Az örök második
Szöllősi Éva a Budapesti Korcsolyázó Egyletben (BKE) kezdett korcsolyázni, alig tizenegy éves korában. Tizennégy évesen átigazolt a Budapesti Építőkhöz, egy év után pedig a Budapesti Honvéd színeiben siklott a jégen. Itt sem töltött sok évet, 1954-ben a Budapesti Kinizsi, illetve a Ferencvárosi Torna Club műkorcsolyázója lett. Eleinte egyéniben, majd 1949 és 1957 között Vida Gáborral párosban szerepelt. Amikor a Kékessy, Király kettős befejezte a pályafutását, a Nagy testvérpár rögtön átvette a helyüket. Ők előléptek az első számú magyar párossá, a Szöllősi, Vida pedig az ő helyükre lépett. A többszörös világbajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes Szollás László lett az edzőjük. A Nagy testvérpár árnyékában az országos bajnokságokon csak egy alkalommal, 1953-ban sikerült az első helyen végezniük. 1950 és 1955 között a ötször végeztek a második helyen.
Nemzetközi sikerek
1952 és 1956 között számtalan világversenyen képviselték Magyarországot. 1952-ben részt vettek az oslói téli olimpián, ahol a 10. helyen végeztek. Legnagyobb sikerüket 1953-ban értek el, amikor a bécsi főiskolai világbajnokságon aranyérmesek lettek. A világbajnokságokon egy 8. (1953, Davos) és egy 11. (1955, Bécs), az Európa-bajnokságokon egy 7. (1956, Párizs) és két 8. (1952, Bécs és 1955, Budapest) helyezést értek el.
Chilébe távozott
Az FTC műkorcsolyázói 1957 januárjában Jugoszláviában turnéztak, ahonnan Szöllősi Éva nem jött vissza Magyarországra, mert kivándorolt Chilébe. További sorsa ismeretlen. Sportpályafutása alatt a Borforgalmi Központ tervosztályán dolgozott.
Forrás
• www.olympedia.org
• www.arcanum.hu
• https://hunskate.hu/hirek/mukorcsolya/az-elet-elet-eljed
• Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Sportolók, edzők, sportvezetők, sportújságírók, sportorvosok, sportszakemberek. III. kötet S-Z (Szekszárd, 1994)
