondoltam, ha már itthon vagyok, lemegyek az uszodába. Mostanában hallottam vagy olvastam valahol, és megmaradt bennem az a mondat, hogy ez – esetemben az úszás – nem az, amit csinálok, hanem az, ahogyan élek. Legfeljebb majd eljön az idő, amikor úgy élek, hogy már nem versenyzek. Nem hiszem, hogy hiányozni fog. Sohasem a verseny hajtott, kevés olyan akadt, amely után azt mondtam, na igen, ez az az érzés, amiért csinálom. Nem szeretnék sem érzelmileg, sem testileg belerokkanni az úszásba. Évek óta úgy indul az idényem, hogy oké, ez lesz az utolsó. De most mit csináljak? Otthon üljek? Az a legjobb dolog, amit az ember a testéért, az egészségéért tehet, ha mozog. Én úszom. De ha már úszom, csináljuk ésszel és jól. Rendre változtattunk az edzésmódszeren, mert ezt vagy azt már nem bírtam, ezt meg azt viszont még nem próbáltuk. És miután menet közben azt éreztem, hogy amit kipróbáltunk, működik, rendre megúsztam a szintet. Ezek után mondjam le a versenyt? Mégiscsak megtisztelő az, hogy Eb-n, vb-n, pláne a Covid utáni tokiói olimpián – ahonnan szintén van egy váltó 7. helyem – képviseled az országodat, a klubodat, amik egyébként bizalmat szavaztak neked anno a bajban. Sosem akartam megfutamodni, kudarckerülő lenni. És így rendre valahogy belecsöppentem a következő évbe.” Egy biztos: mi alig várjuk az újabb belecsöppenést, mert nagyon úgy tűnik: Jakabos Zsun valóban nem fog az idő.