Hosszú

Katinka

Sportcsaládba született, hiszen édesapja, Hosszú István a bajai kosárlabda-klub a szó szoros és átvitt értelmében is kimagasló játékosa volt, egyik főszereplője a csapat szenzációszámba menő 1987-es kupagyőzelmének. Katinka majdani pályafutása szempontjából ugyanakkor sokkal fontosabb tény, hogy nagyapja úszóedzőként dolgozott, aki már négyévesen megtanította a kisunokáját úszni, majd sikerrel ott tartotta a medencében. Az elég korán kiderült, hogy az ifjú lány terhelhetősége átlagfeletti, és miután elkezdtek versenyekre járni, hamarosan a nagypapa úgy gondolta: apró pénzdíjakkal ösztönzi Katinkát, aki rengeteg számban állt rajthoz. Idővel azonban a kislány olyan sikeressé vált, hogy a nagypapa kénytelen volt felfüggeszteni a „pénzdíj-rendszert”, miután az aranyakért járó párszáz forintok is komolyan veszélyeztették a családi kasszát. Addig azonban még csaknem további húsz esztendő telt el, hogy ez a módszer immár „nagyban” kezdjen egyszerre üzemelni és Katinka páratlan sikersorozatának egyik alapjává válni – a sok-sok-esztendő pedig meglehetősen változatosan telt. Pass Ferenc keze alatt a sportág egyik ígéretévé serdült a fiatal lány, akit a lisszaboni junior Eb-n szerzett négy érmét követően (győzelem a 4x200-as gyorsváltóval, ezüst a 4x100-as gyorsváltóval, bronz 200 gyorson és 400 vegyesen) kivittek az athéni olimpiára, és aki aztán 15 évesen először keltett komolyabb feltűnést, amikor 400 vegyesen bronzérmet nyert a 2004 decemberében rendezett bécsi rövidpályás Európa-bajnokságon.

A folytatás ugyanakkor igencsak „hepehupásra” sikeredett. Miközben a 2005-ös, budapesti junior Eb-n egy tündöklően tehetséges generáció tagjaként sikert sikerre halmoztak a Margitszigeten Jakabos Zsuzsannával és a Verrasztó-testvérekkel – Katinka egymaga 7 érmet szerzett, ebből három volt arany (200 gyors, 400 vegyes, 4x200-as gyorsváltó) –, egy évvel később a nagy reményekkel várt budapesti felnőtt Eb-n elmaradt az áttörés, fő számában, 400 vegyesen például egy szabálytalanság miatt kizárták az előfutamokban. A következő esztendő, 2007 komolyabb eredmények nélkül pergett le, a melbourne-i vb-n nem sikerült döntőbe jutnia, az év végi, debreceni rövidpályás Eb-n igen, ám az érem egyik vegyesúszó távon sem jött össze. Katinka erre az időszakra visszaemlékezve egyik legjellemzőbb történetként – az akkori hozzáállását illusztrálandó – egy 2008 elején tartott dél-afrikai edzőtábort idézett fel, ahol elmondása szerint nem akarta felvenni az úszószemüveget, hogy úgymond „egyenletesen barnuljon le”. Bár a tehetsége ismét megmutatkozott a márciusban tartott nagypályás Eb-n, elvégre négyvegyesen ezüstérmesként zárt Eindhovenben, ám az olimpiáig nem tartott ki a lendület (elég egyébként visszanézni a pekingi csapatfotókat: egy bájosan pufók kislány néz vissza ránk), Pekingben nem sikerült döntőbe kerülni, és ekkor saját bevallása szerint lélekben már szakított az úszással.

