Sterk

Károly

Csákváron született, abban a házban, amelyet még a dédapja szerzett meg. Földbirtokuk és malmuk is volt. 1924 tavaszán eladta birtokrészét és Pestre költözött, banküzletet alapított, amely egy év múlva tönkre ment. Mindenét elveszítette, és azután kis magántisztviselő lett a szállítmányozási üzletágban. Haláláig az maradt, megvagyonosodni nem tudott. 1922-ben nősült, neje 1940-ben hunyt el. Az első világháborúban tartalékos főhadnagy volt és több harctéren szolgált. Az albániai visszavonulást végrehajtó Pflanzer—Baltin-féle hadseregcsoportban önálló századparancsnok is volt. Több kitüntetésben is részesült. Erőtől duzzadó, jó megjelenésű férfi volt, katonás megjelenés, akin megakadt a szeme a laikusnak is, de a hivatásos katona-feljebbvalóknak is. Albániában maláriát és reumát szerzett, de túlélte.

Fiatal korától sakkozott, de versenyezni aránylag későn, csak 29 évesen kezdett. 1911-ben mindjárt egy mestererejű játékosnak bizonyult. Ennek azonban nem Caissa különös kegyelme volt az oka, hanem az a sokak előtt nem ismert tény, hogy a mester évekig élt Bécsben és Pesten, iskoláiban társaitól szerzett sakktudását ott fejlesztette ki híres, sőt hírhedt sakk-kávéházakban mesteri gyakorlatúvá. Elméletet is látott a Centrál-kávéház korifeusaitól. Mint malomipari tisztviselő élt a császárvárosban érettségije után, majd a Vacuum Oil Company könyvelője lett. Szabad óráiban amatőr birkózó volt. Egy alkalommal soká gyógyuló izomgyulladást kapott. Tréningje után és kényszerű pihenésében ellátogatott egy sakk-kávéházba. A sakk itt megfogta és megtartotta magának. A birkózást abbahagyta, pedig szép sikereket ért volna el abban is. 1909-ben, 29 évesen volt a versenyzői bemutatkozása: Budapesten, a Budapesti Sakk-kör (BSK) versenyén 2-3. lett. 1910-ben Bécsben párosmérkőzést játszott a később világklasszissá váló Réti Richárd ellen, és 6:6 arányú döntetlent ért el. A fiatalok Tyatya becenévvel illették, szeretetből. 1911-ben Budapest: Szövetségi mesterverseny (Magyar bajnokság) 3-5., BSK versenyén pedig 1. helyezést ér el. 1912-ben Pöstyénben nagy nemzetközi versenyen 9-11. helyezést ér el, de néhány világklasszist is legyőzött. 1913-ban pedig Debrecenben a Nemzeti versenyen (Magyar bajnokság) 2-3. helyezett lett. Sikerként könyvelhető el, hogy a legerősebb magyar sakkversenyző, Maróczy Géza elleni minimális arányú vereséget szenvedett 1917-es párosmérkőzésükön 2,5:3,5 arányban.

Nehéz megmondani, hogy mivé fejlődhetett volna, ha 1914—1920 közt, kb. 7—8 éven át nem kényszerül a versenyzést abbahagyni. 1925-ben Budapest bajnokságon 1-2., 1926-ban a BSK versenyén 1. helyezett. Csak 40 évesen tudott ismét rendszeresen indulni a sakktornákon, túl idősen a nagyobb sikerekhez. 1927-ben a londoni olimpiai mellékversenyen 3-4., 1930-ban a budapesti BST Szász L. emlékversenyen 1., a budapesti BSE versenyén pedig 1-3. helyezést ért el. 1931-ben Budapesten a Nemzeti mesterversenyen 2., 1932-ben a BSK versenyén 1., 1939-ben pedig a budapesti Déri-emlékversenyen 4-6. helyezett lett. Az 1924. évi olimpiai válogatóversenyen III. helyezett volt Balle és Havasi után, de a párizsi olimpián egyéniben nem szerepelt jól. Mentségére szóljon, hogy igen erős csoportba sorolták. A kiesettek tornáján balszerencsés volt a sorsolása, sőt a játéka is. Azonban a magyar csapattal ezüstérmes lett. 1926-ban pedig a Budapesten rendezett előolimpián 2 válogatottsággal, a csapattal aranyérmet nyert. 1931-ben a prágai sakkolimpiai csapatban 11 játszmát játszott, csapatban 10. egyéniben 9. helyet sikerült elérnie. A két előolimpián összesen 15 alkalommal játszott, a sakkolimpián pedig 11 alkalommal.

A 30-as évek többi nemzeti versenyein gyengén szerepelt, elfoglaltsága oly nagy mértékű volt, hogy versenyjátszmáihoz sokszor fél-, háromnegyed órás késedelemmel jött és fáradtan ült le játszani, így kiváló eredményeket nem érhetett el. Egyes versenyeken azonban még megérezték régi erejét ellenfelei és tisztes eredmény következett be. 1933. februárban a BSE háziversenyén jó erők előtt első, 1935 tavaszán a „ Kempelen "-emlékversenyen 50 százalékot ért el, 1936-ban a Lederer-emlékversenyen IV. díjas, ugyanazon évben a Barász-emlékversenyen utolsó díjas. A csapatbajnokságokon jól játszott mindig. Utolsó versenyén, az 1939 decemberében befejezett Déri-emlékversenyen IV—VI. díjas volt (62 pont 11 játszmából).

Nemzetközi értelemben vett mestererő volt jó húsz éven át s azután is tisztességes játékerőt képviselt. Eredményei nem állnak arányban erejével, aminek fő oka az első világháború okozta nagy kiesés. Elméleti felkészültsége — a nemzetközi mesterekéhez képest — igen gyenge volt, amit a természetes tehetség nem pótolhatott. Kezdeményező (támadó) ereje sem fejlődött ki annyira, mint védekező képessége, az állást tartani tudása. Ellenfelét inkább agyonnyomta, mint agyonütötte. Nem riadt vissza a kombinációktól se, azért inkább a zárt megnyitásokat kedvelte, a pozíciójátékot. Vezető mestereink sorába nem emelkedett, de mindenki — még Lasker és Aljechin is — mesternek, közülük valónak ismerték el. Az ifjúságnak önzetlen jó barátja volt, sokan sokat tanultak tőle. Feladványokat nem szerzett, de szívesen oldotta meg azokat, különösen a nehéz végjátékokat. Mint gyorsjátékos is kiváló volt, különösen az óra nélküli könnyű játszmákat kedvelte. Többször előfordult, hogy 24 óránál tovább játszott egyfolytában (különböző partnerekkel) a „Barossa" és a „Meteor"-kávéházban és el lehet hinni, amit híreszteltek róla, hogy 3 nap, 3 éjjel egyfolytában sakkozott. Ha elszendergett, valamelyik kibic felrázta.