Balczó

András

Balczó András neve a sportban legavatatlanabbak számára is ismerősen cseng. Balczó nem csupán többszörös olimpiai és világbajnok öttusázó, ő minden idők egyik legkiemelkedőbb magyar sportolója. 1938-ban született a Békés vármegyei Kondoroson, harmadik gyermekként. Másfél éves volt a kis Bandi, amikor evangélikus lelkész édesapját Nyíregyházára helyezték át, így itt töltötte gyermekkorát. A nyíregyházi Bujtoson tanult meg úszni, csakúgy, mint olimpiai ezüstérmes úszónk, Mitró György is. A két barát kora hajnalban indult biciklin a Licska-kertbe, ahol a fedeztetési állomáson lovagoltak méneket, természetesen ápolásukért cserébe. Tizenöt éves korában hetente egyszer úszóedzésre járt Debrecenben. A lovakhoz gyermekkori barátja, az 1947-ben Budapestről Nyíregyházára költözött Hecker Walter révén került közel. Egy iskolai futóversenyen második lett, ettől kezdve elkezdett járni a Nyíregyházi Lokomotív pályájára, ahol 800 és 1500 méteres távokra készült. A csepeli öttusa mesteredzője, Benedek Ferenc fedezte fel egy országos versenyen, aki szerint fantasztikus elszántság látszott verseny közben a fiú arcán. Sorsszerű, hogy épp annak a Benedek Gábornak a testvére volt, aki inspirálta Balczót az öttusázásra. „Ekkoriban hallottam a rádióban, hogy Chilében egy magyar öttusázó, akit Benedek Gábornak hívnak, világbajnokságot nyert. Arra gondoltam, hogy ha egy magyar öttusázó világbajnok lehet, én miért ne lehetnék az?” – emlékezett vissza Balczó András. Ösztönzője testvérével való találkozása előtt ő már öttusázónak készült. Benedek Ferenc a szülők beleegyezésével érettségi után Pestre költöztette Balczót, méghozzá a saját lakásukba. „Július 2-án hajnalban édesanyám kikísért az állomásra. Utólag mondta: azért kísért ki, mert tudta, hogy nem jövök vissza” – mesélte később Balczó. Elmondása szerint nemcsak vonzódott, hanem menekült is az öttusához. Érettségi után nem vették fel a Testnevelési Főiskolára, Benedek Ferenc pedig, aki szigorú elvekkel nevelte tanítványait, munkát szerzett neki Csepelen a Rákosi Mátyás Vas- és Fémműveknél, mint tetőfedő, de a fiú legfőbb célja az volt, hogy olimpiai bajnok lehessen. Hitvallását Ady Endre versében találta meg:

A fiatal Balczó beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és már 1957-ben háromtusa országos bajnok lett. Már ebben az évben szerepelhetett volna a világbajnokságon, de lebetegedett. Egy évvel később, 1958-ban Aldershotban a világbajnokságon egyéni hatodik helyezést ért el, miközben az úszás számot megnyerte 3:48 perces időeredménnyel. 