Szerencsére egy feltörekvő amerikai edző, Dave Salo (is) látta benne a potenciált, ezért Katinka felvételt nyert a dél-kaliforniai egyetemre, ahol a USC Trojans úszócsapatának tagja lett. Bár az Egyesült Államokba úgy érkezett, hogy túl sok reményt nem táplált úszókarrierjét illetően, a kinti miliő gyökeresen megváltoztatta. Egy évvel később egy testben és lélekben teljes metamorfózison átesett versenyző érkezett a római világbajnokságra, ahol általános elképedést okozva előbb bronzérmet szerzett 200 pillangón és 200 vegyesen, majd az esemény zárónapján világbajnok lett 400 vegyesen, miközben mindhárom távon új Európa-csúcsot állított fel. Az új dimenzióba került karrier lendülete még 2010-ben is kitartott – igaz, az újabb budapesti Eb egy hatalmas csalódással indult (400 vegyesen a brit Hannah Miley megelőzte), aztán viszont sikerült maga mögött hagynia mindezt, megnyerte a 200 pillangót, majd egy mámoros napon előbb egyetlen századdal megelőzte Verrasztó Evelynt 200 vegyesen, majd az utolsó fináléban ők ketten, plusz Jakabos Zsuzsanna és Mutina Ágnes 5000 tomboló szurkoló előtt csaknem hatvan év után újból felnőtt váltóaranyérmet szerzett Magyarországnak egy világversenyen. A dubaji rövidpályás vb 2010 decemberében apróbb figyelmeztetésként hatott – negyedik helyek egyéniben –, hogy aztán 2011 komoly csalódásokat hozzon. Katinka többé már nem számított a Salo-csapat fénylő csillagának: a vele elért sikerek miatt egyre több nagyszerű úszó érkezett a Trojanhoz, Katinka egy lett a sok kiválóság között, nem kapta meg azt a figyelmet az edzőtől, amihez hozzászokott, és így fokozatosan beleszürkült nem csak a csapata mezőnyébe, de a nemzetközibe is. A sanghaji világbajnokságon egy kétszáz vegyesen elért 6. hely volt a legjobb helyezés, 400-on komoly csalódást élt meg, mindössze 15. lett. A londoni olimpia évében a debreceni Eb májusban már sokkal biztatóbban alakult, három kedvenc távján egyaránt aranyérmes lett (200 pillangó, 200-400 vegyes), Londonban azonban képtelen volt kihozni magából a legjobbat. A semmiből feltűnt 14 éves kínai Je Si-Ven sokkolta a mezőnyt kiváló úszásaival, míg Katinka négyszázon épp lemaradt a dobogóról (4. hely). A kétszázas távokon sem a nyomást, sem a terhelést nem bírta: pillangón nem tudott döntőbe jutni, a fél órával később rendezett vegyes döntőjében utolsó lett; hogy ezek után a 4x200-as gyorsváltóval két századdal maradtak le a fináléról, hovatovább sorsszerűnek tűnt. Egy örökkön emlékezetes párbeszéd a melegítőmedencénél nem sokat segített a történtek megemésztésében: a kissé kétségbeesett „Most mi lesz?” kérdésre ugyanis amerikai edzője, Dave Salo csupán annyit felelt: „Majd nyitsz egy szépségszalont Magyarországon.”

