A vízilabda-sapkában nyert arany
Bár Amerikában élt több mint hat évtizedig, mégsem készült róla film – holott mozivászonra kívánkozna az élete, melyben ott sűrűsödik a történelem, a magyar történelem, annak minden regényes, kalandos fordulatával, édes és keserű ízével.
1952-ben, Helsinkiben vízilabda-sapkában úszva nyerte meg a 100 méteres gyorsúszást, 17 évesen. Akkoriban még kevésbé számított a redőzet, nem voltak szponzorok, nem voltak előírások, ki, mit viselhet. Ő egy pólós sapkában állt a 2-es rajtkövön. Legalább ennyi maradt az édesapja után, ha már a nevét nem viselhette.
Homonnai Márton egyike volt a legnagyobbaknak a harmincas évek vízilabdás aranykorában. Kétszeres olimpiai bajnok, a Komjádi-féle együttes meghatározó tagja – később azonban háborús bűnösnek nyilvánították, távollétében ítélték el, hiszen Argentínába emigrált (nevét csak utólag, a rendszerváltás után vésték fel a Hajós-uszoda márvány-dicsőségtablójára, Hazai Kálmánnal együtt).
Kató édesanyja (maga is kiváló úszó) nevén versenyezhetett, számára azonban ott volt a papa is, lélekben, továbbá az uszoda, az imádott uszoda, ahol szülei jóvoltából felcseperedett – így egyértelmű volt, hogy neki abban a sapkában kell úsznia.
Az egyetlen, akit nem izgatott a 25 perces csúszás
Katót egyébként mindenki imádta. Csilingelő hangon nevetett, mindig mosolygott, mindenkivel kedves volt, finom és dekoratív ruháit az egész uszoda csodálta, ő pedig szívesen tanította a többieket, miként kell az évszaknak megfelelően divatosan öltözködni. Merthogy édesanyja függetlenítette kettejüket a rendszer sötétjétől: a nagypolgári életstílust megőrizték, tűzön-vízen át.
Talán ennek, hogy burokban nőtt fel, köszönhette az olimpiai aranyérmét is. Mindenki más totálisan feszült volt, hiszen 25 percet késett a rajt egy malőr miatt, aztán mindenki kiugrott, csak ő nem, majd a nagy esélyes Temes Judit sapkája hasadt szét pillanatokkal a második start előtt, amiből megint ramazuri lett... Egyetlen finalista mosolygott még ekkor is, angyali nyugalomban – az, aki kisvártatva az utolsó métereken mindenki mást lehajrázott.
Sokáig a legfiatalabb és az egyetlen kétszeres
Később még váltóban is olimpiai aranyérmes lett – Egerszegi Krisztina színrelépéséig ő volt az egyetlen magyar úszónő, aki egynél többször állt az olimpiai dobogó tetején, és Krisztina szöuli sikeréig a legfiatalabb magyar olimpiai bajnok. Később, 1954-ben, Torinóban Eb-t is nyert, s ha nincs a forradalom miatti több hetes kihagyás, közvetlenül az 1956-os játékok rajtja előtt – ez a világot uraló atléták és úszók versenyállóképességét gyakorlatilag összezúzta –, Melbourne az a város lehetett volna, ahol további aranyérmeket szerez. Így viszont az a város lett, ahonnan többé már nem tért vissza Magyarországra.
Második férjével, a kiváló vízilabdázóval, Domján Árpáddal – az első partnere is világnagyság volt, Markovits Kálmán – emigráltak az Egyesült Államokba, ahol családot alapítottak, fiuk született, és ahol 2017-ben bekövetkezett haláláig élt az egykori csodás úszó.