Tuschák
Katalin

Tuschák Katalin (1959. június 13., Budapest) olimpiai bronzérmes, világbajnok tőrvívó. Ötször nyert országos csapatbajnokságot (1985-1989), egyéniben egy ezüst (1989)- és három bronzérmet szerzett. Az MTK-val a második helyen végzett a BEK-ben (1988).

1
Olimpia
1
Világbajnokság
Születési hely
Budapest
Születési idő
1959. jún. 13.
Becenév
Tusi

Sportpályafutása, kezdetek

Tuschák Katalin tizenegy évesen azzal állt az édesapja elé, hogy sportolni szeretne, ugyan nem tudta pontosan, hogy mit is válasszon. A kosárlabdával kacérkodott, de azért kikérte a család tanácsát. Édesapja megérezte, hogy a sport segítségével a lánya levezetheti a felesleges energiáit, és támogatta a tervet. Egyetlen embert ismert, aki versenyszerűen sportolt, dr. Bakonyi Péter olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívót. Dr. Bakonyi ránézett a lányra, - „magas, bal kezes, jöjjön le vívni”- mondta. Így került Tuschák Katalin a Bp. Honvédba. A klubjai: BHSE 1971-1984, MTK-VM 1984-1991, majd 1991-től MTK illetve MTK-Pilu.

Solti Antal volt az első mestere. „Annyira megértettük egymást, hogy amikor ő átment a Honvédból az MTK-ba, oda is követtem. Szakmailag tökéletesen megbíztam benne, tudta, mi az erősségem és arra fektettük a hangsúlyt.”

1977-1979

A Sziget utcai Általános Iskolában (ma Gárdonyi Géza Általános Iskola) tanult, majd 1977-ben érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnázium matematikai tagozatán. 1977-ben junior csapatbajnok, 1978-ban Ifjúsági Barátság Verseny ezüstérmes a csapattal, egy évre rá már IBV aranyérmes a csapat. 1981-ben a bukaresti Universiadén harmadik lett a csapattal. 1985-ben először nyerte meg a csapatbajnokságot az MTK-VM-mel. Ez időszakban egyetemen tanult, majd dolgozott. Édesapjának, Tuschák Róbertnek, a BME rektorhelyettesének példáját követte, ő is a BME-t választotta. A Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerzett oklevelet (1982). 1982 és 1985 között az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetének (SZTAKI) volt a munkatársa. Ekkor már nagyon nehezen tudta összeegyeztetni a munkát a vívással. Választania kellett, melyiket folytassa. Bár sokan lebeszélték (volna) a sportról, de erősen munkált benne a ’majd én megmutatom’ hozzáállás. Jöttek is az eredmények, amik őt igazolták. De jött egy baleset is 1979-ben. „A veszprémi válogató versenyen bemelegítés közben meghajlítottam a tőröm a földön, még nem volt a fejemen a sisak, a tőr letört darabja a szemembe pattant. Szerencsére csak megnyomta a retinámat, egy hét kihagyáson és pár lila zúzódáson kívül mást baj nem történt.”

Bekerül a válogatottba (1986)

Világversenyen 1986-ben került be első alkalommal a válogatottba. A szófiai világbajnokságon a csapat a görögök elleni 9:0-al melegített, Tuschák is átesett a tűzkeresztségen egy győzelemmel. A lengyelek elleni 9:4 sem erőltette meg a válogatott tagjait, köztük Tuschákot sem, aki megint begyűjtött egy győztes asszót. Az elődöntőbe jutásért Kína következett (9:6), akkor Tuschák nélkül. Nem kapott feladatot a szovjetek elleni döntőbejutásért vívott mérkőzésen sem (6:9). Az NSZK elleni bronzmérkőzésen Tuschák visszakerült a csapatba és pont annyit nyújtott, mint a többiek, azaz ő is hozott egy nyert asszót és így alakult ki a 4:9-es végeredmény, azaz a „Tusi” becenévre hallgató újonc egy vb negyedik hellyel mutatkozott be a nemzetközi színtéren.

Lausanne-i világbajnokság (1987)