Négy évvel Peking után tehát ismét teljesen kilátástalannak hatott mindent, Katinkában egyedül egy korábbi úszótársa, akkori barátja, Shane Tusup tartotta a lelket. Shane volt az, akire Katinka Kaliforniába érkezésekor Salo azt mondta: felőle akár a kabinossal és a gondnokkal is összeállhat, csak a szakállas sráccal nem. Mégis egy pár lett belőlük – majd a következő években a sportág legsikeresebb edző-versenyző párosa. A komolyabb edzői képesítés és tapasztalat nélküli egykori hátúszónál az elszántság és a vízió helyettesítette a hiányosságokat. Maximalizmusa szigorú tervezéssel és precíz végrehajtással párosult, újfajta megközelítése pedig idővel megcáfolt egy sor évtizedes dogmát. Ennek jeleként 2012 őszén kezdték a „versenyezve felkészülni” metódust fejleszteni. Előbb az őszi Világkupákon ért el Katinka feltűnőbb eredményeket, miközben a sportági szlenggel szólva „végigúszta az étlapot”, azaz csaknem az összes számban rajthoz állt, és végül ő lett a Világkupa-sorozat összetett győztese. A nagy menetelést folytatta az év végi rövidpályás Eb-ken és vb-ken – Chartres-ban három aranyérmet szerzett (100-200 vegyes, 200 pillangó), Isztambulban ugyan csak egyet (100 vegyes), ám itt például öt egyéni számban állt a dobogón, azaz érződött, hogy az új módszer, legalábbis Katinka esetében működőképes. Mindez egyre fényesebben igazolódott vissza 2013-ban: a nagy áttörés a barcelonai világbajnokságon érkezett, ahol Katinka immár nemzetközi mezőnyben érte el a 200-400 vegyesduplát, s lett bronzérmes 200 pillangón (emellett más távokon is indult). Csúcsformában úszva a vb után néhány nappal 48 óra leforgása alatt négy rövidpályás világrekordot úszott az eindhoveni Világkupán (100 és 200 vegyesen egyaránt az előfutamban és a döntőben is csúcsot döntött), a következő héten pedig Berlinben 400-on is megtette ugyanezt, így ő lett az első úszónő, aki mindhárom rövidpályás vegyesúszó-számban világrekordernek mondhatta magát. Amikor novemberben 50 háton megdöntötte az országos csúcsot, magyar sportági mérföldkő mellett haladt el azzal, hogy csúcstartóként tartották számon mind az öt úszásnemben (négy alap, plusz vegyes). Újból utcahosszal vitte el a Világkupa összetett elsőséget, több százezer dollárnyi pénzdíjat sikerült összegyűjtenie – igaz, az évadzáró herningi rövidpályás Eb-n jött egy döccenés. Elsősorban mentálisan nem sikerült tartania a megfelelő szintet, így négy érme közül „csak” egy volt az arany (200 vegyes), és többen úgy gondolták, szakmai támaszra van szüksége a Hosszú-Tusup kettősnek. Ők azonban kitartottak a saját út mellett (amellett, hogy immár férjként és feleségként dolgoztak tovább: 2013 augusztusában házasodtak össze Seychelle szigetén, igaz, egy olyan hotelben, ahol volt ötvenes medence, mert Katinka még a mézes hetek alatt sem állt le a tréningekkel).

2014 egy újabb lépcsőfoknak bizonyult, sikerült stabilizálni Katinka teljesítményét, miközben a szigorúan megtervezett étrendnek és az étrendkiegészítőknek hála teste teljes mértékben átalakult, gyakorlatilag egyetlen gramm felesleg nélkül érte el egyre kimagaslóbb eredményeit. Az országos bajnokságon egy sosem látott sorozatot vitt végbe: minden egyes távon elindult (azaz 17 egyéni számban), nyolcat megnyert, ötben lett ezüstérmes, háromban bronzérmes, csupán 1500 gyorson maradt le kevéssel a dobogóról (és még a váltókkal is szerzett három ezüst és egy bronzérmet, azaz négy nap alatt 20-szor szólították az eredményhirdetésekhez). A berlini Európa-bajnokságon rutinszerűen duplázta le a 200-400 vegyest, emellett az új műfaj, azaz a hátúszás is egyre jobban ment, hiszen 100-on első lett, de még a régi kedvencet sem engedte el teljesen (bronz 200 pillangón), és 200 gyorson is besöpört egy ezüstérmet, sőt, egészen félelmetes hajrával harmadik helyhez segítette a 4x200-as gyorsváltót is. Akárcsak egy esztendővel korábban, a nyári nagy versenyt rögtön követő Világkupa-állomások során újból átírta a három vegyesúszó-táv világrekordjait (ezúttal Dohában és Dubajban), és újfent összetett győztesként érkezett a szezonzáró nagy viadalra, a rövidpályás világbajnokságra. Dohában nyolc távon indult, valamennyin éremmel zárt: érdekesség, hogy vagy ő nyert világcsúccsal (immár 100 és 200 háton is, plusz 100 és 200 vegyesen), vagy akik őt megelőzték (így régi riválisa, a spanyol Mireia Belmonte, aki meglepte 200 pillangón és 400 vegyesen).

Két év kőkemény munkájának 2015-2016-ra érett be igazán a gyümölcse. A kazanyi világbajnokságon nagypályán is sikerült az, ami 25-ös medencében korábban oly sokszor: a világcsúcsjavítás. Ráadásul 200 vegyesen egy, a szakma által a legnehezebben megdönthető rekordok egyikét sikerült legyűrnie. Az előfutamban és a középdöntőben elért Európa-csúcsok már előrejelezték mindazt, ami a döntőben következett: mégis, amikor Katinka az amerikai Ariana Kukors cápadresszben elért, 2009-es űridején belül ért a falhoz (2:06.21), ő is, és a mindig oly vehemensen ünneplő edző-férj, Shane is könnyezett. Utóbb Katinka bevallotta, egy ilyen horderejű eredmény rengeteg érzelmi energiát éget el, ezért sikerült a vb hátralévő időszaka kissé szolidabbra, bár a 200 háton elért bronz, illetve az, hogy sikerült országos csúcsot úsznia – ami se többet, se kevesebbet nem jelentett, mint hogy felülmúlta Egerszegi Krisztina 1991 óta fennálló, legendás, 2:06.62-jét (2:06.18) –, meg persze a zárónapi 400 vegyes megnyerése így is elsőrangú produkció volt. A Világkupa őszi állomásain ezúttal csupán az éremhalmozás zajlott (persze nyerte az összetettet), miután a versenyeket az olimpiai kvalifikáció jegyében nagypályán rendezték – így a világrekordok 2015 decemberében, az izraeli Netanyában rendezett Eb-n érkeztek, 100-on és 400-on, hat aranyérem kíséretében: mindhárom hátúszó és mindhárom vegyesúszó távot behúzta Katinka, plusz ezüstérmes lett 400 gyorson.

Az olimpia évére gyakorlatilag csak az volt a kérdés, hogy a vegyesúszószámok mellett képes lesz-e a hátúszó-távokon is kiemelkedő eredményekre. A főpróbának számító londoni Eb-n májusban egy apróbb „hibaponttal” hozta a maximumot: két szokásos arany vegyesen, győzelem 200 háton, és egy ezüst 100-on – majd tíz év után újfent diadal a 4x200-as gyorsváltóval is. A munka dandárját elvégezték: a brutális versenyprogramnak köszönhetően Katinka egyértelműen kijelenthette, gyakorlatilag nem létezik olyan szituáció, amely meglephetné a riói játékokon, és amely veszélyeztethetné az eredményes szereplését. És miután rögtön a nyitónapon döbbenetes világrekorddal (4:26.36) nyerte a 400 vegyest, gyakorlatilag teljesült a gyermekkori álom, plusz meglett a bónusz, a csúcs is – innentől pedig kizárólag az volt a kérdés, sikerül-e felülmúlnia Egerszegi Krisztina barcelonai rekordját, azaz szerezhet-e egy olimpián négy egyéni bajnoki címet. Hat századon múlt – 200 vegyesen és 100 háton egyértelmű győzelmeket aratott, ugyanakkor az amerikai Maya DiRado elsőrangú taktikával, kiváló hajrával valahogy megelőzte 200-on, 0.06 másodperccel előbb érte el a falat; Katinka azonban így is az egész olimpia legeredményesebb női úszójának bizonyult. Jöhetett a ráadás, a Világkupán újabb éremhalmozás, bár ezúttal rekordok nélkül. És ezúttal „csak” a győzelmek sorjáztak az évvégi, windsori rövidpályás vb-n, ahol hét aranyéremmel és két ezüsttel minden idők legnagyszerűbb egyéni kollekcióját gyűjtötte be: FINA-világbajnokságon korábban még soha, senki nem nyert kilenc egyéni érmet. „Számomra kicsi koromban Egér (Egerszegi Krisztina) volt a példaképem, ugyanakkor ahogy haladt előre a pályafutásom, más célok és mások is motiváltak – írta erről egyik könyvében. – Emlékszem, lehettem tízéves, amikor először mondtam ki, olimpiai bajnok akarok lenni. Viszont kicsit később, tinédzserként már arra vágytam, hogy egyszer egyetemi ösztöndíjat kaphassak Amerikában. Akkoriban Kovács Ági volt a példa, aki elment, hogy kint tanuljon az egyetemen, aztán hazajött, és még utána is jól tudott szerepelni. Hogy mi kell még? Azt hiszem, a versenyszellem rendkívül fontos. Az edzésen is. Még ma is folyamatosan az lebeg a szemem előtt, hogy a nagy versenyeken én nyerek. És ez mindig továbblendít a legkeményebb periódusokon is. És az is fontos, hogy ha sikereket érsz el, akkor is maradjon meg a motiváció. Számomra most például az az óriási cél, hogy évről évre legyőzzem önmagam, azaz meg tudjam dönteni a saját legjobb időimet.”

Ez ugyan 2017-ben még nem látszott, utóbb azonban egyértelmű: a 2015-16-ban járt Katinka pályafutása delelőjén. Ugyanakkor a csúcsról lefelé vezető út is további sikerekkel volt kikövezve – miként az is tény, 2017 volt az utolsó „békeév”. Ez az az esztendő, amikor a budapesti FINA Világbajnokság lázában égett az ország – Katinka a vb-promóció abszolút főszereplőjének számított, immár saját klubja, az Iron Swim színeiben versenyzett, és olyan tényezőnek számított a sportágon belül, hogy még a Magyar Úszó Szövetség vezetésének átalakításában is kiemelkedő szerepet játszott. A medencében pedig továbbra is szállította a kiváló eredményeket: a vb varázslatos két hete során végül csak ő tudott hazai színekben aranyérmet szerezni (csak a szokásos: 200-400 vegyes), plusz még belefért egy második (200 hát) és egy harmadik hely (200 pillangó) is. A Világkupában az előző esztendőkben zsákszámra nyert érmek „megtették” a hatásukat: a FINA átírta a szabályokat, és limitálta az összetett elsőségért folyó versengésbe beleszámító eredményeket – így Katinka öt egymást követő végső siker után ebben a szezonban a második helyre szorult, jóllehet továbbra is 4-6 aranyat akasztott állomásonként. A szezonzáró koppenhágai rövidpályás Eb a nyerőszéria szempontjából pont ugyanolyan volt, mint a korábbi hasonló viadalok: Katinka ismét besöpört hat elsőséget (szokás szerint a három hátúszó- és a három vegyesúszó-számot) – mégis volt egy hatalmas különbség: Shane Tusup nélkül érkezett a helyszínre. Miután 2012 óta gyakorlatilag egyetlen napot sem töltöttek külön, ez azonnal találgatásokra adott okot; Katinka ráadásul az előző években megszokottá vált szcenáriótól – hogy a magyar csapattól teljes elkülönülve készült edzőjével a helyszíneken – ismét csak merőben eltérően végig a társakkal töltötte az időt. Mígnem 2018 januárjában, az Év Sportolója gálán kiderült: Shane-nel a kapcsolatuk zátonyra futott. Katinka egyébként hatodszor – zsinórban ötödször – lett az év magyar sportolónője, Tusupot megválasztották az Év edzőjének, és bár az amerikai férj tört magyarsággal felolvasott egy bocsánatkérő levelet, hamarosan kiderült: nincs visszaút.

Katinka néhány hónapra eltűnt a nyilvánosság elől, a tavasz folyamán alig indult versenyen – nyár elején mutatta be új edzőjét, Petrov Árpádot, a glasgow-i Eb-n ugyanakkor csak a 200 vegyest vállalta be, a 400-ra nem érezte felkészültnek magát. Hanem ez volt az a táv, amelyiken akkor is rendre győzött, amikor egyébként küszködött önmagával (például Herningben, 2013-ban) – nem véletlen, hogy 200 vegyesen 2012 és 2019 között egy példátlan, 67-es győzelmi szériát produkált; Glasgow-ban, a csúcsformájától messze is sikerült legyőznie vetélytársait, még ha az olasz Ilaria Cusinatót csupán nyolc századmásodperccel előzte is meg. A Világkupa-idényben ismét a második helyen zárt az összetettben, állomásonként immár hármasával-négyesével nyerte az aranyakat a korábbi, 8-10-es szériák helyett, míg a hangzhoui rövidpályás világbajnokságon a két esztendővel korábbihoz képest visszafogottabb, ám még így is kifejezetten elismerésre méltó éremkollekcióval zárt. Újfent elsőként ért célba mindhárom vegyesúszó-számban, továbbá a régi kedvenc 200 pillangón, illetve a lassan „hátra hagyott” hátúszó távokon azért 100-on begyűjtött egy ezüstöt is – ezzel tovább erősítette toronymagas első helyét a rövidpályás vb-k abszolút örökrangsorában, hiszen immár 17-szeres bajnoknak mondhatta magát, s mindösszesen 27 dobogós helyezésnél járt.

