Már 16 évesen a felnőttek között játszott
Szatmári Csaba 1973. november 2-án született, Debrecenben. Ebesen nőt fel, bátyját követve kezdett futballozni, 1984-ben lett igazolt játékos. Hamarosan Debrecenbe került, miután megfelelt a DUSE toborzóján, a korábbai kiváló balszélső, Gottdiener Sándor fedezte fel. Már tizenhat évesen az első csapatban, az NB II-ben játszott, Garamvölgyi Lajos volt az edzője. Miután a DUSE csapatai a DMTE-hez kerültek, a korosztályos válogatottnál megismert edző, Reszeli-Sós István hívására Dorogra igazolt.
Négy bajnoki címet nyert
Két évvel később Garamvölgyi Lajos visszahívta a DVSC-be, amelyet aztán – egy rövid nyíregyházi kitérőtől eltekintve – tizenhat éven keresztül szolgált. 295 mérkőzésen játszott a közben többször is támogatói nevet váltó alakulatban. Ebben a bő másfél évtizedben a Loki volt a magyar klubfutball legsikeresebb alakulata. Négy bajnoki címet (2004–2005, 2005–2006, 2006–2007, 2007–2009), részese volt a három Magyar Kupa-győzelemnek (1999, 2001, 2008), három Szuperkupa-elsőségnek (2005, 2006, 2007) és a két teremlabdarúgó-győzelemnek.
Két mérkőzésen játszott az 1996-os olimpián
Tagja volt az atlantai olimpián szerepelt magyar csapatnak, a nigériaiak és a brazilok ellen játszott. Az A-válogatottban a kerettagságig jutott.
A fia is élvonalbeli labdarúgó lett
2008 decemberében visszavonult a profi futballozástól, noha három éven keresztül még játszott alacsonyabb osztályú csapatokban. Közben a DVSC utánpótlásában kezdett el edzőként dolgozni, az NB III-as második csapatot is segíti. Azonos nevet viselő fia szintén a DVSC játékosa volt, 2021 óta a Diósgyőr tagja.
Forrás
• https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/7877/szatmari_csaba
• https://hlsz.hu/1973-11-02/szatmari-csaba
• blikk.hu/sport/magyar-foci/apjuk-utan-bizonyithatnak-a-lokiban-a-fiatal-focistak/rf5r9wj