1987-ben a lausanne-i világbajnokságon a csapat a nyolc között a szovjetekkel, a világbajnoki cím védőivel találkozott. „Amikor megtudtuk, hogy a 4 közé jutásért a szovjetekkel vívunk, kevesen adtak esélyt nekünk. A vívóterem előtt volt egy nagy szökőkút, annak a szélén ücsörögtünk a mérkőzés előtt. Nagyon eltökéltek voltunk, mindenképpen bizonyítani akartunk és nem kisebbet fogadtunk meg egymásnak, mint hogy megnyerjük nemcsak a következő mérkőzést, hanem a vb-t. Ha pedig így lesz, akkor megfürdünk a szökőkútnak a térdig érő vízében.” A magyarok megtáltosodva vívtak, csak kétszer fordult elő a mérkőzés során, hogy az ellenfél egyenlíteni tudott. Hihetetlenül jól sikerült már a kezdés is, három 5:0-as mérkőzéssel. Végül Tuschákon múlt a továbbjutás, igaz csak két tust kellett adnia, annyira jó volt addigra a csapat tusaránya. Tuschák nagyon szerette volna bizonyítani, hogy nem nyomja össze a tét, hogy meg tudja csinálni. Nem elégedett meg azzal, hogy már 2:1-nél állt a továbbjutás, győztesen hagyta el a pástot Csernijavszkaja ellen (5:3). Stefanek fantasztikus mód vívott ezen a mérkőzésen, veretlen maradt és csak 9 tust kapott. Tuschák két győzelemmel zárta a szovjetek elleni összecsapást, a csapat pedig innen már meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. Az olaszok elleni elődöntőben (9:4) Tuschák nem vívott, de nem így a románok elleni döntőben. 5:5-ös állásnál Tuschák az egyéni döntőbe is bekerült Lázár Rékával találta magát szemben. Lázár 3:1-re vezetett, majd Tuschák vette át az irányítást, és 4:3-ra fordított. 4:4-nél bemondták az egy percet. Tuschák bevitte az utolsó találatát és ezzel ismét vezetett a magyar csapat, mely végül 9:6 arányban nyerte a döntőt és így tizennégy év után újra megszerezte az aranyérmet (Stefanek Gertrúd, Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin). Tuschák két győzelmével járult hozzá a sikerhez. „Olyan eufórikus hangulatban voltunk a győzelem után, hogy hatalmas pancsolást csaptunk, közben mindenkit lefröcsköltünk a magyar csapatból, de senki sem bánta.” – emlékezett vissza a felejthetetlen esetre. „Bevallom, számomra a világbajnoki arany az olimpiai bronznál is értékesebb. Úgy állni éremmel a nyakadban a dobogó tetején, hogy a Himnuszt neked játsszák, nos, az egyszerűen leírhatatlan érzés.” – nyilatkozta a Magyar Hírlap riporterének.

Szöuli olimpia (1988)

A szöuli olimpián 1988-ban nem sikerült pozitív mérleggel kijönnie a csatározásokból. A csapat öt mérkőzéséből négyszer lépett pástra, négy asszót nyert és ötöt vesztett. Az elődöntőben az olaszok fogták meg a magyarokat, visszavágtak az egy évvel korábban elszenvedett vb vereségért (3:9). Tuscháknak akkor nem sikerült meccset nyernie. A harmadik helyért, a szovjetek ellen viszont kettőt is, ráadásul ezzel veretlen maradt. Történelmi vereséget mértek a szovjetekre (9:2) és így bronzérmesként zárták az olimpiát. „A védekezés volt az egyik erősségem, illetve jól éreztem, hogy mikor tudom ’felszúrni’ az ellenfelet, azaz a hosszú karom hamarabb eltalálja őt, mint ahogy befejezné a támadását. Ehhez nagyon jó ütemérzék kellett. Ezen kívül mindig megpróbáltam ’gondolkodva ’ vívni, kitalálni, mit tervez az ellenfél és azt higgadtan meghiúsítani.” – foglalta össze a vívóstílusa bemutatását.

1989-1991

1989-ben viszont el kellett búcsúzni a dobogótól, a denveri vb-n a csapat 4. lett, miután a vb-n az őket kétszer is legyőző olaszok nem ismertek pardont (5:9). 1990 kimaradt, mert Tuschák második gyermekét, Annát várta. Később az ő első kiscipője lett a kabalája. Visszatérése után 1991-ben a budapesti világbajnokságon a négy közé jutásért kemény dió volt a szovjet csapat. Pedig jól indult a mérkőzés, mert Tuschák verte Napalkovát. A lendület azonban elfogyott, vereség lett belőle (4:9). Az 5. helyért Kínát kellett legyőzni, ami sikerült is (8:5), többek között Tuscháknak is köszönhetően. A barcelonai olimpiára Kovács Tamás kapitány kérésére még mint biztonsági tartalék becsülettel felkészült, de tudta, hogy akkor már két gyermek édesanyjaként nem vállalhatja a válogatottsággal járt terheket. Zsófi lánya később kajakozott, legjobbja: országos serdülő bajnok (K-4), Anna akrobatikus rock&roll-ozott, legjobbja: Budapest-bajnok formációban.

Munkahelyei

Több multinacionális cégnél is dolgozott, volt a Budapest Bank Autóparkkezelő Rt. vezérigazgatója (2000-2003), 2003 és 2008 közt a Budapest Airport Zrt. (Ferihegy) beszerzésekért és készletgazdálkodásáért felelős logisztikai igazgatója, volt a EMI-TÜV SÜD Kft. sales és marketing igazgatója (2010-2016). Jelenleg a Richternél dolgozik 2018 óta. Társadalmi munkában a Magyar Vívószövetség ellenőrző bizottságának az elnöke (2008-2012), majd gazdasági alelnöke volt (2016-2020), a szervezet Nemzetközi Bizottságának a tagja. 2012-ben a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) Moszkvában megtartott tisztújító kongresszusán a végrehajtó bizottság mellett működő tanácsadó testületbe választották, Nők a vívásban, témában (2012-2016).

Felhasznált irodalom

Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? III. (1995), olimpia.hu, arcanum.com.

Egyesületei

1971 — 1984
Budapesti Honvéd Sportegyesület
Budapest
1984 — 1991
Magyar Testgyakorlók Köre-VM
Budapest
1991 — 1991
Magyar Testgyakorlók Köre
Budapest

Eredményei

1988
Szöul
Dél-Korea
Tőr csapat
3
1987
Lausanne
Svájc
Tőr csapat
1
1986
Szófia
Bulgária
Tőr csapat
4
1989
Denver
USA
Tőr csapat
4
1989
Denver
USA
Vívó-világbajnokság
Tőr egyéni
Helyezetlen
1991
Budapest
Vívó-világbajnokság
Tőr csapat
5
Összes eredmény