Bartók
László József

Bartók Lászó evezősként egy Európa-bajnoki arany- és két bronzérem részese volt. 1928-ban az amszterdami olimpián is indult.

1
2
Európa-bajnokság
Születési hely
Budapest
Születési idő
1904. ápr. 5.
Halálának ideje
1945. ápr. 8.
Halálának helye
Buchenwald

Sportpályafutása

Bartók László sportpályafutását az MTK úszójaként kezdte, majd OTE színeben folytatta, de igazi sikereit a Pannónia evezőseként érte el, ahol 1924 és 1934 között összesen 11 magyar bajnoki címet ért el (hatszor a nyolcassal, ötször a négyessel). 1928-ban egyesülete kormányos négyesével részt vett az amszterdami olimpián. Legnagyobb sikereit az 1930-as években érte el, amikor 1931 és 1933 között az Európa-bajnokságokon egy arany (1932 Belgrád kormányos nélküli négyes) és két bronzérmet (1931 Párizs nyolcas és 1933 Budapest kormányos nélküli négyes) szerzett. A téli szezonban síversenyeken is indult.

Tragikus vég

Már sportpályafutása alatt autóalkatrész kereskedést vezetett. Sportpályafutása befejezése után a Duna Budapest Evezős Egylet edzőjeként dolgozott. Származása miatt a második világháború alatt a buchenwaldi koncentrációs táborba hurcolták, ahol egy nappal a tábor felszabadítása előtt 1945 április 8.-án elhunyt.

Egyesületei

1920 — 1935
Pannonia Evezős Egyesület
Budapest

Eredményei

1928
Amszterdam
Hollandia
Evezős Kormányos négyes (4+)
1932
Belgrád
Jugoszlávia
Evezős Kormányos nélküli négyes (4-)
1
1933
Budapest
Evezős Kormányos nélküli négyes (4-)
3