Stefanek

Gertrúd

Többnyire a nővérét követte a különböző mozgási tevékenységeiben. Három éves korától hat éven keresztül balettozott, mellette az úszást tanulta. Tíz éves korában atletizált is, az úttörő olimpián harmadik helyezést ért el magasugrásban. Nővére már két éve vívott, amikor édesapja unszolására ő is követte a terembe. Ehhez a háttérhez tartozik, hogy édesapja kardvívó volt, Mariann nővére pedig már 13 évesen első osztályú vívó lett, idővel edző. Amikor Gertrúd az Újpesti Dózsához került, egyúttal a nővérét is leigazolták. Stefanek Gertrúd 1977-ben az ózdi József Attila gimnáziumban érettségizett, majd középfokú vendéglátó képesítést szerzett.

Klubjai: Ózdi Kohász SE (1973-1977), Újpesti Dózsa (1977-1989), Budapesti Honvéd, később Honvéd-Kim (1989-1993). Az újpestiek színeiben 1979, 1982, 1983 és 1986-ban egyéniben, 1980, 1981 és 1983-ban csapatban magyar bajnok volt. Edzői: Szinyéri György (1973-1977), id. Somodi Lajos (1977-1981), Szőcs Bertalan (1981-1983), Takács Antal (1984-1989), a kétszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok German Szvesnyikov (1989-1993).

Mint sokan mások, Stefanek is az 1956. évi olimpiai bronzérmes id. Somodi Lajos által került az Újpesti Dózsába. „Tetszett neki, hogy tudok őrjöngeni! De néha hisztis is vagyok, elismerem …” - idézte fel utólag. A sikeres együttműködésük eredményeként két év után a felnőtt válogatott tagja lett. Takács Antallal dolgozott a leghosszabb ideig, öt éven át és ennek a munkának a gyümölcse lett a szöuli olimpián csapatban szerzett bronzérme, és egyéniben a hatodik helye. Stefanek 1979 és 1993 között szerepelt a magyar válogatottban. A pályája során a válogatottba kerülés mérföldkövet jelentett, ahogy mondani szokás, akkor kapta el igazán a „gépszíj”, elhitte, hogy a legmagasabb szinten is képes teljesíteni.

1979-ben a south bend-i (USA) ifjúsági világbajnokságon hetedik. Az Ifjúsági Barátság Versenyen egyéniben és csapatban is aranyérmes lett, sőt abban az évben a magyar bajnokságot is megnyerte. 5:1-re verte Kovács Editet és így kiharcolta a hármas holtversenyt, s az újravívásban tarolt. Beválogatták a világbajnokságra utazó csapatba. Nagyot fordult vele a világ, a húsz éves ózdi születésű lány néhány hónapon belül megfordult az USA-ban és Ausztráliában, sőt onnan egyenest Mexikóba repült az Universiadéra. A melbourne-i vb-n, élete első felnőtt világversenyén azonnal felállhatott a dobogó második fokára. A döntőben a Blackwood Hallban a szovjetekkel folyt az aranycsata. 4:4-ig állt jól a magyarok szénája, de erre öt szovjet siker jött és így 4:9 a vége. Stefanek bemutatkozott, 5:1-re verte Bjelovát és Szidorova ellen 4:2-es vezetésről vesztett.

1980-ban a moszkvai olimpia előtti hónapok tele voltak biztató előjelekkel, a csapat 1. volt Legnanoban és Lipcsében, Stefanek az egyéniben Bécsben 1., a Martini Kupán 2., a comoi Ezüst Tőrön 4. Az ékesség az olimpiai bronz Moszkvából. Stefanek egyéniben a 24 közé jutásért kiesett. Nem így a csapatban, bár dermesztően indult a verseny, mivel a selejtezőben 8:8-al, tusaránnyal vereséget szenvedett Nagy-Britannia ellen. Stefanek csak egy győzelmet ért el. A következő három meccsen nem kapott „szót”. A harmadik helyért sem mutatott sokat, két vereség után lecserélték, de a csapat 9:7-re verte a lengyeleket és bronzérmes (Kovács Edit, Maros Magda, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsa, Tordasi Ildikó).

1981-re a bronzérem volt a jellemző, a clemont-ferrandi a világbajnokságon és a bukaresti Universiaden is a dobogó legalsó foka a magyar csapaté. 1982 viszont az ezüstérmek éve volt. Kivéve a magyar bajnokság, ahol Stefanek Tordasi előtt aranyérmes. A római vb-n a négy között a szovjeteket állították meg (9:7), többek közt Stefanek két győzelmével. Az olaszok elleni fináléban a csapat nem hozta magát (4:9), mindenkinek, így Stefaneknek is egy győzelem jutott. A mödlingi Európa-bajnokságon is ezüst, itt is egy olasz, Vaccaroni állta útját. „A vívóstílusomat egyik edzőm úgy jellemezte, hogy sajátos, a klasszikustól kissé távol áll. Sokat jelentett a rugalmasságom, amivel sokszor megleptem ellenfeleimet. Ez vonatkozott a kézmunkámra is, mert a csuklóm olyan laza volt (ami nem jellemző ebben a sportágban), hogy kiszámíthatatlanná vált, éppen hova fogok szúrni. Érdekes történet, hogy amikor Karola lányom kipróbálta a vívást, balkezessége révén pont a tükörképem volt” – említette később.

