Nehéz kezdet
Kajakos pályafutása majdnem pillanatok alatt véget ért. “Először 1956 telén a Fradiba mentem le, ahol Granek volt az edző, ám mivel nem voltam híve a tornatermi edzéseknek, el is maradtam. Tavasszal azonban egy barátom invitálására lementem a Dózsa Tímár utcai telepére, és ottragadtam.” – elevenítette fel megismerkedését a sportággal az 1960-as évek meghatározó versenyzője, akinek karrierje két szakaszra osztható.
Az Újpesti Dózsában klasszisok sora kajakozott, például az olimpiai bajnok Fábián László Öcsi, aki később a párja is lett.
“Örülök, hogy ottragadtam, bár majdnem sikerült kirúgatnom magam. Éppen hogy megtanultam kajakozni, de én már el is kötöttem egy hajót, és engedély nélkül elmentem egy Hajógyári-sziget körre. Nem a balhé kedvéért csináltam, hanem azért, mert tényleg annyira megszerettem a kajakozást, a vizet. Két évvel később már nemzetközi versenyen indultam Olaszországban, majd 1959-ben mindössze 18 évesen aranyérmes lettem K-1 1000 méteren és Petróczy Jánossal párban 10 000 méteren is a duisburgi Európa-bajnokságon. Egy esztendővel később pedig második lettem a dán Erik Hansen mögött és a kajakkirály Gert Frederiksson előtt a római olimpián K-1 1000 méteren és a váltóval is. A Tímár utcában tényleg olyan közegben élhettünk, edzhettünk, ami garantálta a sikereket. Színvonalas társaság volt, nagyon jó csapat alakult ki, minden edzésen hajtottuk, húztuk egymást és a szabadidőnket is együtt töltöttük el. Az edzések után mindig ott maradtunk még beszélgetni vagy focizni. Nyolc évet töltöttem el ebben a fantasztikus társaságban, Fábián Lacival párosban nagy sikereket éltünk meg… Aztán fogtam magam és disszidáltam. Elegem volt az itthoni állapotokból. 1963 januárjában elmentem Duisburgba, majd Dortmundba, de novemberben vissza is tértem. Hiányoztak a rokonok, a gyökerek”.
„„
Második sikerkorszak
Majd következett a Spari, ahova már kétszeres olimpiai ezüstérmesként és Európa-bajnokként érkezett.
“A honvágy miatt tíz hónap után hazatértem. Igen ám, de a Belügyminisztérium klubjába, a Dózsába nem mehettem vissza. Ekkor keresett meg Dávid Géza, és hívott a Spariba. Nyolc dózsás év után az újabb nyolcat már a Spariban töltöttem. A tokiói olimpiáról a hosszú kihagyás miatt csak negyedik és ötödik hellyel tértem haza, viszont négy évvel később, a Mexikóban a négyesben szerzett bronzérem kicsit javított a mérlegen. A világ-és Európa-bajnoki aranyak mellett van két olimpiai ezüstöm, egy bronzom, és nem tagadom, elcserélném őket egy aranyért… Az 1972-es lett volna a negyedik olimpiám, de lemondtam a részvételt, mert a diplomám megvédése akkor már fontosabb volt számomra.”
„„
A sportág bűvöletében maradt
Visszavonulása után edzőként tevékenykedett, de már aktív sportolóként elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakát. Később ezen a területen helyezkedett el, és dolgozott mintegy 27 éven át egyetlen munkahelyen.
Szöllősi Imre nyugdíjasként egy darabig eljárt volt klubjai, az Újpest és a Spari rendezvényeire – “ha Dávid Géza hív, mindig megyek!” mondta szeretettel -, az utóbbi időben azonban egészségi állapota, fájó gerince szinte ágyhoz köti. Egykori sportágát a televízión keresztül követi.
“Szurkolok az utódoknak, a magyar kajak-kenusoknak. Másnak a foci, nekem a kajak a mindenem. Sajnos, már az Újpest és a Spari rendezvényeire sem tudok elmenni, hiába hívnak… A múltra nagyon büszke vagyok!” – mondta 81. születésnapján Szöllősi Imre.
A kétszeres olimpiai ezüstérmes, világ-és Európa-bajnok kajakos hosszan tartó betegség után, 2022. december 27-én hunyt el.