1959-ben, Hershey-ben már ezüstérmet szerzett a győztes szovjet Igor Novikovtól mindössze 12 másodperccel elmaradva. A számok közül az úszást itt is megnyerte. Hatalmas lendülettel és sikerekkel haladt előre a pályáján, nagy reményekkel készülve a következő évi olimpiára. Az 1960-as olimpián Rómában 22 ország 58 versenyzője indult el. A férfiak egyéni versenyében kettős magyar siker született: Németh Ferenc győzött, Nagy Imre ezüstérmes lett. Balczó egyéniben 4. helyen végzett, de az úszást ismét megnyerte (3:45.7), csapatban pedig a dobogó legfelső fokára állhatott társaival. Az első tusa, vagyis a tereplovaglás után a magyarok az ötödik helyen álltak. Balczó leesett a lóról, és megsérült a keze, ami nagyon megnehezítette számára a folytatást. Néhány nap múlva be is dagadt a karja. Lövészetben mindhárom magyar gyengébben teljesített, viszont futásban kitettek magukért, Balczó ezt a számot is megnyerte (13:48), de az egyéni éremhez ez is kevés volt – eredményét óriási csalódásként élte meg. „Szörnyű volt, hogy vigasztalnunk kellett Balczó Bandit, sírt mellettünk, boldog sportolók mellett, mert a negyediknél talán minden helyezés jobb. Nem vigasztalta, hogy csapatban nyert. A könyvében úgy emlékezett vissza, hogy kijózanította az a negyedik hely, mert addig a rózsaszín ködben volt, elhitették vele: a sajtó, a szakemberek, hogy első lesz. És valljuk meg, egy 22 éves fiatalember sok mindent hajlamos is elhinni” – nyilatkozta sporttársáról Németh Ferenc. Az 1961-es moszkvai világbajnokságon bronzérmes lett, csapatban Török Ferenccel és Nagy Imrével ezüstérmet szereztek. 1962 negyedik helyezést hozott számára, ezúttal Mexikóvárosban. A Balczó, Nagy, Török összeállítású csapat újra ezüstöt nyert. Ebben az évben jelentette be Benedek Ferencnek, hogy ezután egyedül szeretne készülni. Úgy érezte, hogy több futásra van szüksége, illetve azt vallotta, hogy az önként vállalt szenvedés a lélek igazi tápláléka. Ennek köszönhetően 1963-ban Magglingenben megnyerte egyéniben a vb-t, és csapatban is aranyérmes lett Móna Istvánnal és Török Ferenccel. 1964-ben a Magyar Öttusa Szövetség elnöksége fegyelmi okok miatt Mónával együtt eltiltotta a versenyzéstől egy évre (a román vámhatósággal Kolozsváron még az előző évben kerültek összetűzésbe), így nem indulhatott a tokiói olimpián, amelyen nagy esélyük volt az éremszerzésre. 1965-ben Balczó hét versenyen indult és mindegyiket megnyerte. Így a lipcsei világbajnokságon is a dobogó tetején állt mind egyéniben, mind csapatban (Török Ferenccel és Móna Istvánnal). Az 1966-os és 1967-es vb két aranyat hozott neki, majd az 1969-es budapesti viadalon is megnyerte az egyénit – örökké emlékezetes futással. A Nemzeti Sport egyik erről szóló cikke szerint a hármashatár-hegyi futás rajtja délután három órakor volt, csütörtökön, tehát munkanapon, mégis úgy húszezer ember tolongott a domboldalakon, magyar sikerben, egész pontosan Balczó András győzelmében bízva. „A látvány leírhatatlan, a lényeg, hogy a tömeg, ha lépést nem is tud tartani vele, igyekszik együtt futni Balczóval, és biztatja torkaszakadtából. Balczó pedig váratlanul úgy bukkan elő, mintha nem is futna, mintha a hátrahagyott ezer métereken szárnyai nőttek volna, amelyek most valósággal repítik a cél felé.” Balczó későbbi beszámolója szerint ez volt az a pont, amikor