A helyzet szerencsére nem változott sokat 2019-re sem: Katinka továbbra is megbízhatóan teljesített, ugyanakkor a Tusup-féle ciklusból ismert „minden versenyen indulunk minden számban” metódust finomhangolták, avagy maradt a sok verseny, ám Katinka azért nem állt fel a rajtkőre ötpercenként. Az év fő eseményén újabb fejezetet írt a történelemkönyvekbe: korábban senki sem érte el azt, ami ő, hogy négy egymást követő világbajnokságon duplázik ugyanabban az úszásnemben: 2013, 2015 és 2017 után Kvangdzsuból is hazahozta a 200 és a 400 vegyes aranyérmét. Női úszó még sohasem tudta ugyanazt a számot megnyerni zsinórban négy vb-n (Katinka mindjárt kettőben is megtette), illetve a hölgyek között szintén elsőként gyűjtött öt vb-aranyat ugyanazon a távon (400 vegyes – erre a férfiak között is csupán Michael Phelps volt képes, 200 pillangón). A Világkupa-összetettben egymás után harmadszor lett második, ugyanakkor olyan újabb rekordot állított fel, amelyet aligha döntenek meg, tán a távoli jövőben sem: megnyerte 300. Vk-versenyét is. A szezon végén 309 aranyéremmel állt, 85 ezüst és 67 bronz mellett, azaz 461 éremmel mindösszesen; viszonyításként: a férfiak között az örökrangsort vezető dél-afrikai Chad le Clos a 2022-es szezonban érte el a 150. győzelmét. A rövidpályás Eb-n egy magyar csúcsot adott át a múltnak: Cseh Lászlót megelőzve a 20. sikerét aratta Glasgow-ban, ahol ezúttal négy számot vállalt, és mind a négyet megnyerte – szokás szerint a három vegyest, és a kettő pillét. Minden jel arra mutatott tehát, hogy a 2019-ben a FINA által ötödször is az Év női úszójává választott klasszis a következő esztendőben a két vegyesúszó-szám megnyerésével utolérheti Egerszegi Krisztinát is az olimpiai elsőségek tekintetében.

Amikor a FINA új pénzdíjas szuperversenyén, az úszó Bajnokok Ligája pekingi állomásán 2020 januárjában 200 vegyesen a kanadai Sydney Pickrem megszakította Katinka hat és fél éve tartó veretlenségi sorozatát, ezt mindenki szakmai figyelmeztető jelnek tartotta – hamarosan azonban kiderült, Kínában sokkal drámaibb folyamatok indultak el. A hamarosan kitörő Covid-világjárvány hibernálta a világ sportéletét, a pályájuk vége felé járó, harmincon túli klasszisok esetében pedig a plusz egy esztendő jóvátehetetlen károkat okozott. Európa korábbi biztos éremszállítói közül Katinka mellett az olasz Federica Pellegrini, az orosz Julija Jefimova és a svéd Sarah Sjöström sem tudott nyerni a 2021-re tolódott tokiói játékokon. Katinka esetében a májusi Európa-bajnokság alapján még reménykedhettünk: 400 vegyesen újfent győzött, ám az ideje mutatta, messze jár egykori csúcsformájától. A 200 pillangón (Kapás Boglárka mögött) behúzott ezüst és a 200 vegyesen elért bronzérem minden idők legeredményesebb Eb-szereplőjévé tette (24 érem: 15-6-3, azóta Sarah Sjöström megelőzte) – ám az, hogy kétszázon ketten is jobbnak bizonyultak nála, jelezte: immár nem számít a vegyes abszolút uralkodójának. Az olimpián pedig kiderült: a törlődött 2020-as esztendő megtörte a hosszú évek lendületét, a 2021-ben hellyel-közzel újrainduló sportélet pedig korántsem kínált annyi versenyzési lehetőséget, ami Katinka számára ideális; vegyesen ugyan eljutott a döntőig mindkét távon, ám a dobogóra nem volt esélye, 400-on 5., 200-on 7. lett, míg kétszáz pillangón visszalépett, háton pedig nem jutott a középdöntőbe. Időközben ismét edzőt váltott, az olimpiára Nagy József készítette fel, a játékokat követően új vőlegénye, Gelencsér Máté vette át a szakmai irányítást; az újratervezés fázisában ugyanakkor egyik rövidpályás viadalon sem indult el 2021 végén (az Eb-n Kazanyban, illetve a vb-n Abu-Dzabiban). 2022-nek úgy ment neki, hogy 96 érmet szerzett eladdig olimpiákon, vb-ken és Eb-ken, azaz szeretne úgy visszavonulni, mint az első az úszósport históriájában, aki százszor állt dobogón a világversenyeken. Nyáron dupla esély kínálkozott, hiszen két megaviadalt is rendeztek (a pandémia miatt felborult versenynaptár halasztásait „ledolgozandó”): három hónapon belül vb-t Budapesten, majd Eb-t Rómában. A hazai szurkolósereg érem nélkül is ünnepelte Katinkát, különösen a zárónapi, 400 vegyesen elért 4. helye után. Mivel egyedüli európaiként lett döntős, a római Eb-n a szám esélyesének vélték, ám olyasmi történt, ami addig soha: bár 4. lett az előfutamokban, két honfitárs is megelőzte, Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna is, és a szabályok értelmében egy nemzetből csak a két legjobb juthatott tovább, így Katinka nem döntőzhetett (a másik két lány az első két helyen zárt aztán). Kétszázon sikerült a finálé, ám ott maradt a 8. hely – így végül egy lépést tudott tenni az új cél felé: a 4x200-as gyorsváltó tagjaként lett bronzérmes. Még a mixed 4x200-as váltóba is belekóstolt, ám a kvartett a negyedik helyen végzett; a jövő ad arra választ, hogy a 2009-ben Rómában új dimenzióba került pályafutás 2022-ben Rómában ért-e véget, vagy még meglehet a hiányzó három érem.

