Sebő

Ágota

Egész pályafutása alatt a BVSC és jogelődjei (Neményi MADISZ, Bp. Lokomotív, Bp. Törekvés) színeiben, Sárosi Imre irányításával edzett és versenyzett. Tizenhárom évesen, 1947-ben bukkant fel a neve a korabeli sajtóban, először a Mávag 1950. augusztus végi kétnapos viadalán nyújtott nagyobb visszhangot kiváltó teljesítményt, amikor a bajnokságot megelőző utolsó viadalon megelőzte az ÉDOSZ behozhatatlannak tűnő előnnyel vízbe ugró hajráemberét a 4 × 100-as vegyes váltóban. „Feltűnő volt, hogy Sebő bravúros teljesítményét és a Lokomotív-váltó váratlan győzelmét a közönség nem méltányolta kellőképpen” – írta a Népsport. Az ob-n aztán 100 méter gyorson ötödik, 400 méter gyorson negyedik lett.

Élete első jelentős nemzetközi versenyén, az 1952. májusi svéd–magyar úszóviadalon, Stockholmban lámpalázasan úszott közepes időt. Ugyan beválogatták az olimpiai keretbe, a ruhapróbán is részt vett, ám nem került be az utazó csapatba. Kimaradását utólag sem lehetett vitatni, mert nyert a 4 × 100-as gyorsváltó, 100 méter gyorson Szőke Kató (3. Temes Judit) és 400 méter gyorson Gyenge Valéria (2. Novák Éva). Nem maradt benne tüske, dac annál inkább: az olimpia után megrendezett bajnokságon 100, 400 és 800 méter gyorson is győzött. Hatalmas meglepetésre szerzett aranyérmet 400 méter gyorson az 1954-es torinói Európa-bajnokságon, lehajrázva az olimpiai címvédő, magyar csúcstartó Gyengét. A Műegyetem másodéves hallgatója 250 méter után jó fordulóval vett lendületet, 370 méternél már ő vezetett, végül 1,9 másodperces előnnyel csapott célba honfitársa előtt, csaknem négy másodperccel felülmúlva saját legjobbját. Később szerényen jegyezte meg, hogy Gyenge Vali nem volt jó formában, amit alátámaszt, hogy a szám esélyese csaknem nyolc másodperccel maradt el az általa tartott csúcstól. Sebő a 4 × 100-as váltóval is bejutott a fináléba, és mert Gyengével ők úszták a két legjobb időt a kvartettből, a döntőben ők alkothatták a stafétát az aranycsatára rápihenő Temes Judittal és Szőke Katóval. Nem maradt el a siker, 2,6 másodpercet vertek a hollandokra.

Nem jutott neki több világverseny és siker, aminek okát legfőképpen abban látta, hogy nagy hangsúlyt fektetett a tanulásra, vagyis az egyetemre. „Egy-két évig bírtam, utána elfáradtam. Hiába, az ember szervezete az állandó megerőltetéstől fokonként leromlik, s aztán már bármennyit edz, nem tud kiemelkedő eredményt elérni…” – nyilatkozta 1957 nyarán. További ok, hogy fizikai adottságai kevésnek bizonyultak a túlzott igénybevétel elviselésére, a kellő regenerációra, valamint betegségek is akadályozták: az Eb után „fájdalmas veseroham”, 1955-ben egy elhúzódó gennyes mandulagyulladás miatt kellett abbahagynia az edzéseket, 1956-ban „a túlzott megerőltetéstől fellépő ideges szívzörejek ijesztették meg”. 1954-ben és 1955-ben távol maradt a bajnokságtól, az 1956-os ob-n a Törekvéssel nyert 4 × 100 méter gyorson, ám a melbourne-i olimpiai csapatba nem fért be.

Szerepelt az 1957-es párizsi Universiadén 100 és 400 méter gyorson egyaránt második lett a nem túl veretes mezőnyben. 1958-ban még mindkét BVSC-váltóval (4 × 100 méter gyors és vegyes) aranyérmet nyert az ob-n, pályafutását – ugyanebben a két versenyszámban – két bajnoki harmadik hellyel zárta le 1959-ben. Ekkor már az úszópalántákat edzette az Újpesti Dózsában, és így vallott módszeréről: „Intervall edzésrendszer. Meggyőződésem, hogy ez a gyors fejlődés alapja. Megpróbálom majd ezt az edzésrendszert már az alapozó időszakban, sőt, a kiegészítő sportágakban is alkalmazni.” 1964-ig szolgálta az újpestieket, 1966 és 1968 között pedig a mexikóvárosi olimpián aranyérmes öttusa-válogatott tagjainak úszótudását csiszolta az 1957-ben villamosmérnökként végző Sebő Ágota, aki 1989-ig a MÁV Vezérigazgatósága gépészeti és járműfenntartási főosztályának munkatársa, majd főmunkatársa volt. Férje Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

• Arcanum Újságok • Bakó Jenő – Serényi Péter: Hetvenöt év (Sportpropaganda,1982) • Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportban? III. kötet (Szekszárd, 1994) • Wikipedia