rájött, hogy nem csupán önmagáért, hanem egy közösségért fut. „A kimagasló teljesítmény közösség nélkül nem létezik” – mondta. Ezt megelőzően 1968-ban Mexikóvárosban olimpiai ezüstérmes lett, a csapatversenyt pedig megnyerték Mónával és Törökkel. Az 1970-es világbajnokságon a második helyen végzett Kelemen Péter mögött. A Balczó, Bakó Pál, Kelemen összeállítású csapat pedig világbajnok lett. 1971-ben bronzérmes egyéniben, ezüstérmes csapatban Villányival és Kelemennel. Az 1972-es müncheni olimpián augusztus utolsó öt napján rendezték az öttusát, és a teljes ország szorított érte, hogy képes legyen megkoronázni pályafutását egy egyéni olimpiai aranyéremmel. Ez volt az utolsó esélye erre, miután 1976-ban, a következő olimpián már 38 éves lett volna, és egyre nehezebben tudta volna tartani a lépést a fiatalabb ellenfeleivel. A lovaglás szám nagyon jól sikerült Balczónak, 1060 pontot szerzett, de az 59 tagú mezőnyben öten is maximális pontot értek el ebben a számban. Vívásban a kezdeti mélypont után 44 győztes asszót jegyzett. A lövészetnél azonban egy versenybíró jelentése alapján órákig tartó kivizsgálás következett, aki szabálysértéssel, konkrétan duplázással vádolta a magyar versenyzőt. A lövészetet felügyelő bíró szerint a harmadik sorozatban Balczó az első lövésnél elmulasztotta a lövést, a harmadik lövésnél viszont duplázott az automata fegyverrel, vagyis kétszer húzta meg a ravaszt. Balczó 192 körös teljesítménnyel fejezte be a számot, a vezérkar ezt az eredményt fogadta el végül. A történés nagyon megviselte, így úszásban gyengén teljesített. Az úszás után még a szovjet Onyiscsenko vezetett, de futásban Balczó óriásit ment, és megszerezte az egyéni aranyérmet 12:42-es időeredménnyel. „A müncheni stadionban húsz percnek kellett eltelnie Onyiscsenko feltűnése nélkül, hogy győztesnek tudhassam magamat, ez a húsz perc a tétlenségre kárhoztatott ember várakozása volt, hiszen a győzelem érdekében ekkor már nem tehettem semmit, kínos 20 perc volt. A müncheni stadionban az a húsz perc volt a célba érkezésem után, amikor levették rólam azt a roppant felelősséget, amit amiatt éreztem, hogy legalább 3 millió magyar ember öröméért (vagy bánatáért) vagyok felelős” – nyilatkozta a verseny után. Számos világbajnokság és olimpia után Balczó rengeteg tapasztalattal a háta mögött egyre kevésbé igényelt edzői beleszólást a munkájába. A lovaglásban talán még szükség volt rá, hiszen mindig új lóval kellett megismerkednie, illetve Tóth Béla lovasedzőtől szívesen vette a tanácsokat, a vívásban mester nélkül nehéz lett volna, de úszásban és futásban már önmaga ura volt. Úgy jutott el Münchenbe, hogy mehetett a saját feje után a felkészülésben, Benedek Ferenc pedig már csak felügyelte az edzését. 1973-ban 40 napra elvonult a világ elől gondolkodni, hogy érdemes-e, illetve képes-e folytatni. Áprilisban még elindult a Felszabadulás Kupán, ahol negyedik helyen végzett. Ez volt az utolsó versenye.