Mindazonáltal Katinka ars poeticáját kellőképp hitelesítik fantasztikus eredményei, azaz érdemes felidézni, mindannyiunk okulására: „Mindannyiunk életében van valami, amit kellő odaadással ki lehet színezni úgy, hogy megadja a szükséges élvezetet. Még a mindennapok munkáját is. Gondoljatok bele: tőlünk, úszóktól mindig arról érdeklődnek, hogy bírjuk azt a rettenetesen sok edzést, hogy nem fásulunk bele, hogy mindig a medence fenekét bámuljuk. Nos, csakis úgy, hogy nem csupán a csíkot látjuk ott alul, de a célt is magunk elé képzeljük. Nem kell egy aranyéremnek, vagy a WR betűnek konkrétan ott lebegni a szem előtt. A tudatban viszont munkáljon ott a ’ma is jobb akarok lenni’ örök törvénye. És ha ez ott van, ha ehhez hozzákapcsolja ki-ki a maga nagy életcélját, és a világcsúcsot a családja boldogságával, egy új otthonnal, egy nagyszerű nyaralással, a gyerekek csodás karácsonyi ajándékával helyettesíti, akkor lehet, hogy ezek nincsenek ugyan karnyújtásnyira még – de elérhetőek, ha nem hagyjuk magunkat lebeszélni róla. Ha hanyattlökjük a megelégedettség kis gazfickóját, amikor elénk lép, ha hátat fordítunk a kényelmes kifogások hívogató foteljének. Mindenkinek van egy Zónája – ha azt eléri, csodákra képes. Pontosabban: eleinte csodálkozik azon, hogy valamit véghez tudott vinni. Később szépen rá fogtok jönni: ez nagyon is természetes állapot, és kevés jobb dolog van annál, mint odakerülve tenni, amire hivatottak vagyunk. Számomra most már szent cél egy-egy verseny alkalmával, hogy sikerüljön belépnem a zónába, hogy tomboljon az adrenalin a legutolsó sejt szintjén, érezzem az izgalmat, az agresszivitást magamban, hogy most mindjárt a vízben leszek, és el tudok indulni, rettenetesen gyorsan. Ez az érzés éltet a legteljesebb mértékben. Ez egy olyan élmény, amit újra és újra át akarok élni. Ez maga az úszás iránt érzett szenvedély.”