Hercegszántó szülötte
Villányi Zsigmond Hercegszántón sokác-horvát családban született 1950. január 1-jén. A Bács-Kiskun megyei településen 1950 január 4. napján Gyurty Vitályos néven anyakönyvezték. Édesapja Gyurity Márk, édesanyja Jelity Magdolna. Apja földműves volt, akit korán elveszített a család, alig egy éves volt a kis Zsigmond. Édesanyja, és anyai nagyszülei nevelték közösen ezután. Általános iskolai alsós tanulmányait még Hercegszántón végezte a Magyar Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, azután édesanyjával, valamint édesanyja második férjével, Villányi Ervinnel 1961-ben Budapestre költöztek. Mostohaapja, aki nevére vette a gyermeket, korábban Hercegszántón volt határőr, majd tisztviselői állást kapott a fővárosban.
A Csepel színeiben
Példátlan kezdet és utánpótlás sikerek
Villányi Zsigmond, az átlagtól eltérő módon semmilyen öttusához kapcsolódó sportágat nem űzött. Tizenkét évesen részt vett egy felmérésen, melyet a legendás Benedek Ferenc indított, ami tulajdonképpen egy sportolói alkalmassági teszt volt. Itt az amúgy is eleven, ügyes, jó mozgású gyerek maximálisan megfelelt a követelményeknek, így el is kezdte edzéseit háromtusában a Csepel színeiben minden korábbi jártasság nélkül.
A serdülők között már háromtusában bronzérmet szerzett, 1968-ban pedig ifjúsági, 1969-ben junior országos bajnok lett. Szintén 1969-ben rendezték meg Szófiában az Ifjúsági Barátság Versenyt, ahonnan aranyéremmel a nyakában térhetett haza. Még ugyanebben az évben a budapesti junior világbajnokságon egyéni 6. helyen végzett, míg csapatban aranyérmes lett Borlai Györggyel és Pethő Lászlóval.
1970-ben a franciaországi Fontainebleau-ban a juniorok világbajnokságát nyerte meg. A Villányi Zsigmond-Borlai György-Szigeti István összeállítású csapat a dobogó második fokára állhatott fel.
A felnőtt évek
1971-ben indult először felnőtt mezőnyben, így a San Antonioban megrendezett világbajnokságon is, ahol rögtön egyéni ezüstérmes lett úgy, hogy a dán Steffensennel együtt a mezőny legjobb lovaglását hozta (1095 pont) és vívásban is második lett. Csapatban is ezüstöt szerzett Balczó András és Kelemen Péter társaságában. Ugyanebben az évben felnőtt országos bajnok és az Év öttusázója címet is megkapta.
Egy évvel később a müncheni olimpián szintén egy csapat ezüstéremmel lett gazdagabb. Csapattársai Balczó András és Bakó Pál voltak. Egyéniben a 12. helyet érte el.
1974-ben immár Moszkvában a felnőtt világbajnokságon induló csapat tagjaként szintén ezüstérmet szereztek Maracskó Tiborral és Kancsal Tamással, egyéniben 11. helyen zárt. 1977-ben második az ob-n a Csepel tagjaként a bajnokcsapatban. Még nem volt 30 éves, amikor egészségügyi okokból abba kellett hagynia reményteli sportolói pályafutását. Szervezetében túl magas vastartalmat diagnosztizáltak, ami korlátozta a fizikai számokban az állóképességének csökkenése miatt. A technikai számokban (lovaglás, vívás, lövészet) azonban brilliánsan teljesített. 1968-1977 között volt válogatott kerettag.
Rövid pályafutása alatt 92 öttusaversenyen indult, 20 versenyt nyert, 38 alkalommal állt az egyéni dobogón.
„Amit áldozok, azt a magam örömére, egyesületem, a Csepel és — ha még nagyobb eredmények elérésére leszek képes — a hazám javára, önként teszem. Ami pedig a szigorú életrendet illeti? Vállalnom kell! Senki sem kényszerít rá. A vasárnapjaim általában szabadok. Hogy ez kevés? Bármilyen furcsán hangzik, a szórakozást nekem elsősorban a napi edzések biztosítják. Együtt vagyok a fiúkkal, rendszerint mindig van közös témánk és mindig akad valami érdekes…” (Villányi Zsigmond)
“„
Tanulmányai és edzői pályafutása
Közvetlenül az érettségije után szabályozástechnikai műszerészként végzett. 1970-ben a Testnevelési Főiskolán edzői tanulmányokat kezdett és vívó szakedző lett. 1978-ban az öttusa szakedzői diplomát is megszerezte.
A Csepelben edzősködött, mint vívómester (1978-1981, illetve 1983-1988 időszakokban), majd a junior válogatott szövetségi kapitánya lett 1980-81 között. 1982-ben Olaszországban az ottani válogatott mellett edzősködött , ahol remek nyelvérzékének köszönhetően hamar elsajátította az olasz nyelvet. Emellett szerb, horvát, orosz és angol nyelven is jól beszélt. Visszatérve Olaszországból újra a Csepel edzője lett, ahol az ő nevéhez fűződik a női szakág elindítása 1983-ban. 1988-ban a magyar válogatott vívómestereként lett. 1992-től ismét Rómában dolgozott, de sajnos ott már gondjai voltak az egészségével, így életének utolsó két évét itthon töltötte.
Tanítványai sorában számos olimpiai és világbajnokot ismerünk: Fábián László, Hanzély Ákos, Martinek János, Mizsér Attila vagy Sárfalvi Péter.
Emléke
1995. január 13-án hunyt el hosszan tartó betegsége után. Az Óbudai Temetőben helyezték végső nyugalomra.
Felesége a válogatott tornász Tasi Katalin Eszter, gyermekei: Villányi Dávid, Villányi Dániel és Villányi Anna Diána.
Emlékére a magyar utánpótlás bajnokságot Villányi Zsigmond emlékversenyként rendezik meg évente.
Mizsér Jenő csupa nagybetűs EMBER-ként dicsőítette Villányit, míg egykori barátja, Maracskó Tibor a világ legtehetségesebb öttusázójaként emlékezett rá.