Sportpályafutása után Kanadába, az USA-ba és Olaszországba is hívták edzősködni, de úgy döntött, hogy Magyarországon marad. Kósa Ferenc 1976-ban készítette el 93 perces portréfilmjét Balczóról. Szerette volna megmutatni, hogy a sikerei ellenére mennyire nem kapta meg később a neki járó elismerést. A Küldetés azt dokumentálja, amivel Balczó és a filmet rendező Kósa Ferenc szembesül: ahogy a Kádár-kori Magyarországon a társadalmat, úgy az öttusát is áthatja a korrupció és a dilettantizmus. „Ha elhiszed nekem, amit én hazudok, én is elhiszem neked, amit te hazudsz” – fogalmazza meg Balczó az urambátyámos diktatúra lényegét. Kósa az akkori kulturális miniszterhez, Pozsgay Imréhez ment el kérésével, hogy dokumentumfilm-trilógiát forgathasson a rendszer által méltánytalanul félresöpört hírességekről: Balczó Andrásról, dr. Béres Józsefről és Latinovits Zoltánról. Latinovitsról végül egyáltalán nem készíthette el a filmet, mivel tartottak az anyag politikai tartalmától, a Béres-csepp feltalálójáról pedig csak illegálisan forgathatott. Érdekesség, hogy a Küldetés csapójával forgatták a Béres-filmet is, hogy titokban tartsák azt. A Balczó-film viszont elkészült, bár nem sok pénz volt rá, és csak a Magyar Televízió lejárt 16 mm-es nyersanyagára, vagyis gyengébb minőségben forgathattak. A Küldetést 6 hét alatt több mint egymillióan látták, és a nézők többször közbetapsoltak a nekik tetsző részeknél. „Rendszerellenes lázítás” vádjával rövidesen le is vették a műsorról, és csak zárt körű filmklubokban vetíthették. Balczó a film egyik jelentében elmesélte, hogy aktív pályafutásának befejeztével senki sem búcsúztatta el az öttusaszövetségből, illetve semmilyen lehetőséget nem kapott a sportágban. A film hatására talán még inkább reménytelenné vált a helyzete, sőt a sportági szövetség elnökségéből is kirúgták, és csupán belovaglóként alkalmazták az Országos Lótenyésztési Felügyelőségnél. Tíz évig várt arra, hogy megkeressék, és tíz évig járta az országot a Küldetéssel. Mindeközben két diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán, mint vívószakedző és öttusaszakedző. „Engem az öttusapályára tett rá Isten, s ha valaki azt teszi, amit ő akar, akkor ehhez a Mindenható minden szükséges kelléket megad: akaraterőt, örömet, derűt. 1973-ban fejeztem be a sportpályafutásomat, s ezután tíz évig vártam arra: hátha szükség lesz, számítanak rám a magyar öttusasportban, hátha kíváncsi lesz valaki a meglátásaimra, a véleményemre, a tapasztalataimra. Ám ez nem következett be. Ezek után fordultam Isten felé, az ő igehirdetését tekintem hivatásomnak." (Balczó András)

Az 1972-es olimpia után három évvel feleségül vette Császár Mónikát, aki az 1972-es olimpián a bronzérmes tornászcsapat tagja volt. Balczó első házasságából nem született gyermek. „Az első pulóveres sportoló-esküvő volt. Bandi szigorú édesapja adta őket össze. A második már »igazi« esküvő…” Császár Mónikával tizenkét gyermekük született, akiket budakeszi otthonukban neveltek fel. Balczó 38 évesen lett először apa. Gyermekeik: Márton, Laura, Anna, Barnabás, Bertalan, Nóra, Bálint, Sarolta, Gáspár, Noémi, Virág és Botond. „Házasságunk után feleségemmel, Mónikával megállapodtunk: öt gyermeket szerettünk volna, mások szemében már ez is nagy vállalkozásnak tűnt, de a miénkben egyáltalán nem volt az. Már csak azért sem, hiszen mi négyen voltunk testvérek, a feleségemék öten, úgyhogy egyáltalán nem volt idegen a nagy család gondolata. Szóval öt utódban állapodtunk meg, de mindig jött egy »utolsó« gyermek – nagyon örülünk, hogy így alakult. Egyébként semmiféle érdem nincs ebben, sőt megajándékozottak vagyunk, hiszen tizenkétszer gyermekáldás történt a családunkban. Nagyon örülök, hogy egyszer sem jutott eszünkbe, hogy olyan eszközhöz nyúljunk, amely a gyermekáldást megakadályozza”– mesélte Balczó. Gyermekeik nem lettek sportolók, a szülők nem is irányították e terület felé őket, de a mozgás és a sport fontos volt az életükben. 1983-ban, miután otthagyta a belovaglói állást, nehezen tudtak megélni. Szellemi szabadfoglalkozásúként előadói tiszteletdíjaiból, illetve családi pótlékból éltek. Balczó András a hitben, a Bibliában találta meg hivatását. Rendszeresen jár közönségtalálkozókra, ahol hitéről beszél, valamint arról beszélget országszerte és határainkon túl is, hogy mi végre vagyunk a világon. Mindig megtalálta a kiutat a nehézségekből. „Az Isten engem így dédelget. Kinn voltunk Rómában, az olimpia ötvenéves évfordulóján, s ott egy fiatal újságírónak diktáltam; mondtam azt is, hogy én az Isten kegyeltje vagyok, nekem csak megszületni volt nehéz. Mindent kaptam, csak ezt tudom mondani.” Prima Primissima díjra terjesztették fel, melyet nem fogadott el, miután ellenkezett a meggyőződésével. Kilenc hónap múlva telefonált neki egy ismeretlen ügyvéd, s elmondta, hogy egy hölgy hagyatékát gondozza, aki végrendeletében a lakását Balczóra hagyta. „Az Isten engem így dédelget” – magyarázta a megható történetet.

