Szollás

László

1928-ban a Budapesti Korcsolyázó Egylet igazolt korcsolyázójaként indult sikeres versenyzői pályafutása, korábban egyéni műkorcsolyázóként versenyzett. 1929-ben, már páros műkorcsolyában, Rotter Emíliával már részt vettek a budapesti világbajnokságon. A fővárosi közönség két magyar párosnak is tudott szurkolni, hiszen Rotter-Szollás mellett Orgonista Olga és Szalay Sándor is jégre lépett, méghozzá bronzéremmel a nyakukban hagyták el a műjégpályát, míg Szollásék 5. helyen végeztek. Évekig tartó „versenyfutás” indult meg a két magyar páros között, amelyet 1930 és 1931-ben az Orgonista-Szalay nyert meg a bécsi és a St. Moritz-i Európa-bajnokságon, ahol mindkét alkalommal a dobogó két legmagasabb fokát foglalták el magyar versenyzőink, ám Szollásék meg kellett elégedjenek az ezüstéremmel. 1931-ben a berlini világbajnokságon fordult először a kocka, ahol Szollás Rotterrel karöltve megelőzte magyar riválisaikat, megszerezve a világbajnoki címet.

A következő év volt a téli olimpia éve, melyet először nem Európában rendeztek, hanem a tengerentúli New York államban. Lake Placid megközelítése korántsem volt olyan összeg melyet az akkori világválság idején bárki könnyen kigazdálkodott volna, így Európa-szerte kevés sportolónak sikerült kijutnia az ötkarikás játékokra. Rotter-Szolláson kívül, az Orgona-Szalay páros képviselhette hazánkat kizárólag. A műkorcsolyázóknak az olimpiai részvételt bemutatókkal és társadalmi gyűjtéssel sikerült megvalósítani. A válság ellenére az amerikai város kitett magáért, és rengeteg látványelemmel, valamint grandiózus épületekkel rendezték be az olimpiai falut és létesítményeket. A hét napos tengeri utazást egyedül Szollás viselte derűs hangulatban, a verseny napjára sikerült újra versenyképes állapotba hozni a többi versenyzőt is. Minden viszontagság ellenére Szollásék remek kűrt futottak, a közönség folyamatos tapsvihara kísérte programjukat. A magyar csapat bizakodva várta a pontokat, a pontozó bírói kar a verseny befejezte után, azonnal összeült, hogy az eredményt még éjjel kiszámítsa és kihirdesse. Itt kiderült a szörnyen lehangoló, igazságtalan eredmény, melyet az akrobatikus elemek túlzott használatával magyaráztak. A francia Brunet házaspár megvédte címét, a magyar párosok azonban még így is rendkívül eredménnyel térhettek haza, Rotter-Szollás megszerezve Magyarország első téli olimpiai bronzérmét, emellett Orgonista-Szalay egy gyönyörű negyedik helyezést ért el.

1932-ben Montrealban lezajlott a tizennyolcadik páros műkorcsolyázó világbajnokság. A magyar párok közül a Szollásék ezúttal biztosan verték a hazai kettőst, de Bruneték nimbuszát ezúttal sem téphették szét. A korabeli sajtó ismételten, a bírákát hibáztatta – „akik megint gépies buzgalommal pontozták első helyre a múlt dicsőségeiből táplálkozó francia párt.” Ezután sorozatban három világbajnoki címet (1933-1935) és 1934-ben Európa-bajnoki címet is nyertek, de az 1936-os Garmisch-Partenkirchen-i olimpián ismét nem sikerült fényesebb érmet elhozniuk, ezúttal a hazai kedvencek, Herber és Baier ellen való küzdelemben maradtak alul. A hatszoros magyar bajnok az 1936-os szezon után visszavonult.

Szollás 1932-ben doktorált a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán. 1934-től különböző hadosztályokban katonaorvosként szolgált. 1943-ban a frontra került, ahol Gomelben az 53. gyalogezred vezetőorvosa, a 26., majd a 6. egészségügyi oszlop parancsnoka, a 102. tábori kórház parancsnokhelyettese volt. 1945-től amerikai, később szovjet hadifogságba került. 1948-tól a Kossuth Akadémia 3. kiképzőezredének vezető orvosa lett. 1951-ben, mint hivatásos katonát nyugállományba helyezték. Ezután a Sportkórház, illetve az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet sebész főorvosaként, majd 1958-tól a Budapesti Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet orvosaként dolgozott. Az ötvenes években az olimpiai érmes Nagy testvérpár edzőjeként is aktív volt. 1956. november 26-tól a Magyar Korcsolyázó Szövetség ideiglenes elnökének választották.