Négyesy

György

Édesapja, dr. Négyesy László egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Tőle tanult meg hatéves korában sakkozni, és édesapja indította el a sakkpályán. 1910-ben a budapesti Gyakorló Főgimnáziumban érettségizett. Ugyanebben az évben a középiskolás bajnokságon Breyer és Szegő mögött harmadik lett. Nehéz lenne megmondani, hogy mikor jelent meg először játszmája, de 1912-ből már ismerünk publikált partiját. 1914-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán végzett. 1914–1918 között katona volt. Végigkatonáskodta az első világháborút, a másodiknak a vége sodorta magával – ekkor már elmúlt ötvenéves –, és még a hadifogságot is megismertette vele. 1917-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán doktorált, majd 1924-ben bírói vizsgát tett. 1920-ban nevezték ki és 1951-ig bíróságon dolgozott, egy rövid időszak kivételével munkaügyi területen. Bírósági tanácselnökként ment nyugdíjba. 1951–1991-ig sakkoktatóként dolgozott. 1910-ben a középiskolás országos bajnokságon 3. helyezett lett. A mesteri címet 1932-ben kapta meg. 1981-ben, 88 évesen még játszott a Budapesti csapatbajnokságban. 71 éven át versenyzett!

A versenysakkban nem jutott el addig a szintig, ameddig tudása alapján megérdemelte volna. Évtizedeken keresztül így is az ország legjobb 15-20 sakkozója közé tartozott, nyolc alkalommal szerepelt a válogatottban, s közel 70 éven át versenyzett. Elmondhatta, hogy kortársként ismerte a magyar sakk ma már oly távoli alakjait, mint Abonyi Breyer, Gajdos, Forgács, Maróczy, Réti. Elért eredményei: 1922-ben Budapest amatőr bajnoka, 1932-ben az országos bajnokságon 8-9. helyezett, 1936-ban 8-10. helyezett, 1946-ben pedig a 12-13. helyen végzett. 1948-ban 10., 1951-ben 16-18., 1953-ban pedig az országos bajnokság 15. helyezését érte el. A helyezések nem magasak, ugyanakkor elismerést érdemel, hogy még 60 évesen is játszott az országos bajnokság döntőjében, mivel oda a középdöntőben élen végezve lehetett bejutni.

Tagja volt a Budapesten 1926-ban rendezett előolimpiai magyar sakkcsapatnak, akikkel aranyérmet nyert! Három játszmát játszott, és 83,3%-os, remek teljesítménnyel a csapat egyik legjobbja volt. További három játszmát játszott válogatottként Magyarország csapatában, két partit pedig Budapest csapatában. Így 8-szoros válogatottnak tekinthetjük.

Nyugdíjba vonulása után nem sokkal súlyos igazságtalanság érte, elvették nyugdíját, s bár évek múltán visszakapta, akkor nagyon nehéz helyzetbe került. Azóta is példátlan módon a sakkozók összefogtak, és annyi sakkoktatást szereztek számára, hogy megélhetett belőle. Nyugdíjasként vette át a magyar levelezési sakkozás szervezését és irányítását. Fiatal diákként és idős nyugdíjasként játszott csak versenyen, de az 1950-es évek elejétől szervezőként, csapatkapitányként, versenyvezetőként, a Magyar Sakkélet levelezési sakk rovatának vezetőjeként, a Nemzetközi Levelezési Sakkszövetséggel (ICCF) kapcsolattartóként és folyóiratukba, a Fernschachba alkalmanként cikkíróként, adatközlőként fontos szerepe volt.

A nyugdíjba vonulás nehéz idejében kezdte el sakkirodalmi munkáját. Sakk-könyveket írt, a VIII. Magyar Bajnokság tornakönyvét Macskásy Előddel (1953), a Sakk-kombinációk című könyvet Hegyi Józseffel (1955) közösen jelentette meg. Ez utóbbit német és angol nyelven is kiadták. Legutolsó művük, az Így kombináljunk! (1965) olasz nyelven is megjelent. Könyvei: • Négyesy György – Macskásy Előd: A VIII. magyar sakkbajnokság. Kecskemét, 1953, • Négyesy György – Sárközy Klára: Sakk-matt! Budapest, 1954, • Négyesy György – Hegyi József: Sakk-kombinációk. Budapest, 1956, (angol nyelven: György Négyesy – József Hegyi: Combination in Chess, Budapest 1965., majd a 2., átdolgozott kiadás, Budapest 1970; valamint német nyelven: György Négyesy - József Hegyi: Schachkombinationen: ein Lehrbuch des Kombinationsspiels, Hamburg 1969), • Négyesy György – Hegyi József: Így kombináljunk! Budapest 1965 (olasz nyelven: Gli Scacchi: tecnica delle combinazioni. Bologna 1976) Több száz cikke és sakkjátszma-elemzése jelent meg a Magyar Sakkvilág (1923–1950) és a Magyar Sakkélet (1951–1989) című szaklapokban, s három évtizeden keresztül vezette a lap levelezésisakk-rovatát. Életének utolsó évtizede ismét nehézzé vált. Korábban is gyenge látása-hallása annyira megromlott, hogy le kellett mondania a levelezési versenyek és a Sakkéletben rovatok vezetéséről.

1973-ban megkapta a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát.