Már visszavonult, amikor felcsapott légiósnak
Nagy István 1946. február 3-án született Székesfehérváron. „A Somogy megyei Tabon, szülőfalumban kezdtem röplabdázni, majd a Testnevelési Főiskola csapatában lettem NB I-es játékos Innen az Újpesti Dózsához vitt az utam, s részese lehettem a lila-fehérek a mai napig utolsó, 1975-ös bajnokságának. Aztán a nyolcvanas évek elején lényegében már be is fejeztem az aktív röplabdázást, már az OTSH-ban dolgoztam, amikor 1983-ban, szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően, kikerültem Finnországba. Először játékosnak, majd játékos-edzőnek, végül csak edzőnek, öt évet töltöttem északon, idén tavasszal járt le az utolsó szerződésem” – foglalta össze röviden a pályafutását 1988-as hazatérése után.
Háromszor nyert bajnoki címet a Dózsával
1967-ben került a Dózsához, a lila-fehérekkel három bajnoki címet nyert, 1971-ben, 1972-ben és 1975-ben. 1973-ban és 1975-ben megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát, 1975-ben negyedik lett a Kupagyőztesek Európa-kupájában. 1966 és 1977 között 185-ször szerepelt a magyar válogatottban, legnagyobb sikere, hogy tagja volt az 1977-es finnországi Eb-n 4. helyezett csapatnak. Játszott az 1966-os (10.) és az 1970-es (11.) világbajnokságon, valamint az 1967-es (6.), az 1971-es (5.) és az 1975-ös (11.) Európa-bajnokságon is. „Sorrendben Karkillában, Lappeenrantában, végül Kotka-Korhulában dolgoztam, ez utóbbi városban a helyi női csapatot – s benne Magdi lányomat – edzettem” – mondta a kint töltött évekről. Hazatérése után a női válogatott szövetségi kapitánya volt, majd 1989 őszén Koppenhágába költözött, ahol a dán férfi válogatott szakmai munkáját irányította. Hazatérése után a Tungsram női csapatával duplázott, bajnok és Magyar Kupa-győztes lett 1992-ben.