Egyéniben kezdte
Vida Gábor sportpályafutása a II. világháború előtt kezdődött, amikor édesapja levitte a Klára utcába. Az ott lakók egy gödörben kis jégfelületet alakítottak ki – itt tanult meg korcsolyázni. 1944-ben kezdett el versenyszerűen műkorcsolyázni, aztán jött a háború. Egy év szünetet követően 1945-ben a BKE színeiben kezdett újra sportolni. Egy év múlva már megnyerte a korosztályos országos bajnokságot, amit később többször is megismételt. Egyéniben a legjobb felnőtt eredményeit 1951-ben érte el, amikor második lett a magyar bajnokságban, valamint a pojanai főiskolai világbajnokságon.
Párosban folytatta
1951-ben kezdett párost menni Szöllősi Évával. Amikor a Kékessy, Király kettős befejezte a pályafutását, a Nagy testvérpár rögtön átvette a helyüket. Ők előléptek az első számú magyar párossá, a Vida, Szöllősi pedig az ő helyükre lépett. A többszörös világbajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes Szollás László lett az edzőjük. A Nagy testvérpár árnyékában az országos bajnokságokon csak egy alkalommal, 1953-ban sikerült az első helyen végezniük. 1950 és 1955 között a Nagy testvérpár mögött ötször végeztek a második helyen. 1952 és 1956 között számtalan világversenyen képviselték Magyarországot. 1952-ben részt vettek az oslói téli olimpián, ahol a 10. helyen végeztek. Legnagyobb sikerüket 1953-ban értek el, amikor, a bécsi főiskolai világbajnokságon aranyérmesek lettek. A világbajnokságokon egy 8. (1953, Davos) és egy 11. (1955, Bécs), az Európa-bajnokságokon egy 7. (1956, Párizs) és két 8. (1952, Bécs és 1955, Budapest) helyezéseket értek el. 1957-ben partnere külföldre emigrált. Még próbálkozott ugyan új párral, ám egy rövid kísérletezést követően feladta.
Jégrevü, film, edzőség
Kapóra jött azonban, hogy akkoriban alakították meg a Magyar Jégrevüt, aminek 1957 és 1965 közt szólótáncosa, illetve koreográfusa volt. Szerepelt az 1961-es Napfény a jégen című Bán Frigyes filmben. 1965 és 1984 között az FTC vezetőedzője. 1984-től a Bp. Spartacus edzője volt. Vida Gábor 2010-ig edzősködött, tanítványai között olyan kiválóságok voltak, mint Almássy Zsuzsa, Póth Diana, Téglássy Tamara vagy Dorofejev Tamara. A Magyar Jégsport Szövetség, illetve a Magyar Korcsolyázó Szövetség edzőbizottságának volt a tagja.
Civilben
1948-ban az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett. 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen általános mérnöki, 1967-ben az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen gazdasági mérnöki, 1974-ben a TFTI-n edzői oklevelet szerzett. 1965 és 1989 között az Aszfaltútépítő Vállalat munkatársa, építésvezetője volt.
Forrás
• www.olympedia.org
• www.arcanum.hu
• https://hunskate.hu/hirek/mukorcsolya/az-elet-elet-eljed
• Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Sportolók, edzők, sportvezetők, sportújságírók, sportorvosok, sportszakemberek. III. kötet S-Z (Szekszárd, 1994)