• 1966-ban, 1969-ben és 1970-ben is az Év sportolójának választották Magyarországon • Dávid Sándor megírta Balczó című könyvét (Sport Lap- és Könyvkiadó, 1976, Budapest) • A Nemzetközi Transsylvania Alapítvány kuratóriumi tagja • 1976-ban Kósa Ferenc Küldetés címmel filmet készített róla • 1988-ban megkapta a NOB-emlékjelvényt • 1991-ben Nyíregyháza díszpolgára lett • 1994-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki • 1996-ban Magyar Örökség-díjat kapott • 2001-ben a Csik Ferenc-díj tulajdonosa lett • 2001-ben MOB-médiadíjas • 2004-ben a Nemzet Sportolójának választották (A díjátadásra a „rendszerváltó kormányok” abortuszpolitikája elleni tiltakozásul nem ment el.) • 2005-ben „Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség” címmel könyv jelent meg, melyben Kocsis L. Mihállyal beszélget (szerk.: Kemény András, Kairosz Kiadó, 2005, Budapest) • 2009-től a debreceni Oxigén Kupa erdei futóverseny-sorozat védnöke • 2011-ben Budapest díszpolgára lett • 2013-ban a Magyar Nemzetért Ezüstérmet kapta meg • 2016-ban Az öttusa Hírességek Csarnokának tagjává választották • 2018-ban A Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíjasa lett („Ahogy ott álltam a színpadon, és a közönség felállva tapsolt engem, egyszer csak belém hasított egy szó: megérkezés. Nem tudtam, mit kezdjek ezzel a szóval. Utólag jöttem rá, hogy ez egy olyan pillanat, hogy úgymond körbeértem. Akkora szeretetet jelentett számomra ez az elismerés, hogy sokkhatás alá kerültem” – nyilatkozta Balczó András az életműdíj átvétele után.) • 2018-ban Pest megye díszpolgára lett • 2019-ben Budakeszi díszpolgárává avatták

• Mizsér Jenő, Füredi Marianne, Medvegy Iván, Pécsi Gábor: Az öttusa története, Magyar Öttusa Szakszövetség, 1999 • Dávid Sándor: Balczó, Sport Budapest Kiadó, 1973 • Kósa Ferenc: Küldetés c. film, 1976, filmarchivum.hu/alapfilmek/kuldetes • Ch. Gáll András: Megérkezett Balczó András, 2018, magyaridok.hu • Simonyi Balázs: Beszélgetésem Balczó Andrással, 2014. 02. 07., nemaze.blog.hu • Pünkösti Árpád: A kor szelleme/Falkavadászat/Balczó, a felhőnyitogató • Kocsis L. Mihály: Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség, Kairosz Kiadó, 2005 • Ághassi Attila: Amikor Balczó András sírva ment a dobogó tetejére, 2020, index.hu • Malonyai Péter: Megmozdult a hegy: húszezren ünnepelték a célban Balczó Andrást, 2019, nemzetisport.hu