Horváth

Katalin

Horváth Jenő és Alesius Ilona gyermekeként jött a világra 1915. április 4-én Horváth Katalin, akit rendre Horváth Katóként emlegettek a sajtóban. A vívást Italo Santelli iskolájában kezdte, később Gellér Alfréd, majd Duronelly László tanítványa volt. 1931-ben tűnt fel, és első magyar bajnokságán, 1932-ben – még klub nélküliként, a Santelli-iskola növendékeként – nagy meglepetésre bronzérmet szerzett. „A kis termetű balkezes hölgyvívó technikásan, ötletesen és okosan vívott. Kétségtelenül a legnagyobb tehetségek egyike” – írta róla a Nemzeti Sport.

Ezek után nem csoda, hogy bekerült a válogatottba, és 19 évesen részt vehetett első világversenyén. Az 1934-es varsói Európa-bajnokságon egyéniben csak ő esett ki az előmérkőzéseken, az öt válogatottat felvonultató csapatviadalon viszont kijutott neki az örömből: a négyből két mérkőzésen kapott lehetőséget, a lengyelek ellen (9:0) három, a németek ellen (9:2) egy győzelmet szerzett, és Európa-bajnok lett. Vívását így jellemezték egy 1936. áprilisi válogatóviadalon aratott győzelme után: „Jól, gyorsan és okosan vívott. Ma kétségtelenül ő a leggyorsabb a női vívók közt. Támadásban jobbak is vannak ugyan nála, de még egy vonatkozásban kiemelkedett: legokosabban vívott.” A berlini olimpián ugyan nem vett részt, a mindenkori első, 1937-es vívó-világbajnokságon ott volt Párizsban, és csapataranyat ünnepelhetett társaival. Csak az angolok ellen (14:2) vívott, három győztes és egy vesztes asszó került a neve mellé. Egyéniben ő és Elek Ilona jutott a két hatos csoportban rendezett középdöntőbe, Horváth Katónak ez lett a végállomás.

Első bajnoki címét 1940-ben szerezte, ettől az évtől már a Honvéd Tiszti Vívó Klub színeit képviselte, miután elhagyta a MAC-ot. A következő évben, májusban kihagyta a magyar bajnokságot (betegségről írtak a lapok), sőt decemberben megjelent a sajtóban, hogy felhagyott a vívással. 1943 márciusában tért vissza a versenyzéshez, áprilisban pástra lépett a bajnokságon, de nem jutott be a kilences döntőbe. A háború miatt szűkösebb időszak következett, de 1946 végén már újra találkozhatunk a nevével, visszatérő régi társaihoz hasonlóan rajta is meglátszott a hosszú kényszerpihenő.

Az újraéledt magyar vívás 1948-ban mutatta meg magát a nemzetközi pástokon. Az ebben az évben második bajnoki címét megszerző Horváth Kató tagja volt a magyar válogatottnak, amely július 24–25-én Hágában szerepelt a csapat-világbajnokságon (a csapatverseny 1960-ig nem szerepelt az olimpiai programban), és bár a hat mérkőzésből csak kettőn kapott lehetőséget (a legkevesebb asszót ő vívta a hat csapattag közül), ezüstéremmel gazdagodott. A dánok elleni, aranyról döntő vesztes csatában (7:9) sem kapott lehetőséget. Az 1951-es stockholmi vb volt az utolsó nagy nemzetközi viadala, amelyen egyéniben a középdöntőig jutott, ott minden asszójában kikapott. Csapatban három mérkőzésen lépett pástra az ötből, az első helyért vívott harcból is kivette a részét. Az aranyérem többek között a zsűri nyomása miatt került francia kézbe, az egy győzelemig jutó Horváth Kató is bírói tévedések miatt veszített Francoise Gouny ellen.

Feltűnő, hogy a hosszú pályafutása során rendezett három olimpia (1936, 1948, 1952) egyikén sem vehetett részt, holott rendszeres Eb-, majd vb-szereplő volt. Érdekesség, hogy az 1936. április végi válogatóversenyt ő nyerte meg Elek Ilona előtt, ugyanakkor a júniusi bajnokságon négyen is előtte végeztek – a berlini játékokon pedig Bogen Erna, Elek Ilona és Vargha Ilus indult. Jó esélye volt az 1948-as londoni szereplésre, hiszen júniusban megszerezte a bajnoki címet, és győzött az utolsó válogatóversenyen. A sajtóban megjelent, hogy Elek Ilona és Kun Éva mellett ő vagy Elek Margit lesz a harmadik emberünk Londonban. Mind a négyen elutaztak a brit fővárosba a hágai csapat-vb után, végül Elek Margit lett a befutó. Horváth Kató pechje, hogy női tőrben csak 1960-tól rendeztek csapatversenyt az olimpiákon, illetve egyéniben lámpaláz jellemezte a nemzetközi porondon.

1938-ban történelem-művészettörténet szakos tanári oklevelet szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1940-től történelmet és földrajzot tanított a XI. kerületi Szent Margit leánygimnáziumban (ekkor már vitéz Major Jenő építész felesége volt), sőt a vívással is ő ismertette meg az iskolai tanfolyamra jelentkezőket. 1948-ban is még ebben az intézményben, majd az 1950-es évektől a Fazekas Mihály Gimnáziumban tanított, egyúttal a Fővárosi Tanács megbízásából 1950-től vívótanfolyamot vezetett a budai leánygimnáziumok tanulóinak. Miután legfeljebb 70 növendékkel tudott foglalkozni, sokakat vissza kellett utasítania. Nála kezdett például 1953-ban Gulácsy Mária, a később csapatban olimpiai második, kétszeres világbajnok tőröző. Horváth Kató 1991. augusztus 8-án hunyt el, szeptember 2-án helyezték el urnáját az óbudai Jó Pásztor templomban, Katalin lánya gyászolta.

• Nemzeti Sport 1932. április 18. • Nemzeti Sport 1936. április 28. • Népsport 1951. június 17. • Népsport 1956. január 2. • A Nemzeti Sport egyéb számai • A XI. ker. Szent Margit leánygimnázium évkönyvei • Vívóhíradó • vivomuzeum.hu • Facebook/Vívómúzeum