1983-ban a bécsi vb-n a harmadik helyezett csapat tagja, egyéniben hatodik. 1984-ben egy bokaszalag szakadással indult az év. De jött még ennél is rosszabb: a bojkott miatt ő sem utazhatott a los angelesi olimpiára. Nem sok vigaszt jelentett, hogy az úgynevezett szocialista országok olimpiától távol maradni kényszerült sportolóinak rendezett „pótolimpián”, az úgynevezett Barátság versenyen Stefanek megnyerte az egyénit, s a magyar csapat szintén aranyérmes lett. 1985-ben a barcelonai VB-n a második helyezett válogatott tagja. A négy között jött el Stefanek nagy napja, ugyanis a szovjeteket az Ő négy győzelmével ütötték el a továbbjutástól (8:7). 7:7-nél Stefanek minden dühét beleadta az Ushakova elleni csörtébe, és 5:0-ra hengerelt. Olyan jó volt a magyar csapat tusaránya, hogy nem kellett tovább folytatni a mérkőzést. Az NSZK elleni döntőre azonban nem tudta átmenteni ezt a formáját, akkor a németeknél volt az aduász, a négy győzelmes, háromszoros világbajnok Hanisch személyében, aki Stefanek ellen 2:3-ról fordított 5:4-re. Ez volt a mérkőzésen már a hatodik 4:5. Fichtel például 4:2-es Stefanek-előnyről fordított 5:4-re. Stefanek egyszer örülhetett igazán, amikor Funkenhausert lépte le (5:1). 1986-ban a szófiai világbajnokság nagyon nem sikerült, mert a csapat leszorult a dobogóról, negyedikként tért haza. A nyolc között a magyar-kínai 9:6-al ért végett, Stefanek három győzelmet „pakolt a kosárba”. A négy között a szovjetek ellen 6:9 és Stefanek sem volt képes kettőnél több sikerre, a németek elleni bronzmeccsen még ennyire sem, ő is egy győzelmet hozott, mint mindenki más (4:9). Az egyéniben helyezetlen.

1987-ben Lausanne-ben ért be az addigi temérdek munka: a csapat világbajnokságot nyert. A Népsort tudósítása: „A négy közé jutásért a szovjetek ellen 7:6-nál szólították Stefaneket és Voscsakinát. Veretlenek, három-három győzelmük van, húzóemberek, lélektanilag sem mellékes csörte. Stefanek bravúros 5:2-es győzelmet arat, 8:6 a lányainknak. Stefanek négy győzelem, kilenc kapott tus! És olyan jó a tusarány, hogy az utolsó két csörtében csak négy találatot kell adniuk a magyaroknak.” Sima ügy. A döntőbejutásért az olaszok is csak meghajolhattak (9:4). A románok elleni fináléban Stefanek megint parádézott, például húsz másodperc alatt verte 5:1-re Grigorescut. A második „kör” után 4:4 volt az állás. Ekkor Stefanek következett a lausanne-i egyéni világbajnok Turan ellen. Ő sem jutott beljebb az 5:1-nél. Három csörtében összesen négy találatot kapott! Végül három győzelemmel zárt, de öt ezüst után ennyi is elég volt a csapat 14 év után kivívott aranyérméhez. Stefanek így értékelt: „Végre elhittük!” A junior korában „Öcsi”-nek, később „Stefi”-nek vagy „Gréti”-nek szólított Stefanek úgy ficánkolt a boldogságtól, hogy az eredményhirdetéskor egy pillanatra még a dobogóról is leesett, persze a társai legnagyobb derültségére.

1988-ban egy térdszalag szakadásból felépülve a szöuli olimpián a bronzérmes válogatott tagja (Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin). Mind az öt mérkőzésen pástra lépett, az olaszok elleni elődöntőben (3:9) szögbe lépett, három vereséget szedett össze, a szovjetek elleni bronzmeccsen (9:2) viszont három győzelmet söpört be. Egyéniben 12 megnyert mérkőzés után a negyeddöntőben a német Bau búcsúztatta (6:8) és így lett hatodik. A csapat a bécsi Eb kivételével többet már nem léphetett fel a dobogóra. 1989 denveri vb 4. hely, (Stefanek három győzelme a szovjetek ellen a döntőbejutásért kevés volt (5:9), egyéniben hatodik lett), Stefanek szülés után visszatérve 1991-ben a budapesti vb-n 5. hely, 1992 barcelonai olimpia 7. hely, 1993 esseni vb 4. hely. 1991-ben a bécsi Európa-bajnokság aranyérmet hozott a Jánosi, Mincza, Pusztai és Stefanek összetételű csapatnak, miután a döntőben Bulgária ellen diadalmaskodtak (5:3).

Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Jocha Károly: Bronzérmes győztesek (2010), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), Népsport, eurofencing.info, fie.org, arcanum.com.